Lenyomnak egy bulit az Iron Maidennel, majd visszatérnek, és csak az övék lesz a színpad

2025/05/03  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

A Halestorm az egyik legkeményebben turnézó banda, van olyan év, hogy 250 koncertet is adnak, így Magyarországon is többször elcsíphettük őket, hiszen jártak itt többek közt a Three Days Grace* és a Black Veil Brides társaságában is, de az Iron Maiden előtt is ők melegítenek be május végén.

Lenyomnak egy bulit az Iron Maidennel, majd visszatérnak, és csak az övék lesz a színpad

A lendületes banda most azonban végre saját budapesti koncertjére készül – a legújabb lemezük turnéjával érkeznek – november 6-án a Barba Negrában, így megtapasztalhatjuk milyen, amikor a színpadot csak a Halestorm birtokolja.

A Halestorm Lzzy és Arejay Hale testvérek gyermekkori álmaként indult, az elmúlt két évtized során pedig az egyik legünnepeltebb rockzenekarrá váltak. A Halestorm hét listavezető slágerrel került be a rock rádiókba és zenéjüket világszerte több mint egymilliárdan streamelték. Kétszer jelölték őket Grammy-díjra, 2012-ben pedig hazavihették a Legjobb hard rock/metál előadásnak járó díjat a Love Bites (So Do I) című dalukért, amelyet a Rolling Stone „erős, kalandos és különösen releváns rock felvételnek” nevezett.

A páratlan Lzzy Hale (a nők jogainak szókimondó szószólója és a Gibson Guitar első női márkanagykövete), valamint Arejay Hale dobos, Joe Hottinger gitáros és Josh Smith basszusgitáros által alkotott Halestorm karrierje során már számtalan teltházas koncertet adott és fesztiválfellépésen van túl, olyan rock ikonokkal osztoztak a színpadon, mint a Heaven & Hell, Alter Bridge, Alice Cooper, Joan Jett vagy – ahogy nálunk is láthatjuk majd őket – az Iron Maidennel.

A Halestorm már Magyarországon is számtalanszor bizonyította, hogy megérdemlik a figyelmet, most pedig végre a teljes reflektorfény rájuk vetül november 6-án, a Barba Negrában. A zenekar a turnéval egyidőben jelentette be, hogy augusztus 8-án érkezik hatodik nagylemezük, az nEverest, így ennek a dalait is megismerhetjük a budapesti koncerten. A most bejelentett turné az európai IRON MAIDEN turné és az amerikai VOLBEAT turné után következik, ahol a BLACK SABBATH utolsó koncertjén, az angliai Birminghamben lépnek fel.

Az új albumról Lzzy ezt nyilatkozta:

„Az 'Everest' című albumunk a zenekarként megtett utunk története, tele gyönyörű befejezésekkel és új kezdetekkel. A melankólia, a frusztráció, a düh és a szerelem és az elveszett szerelem hatalmas purgatóriumának kusza hálóját szövögetjük. Ez egy epikus, zenei kitérőkkel, nagyszerű dalszerzéssel és teljesen zavartalan fordulatokkal teli hullámvasút. Az 'Everest' a HALESTORM négy alappillérének auditív megjelenítése. Hadd mutatkozzunk be újra, és hadd hívjunk meg titeket a világunkba... ha meritek”.

Most amúgy éppen egy új felületet is bejelentettek, amelyen kapcsolatba lehet velük kerülni (ha meritek):

A teljes körű jegyértékesítés május 7-én 10 órakor indul.

 

 

*Első megálló: Budapest! A Badflower társaságában turnéra indul a Three Days Grace

Halestorm, Iron Maiden, Barba Negra

 

 

Szólj hozzá!


Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene legszebb anyák napi üzenetei

Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene...

A könnyűzene története tele van érzelmes, hálával teli, vagy éppen elgondolkodtató dalokkal, amiket az édesanyák ihlettek. Hogy ne évekig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Miért érezzük kényszernek, hogy egy rossz minőségű videót készítsünk valamiről, amit éppen most kellene átélnünk?

A modern koncertélmény ma már nem az első akkord leütésével, hanem a kijelzők kék fényének tengerével kezdődik. Amint a fények kialszanak, a közönség egy emberként emeli magasba a karját, de nem az üdvrivalgás, hanem a rögzítés kényszere miatt.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...
Új koncertek