Lil Peep egyik legközelebbi barátja lép fel a Dürerben

2019/10/17  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

Lil Peep producere már járt nálunk tavaly tavasszal – Smokeasac március 31-én lépett fel, szintén a Dürer kertben. November 24-én Brennan Savage-t üdvözölhetjük itt, aki új lemezével turnézik Európában.

Lil Peep egyik legközelebbi barátja lép fel a Dürerben

Kicsit furán érezzük magunkat, amikor rendre olyan címeket adunk, hogy LIL PEEP producere, barátja, anyukája..., de azt gondoljuk, ha nem tesszük mellé ezt az információt, sokkal kevesebb embernek mondanak valamit ezek a nevek. Aki viszont kedveli Lil Peep zenéjét, annak irányt mutathat az, hogy a nevével fémjelzett előadók érkeznek hozzánk.

Brennan Savage a közeli barátja volt, erről barátunk, a Google is tanúskodik, mert olyan közös fotókat is feldob, amelyek a srácok 13 éves korában készültek...

Brendon barátja tiszteletére írta meg a Reflection című dalát.

Sokan úgy is tartják, ő lehet az, aki az ikon nyomdokaiba léphet. Brennan 2016-ban jelentette meg első EP-jét, majd egy év múlva bemutatta Badlands című debüt lemezét, idén pedig elkészült a második nagylemez, a Tragedy is. Ahogy a cím is sejteti, az album meglehetősen súlyos dalokat rejt magában, tele melankóliával, mentális trükkökkel és szeretettel...

 

Lil Peep producere lép fel a Dürer Kertben

 

Lil Peep anyukája jelentette be a zenész posztumusz albumát

 

Ugyancsak édesanyja, Lisa Womack az, akiről nemrég elmondtuk, hogy beperli a rapper menedzsmentjét, mert szerinte ők hajszolták halálba a fiatal zenészt. Érdekes lenne tudni, hogy a producer-barát és a legjobb barát hogyan vélekedik a kérdésről... Annál is inkább, mert turnézó zenészként gyak. ugyanazt az utat járják, mint anno Lil Peep...

 

Lil Peep, édesanya, per, menedzsment, Brendon Savage, koncert, Dürer kert, Smokeasac

 

 

Szólj hozzá!


Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem agresszív előadás: JUDAS PRIEST

Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem...

A Judas Priest szeptember 3-án a budapesti MVM Dome-ban bizonyította, hogy több mint öt évtized és egy 75 éves frontember sem akadálya egy...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

James Blunt repülőüzemmódba került

James Blunt és Budapest között lassan rendszeres járat lesz: a brit énekes-dalszerző 2027. március 9-én ismét az MVM Dome színpadán áll. Ezúttal az ősszel érkező Airplane Mode című albumát hozza magával – és persze azt a több mint húszéves dalkatalógust is, amivel már újra és újra meghódította a magyar rajongók szívét.

De mi van, ha megcsinálom? – Nyolc koncerttel és egy hetvendalos albummal készül Presser Gábor

Háromféle tematikával nyolc koncertet ad 2027 januárjában Presser Gábor a Budapest Kongresszusi Központban. A koncertsorozaton kívül egy "Munkakönyv" elnevezésű albumot is kiad majd, amely a maga hetven dalával az utóbbi másfél évtized munkájának grandiózus összefoglalója lesz. Mindezekről Presser Gábort kérdeztük.
Új koncertek