Ma jelent meg az új Thirty Seconds To Mars-dal!

2017/08/22  ·   Ajánló   ·  Simonyi Éva

Már négy év telt el az együttes legutóbbi albuma óta (Love Lust Faith + Dreams, 2013), de ma végre új dalt jelentettek meg.

Ma jelent meg az új Thirty Seconds To Mars-dal!

A Walk On Water című single-re már jó ideje pörgetik a rajongókat, szinte másról sem szólt mostanában az instagramjuk.

A dalt ma tették fel a YT-ra szöveges videóval együtt.

A videó elején megtudhatjuk, hogy minden, amit látni fogunk, egyetlen napon lett felvéve, mégpedig 2017. július 4-én az Egyesül Államokban. A klip egy nem szokványos lyric video, hanem kicsit speciális, ugyanis olvashatjuk a dalszöveget, de a háttérben megállás nélkül mennek a videók. Az együttestől már láthattunk hasonlót a Bright Lights című dalnál.

 

Az új videóklip végén azt is bejelentik, hogy az album, a turné és a film is hamarosan érkezik, bár mindannyian tudjuk, hogy ennél a zenekarnál a soon nem éppen azt jelenti, hogy hamarosan. A legutóbbi “soon” 4 éve hangzott el :)

Úgy tűnik, ezzel a beharangozó dallal, hogy a legutóbbi lemez kicsit poposabb vonalát követik, hiszen ezzel szélesebb körben tudnak érvényesülni és népszerűséget szerezni, mint az első albumok stílusával. Mondhatjuk, hogy megtalálták a hangzásvilágukat, és maradnak is ennél.

Az elmúlt időszak egyébként nem telt unalmasan Jared Leto számára: a legutóbbi Mars album megjelenése óta a filmiparban érvényesült: a Dallas Buyers Club-ban (“Mielőtt meghaltam”) játszott szerepéért Golden Globe és Oscar díjat is kapott a legjobb férfi mellékszereplő kategóriában, a 2016-os Suicide Squadban (“Öngyilkos osztag”) pedig Jokert alakíthatta, ami Heath Ledger után nem kis kihívás, kapott is hideget-meleget. Jared Leto egyébként a színészet és a zene mellett a divat nagykövete is (Gucci), valamint rendezőként is megállja a helyét: nem egy klipjüket maga rendezte. De továbbra is a zene az igazi szenvedélye, ugyanis nemrégiben újra elkezdtek koncertezni, s érezhetően nem bírták kivárni az új albumot a turnézással. Ugyan az új lemezre még várni kell, de így is telt házas koncerteket adnak...

 

 


 

 

Szólj hozzá!


Placebo 30 az Arénában

Placebo 30 az Arénában

A kultikus brit zenekar idén ünnepli debütáló lemeze 30. évfordulóját, a jubileum apropójából pedig bejelentették az album átdolgozását...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

A szent tehén faktor, avagy miért olyan furcsa nézni a Michael Jackson-film trailerét?

A közösségi médiás bejegyzések tanúsága szerint, a trailer kapcsán sok ember nincs kibékülve a rövidesen megérkező Michael Jackson-életrajzi filmmel. Nem arról van szó, hogy rossz lenne – sőt, látványos, ambiciózus, és minden jel szerint hatalmas vállalás. Mégis van benne valami nehezen megfogható zavar, egyfajta diszkomfort,...

Most a Sing Sing Music Hallt zárták be egy hónapra – a klub szerint alaptalan és igazságtalan a döntés

Őszinte megdöbbenéssel jelentette be a Sing Sing Music Hall, hogy a hatóságok döntése nyomán egy hónapra felfüggesztették a működésüket. A legendás budapesti klub közlése szerint az intézkedés (megint) „egyszerű bemondásra” történt, és álláspontjuk szerint nemcsak indokolatlan, hanem súlyosan érinti a teljes közösséget is.
Új koncertek