Mai Dal: Varga Livius a Muzikumban szövegel

2021/04/21  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

A Mai Dal név mögött egy egynapos esemény és annak felvezető kampánya van, amely felhívja a zeneszerető közönség figyelmét a minőségi magyar dalszövegű zenékre. A Muzikumban ismert szövegíró-zenészek kerekasztal-beszélgetés során cserélnek tapasztalatot a szövegek üzenetéről.

Mai Dal: Varga Livius a Muzikumban szövegel

A beszélgetésen részt vesz a Bagossy Brothers Company egyik alapítóján (Bagossy Norbert) kívül Lázár Domokos (Esti Kornél, Lázár Tesók) és Szendrői Csaba (Elefánt), majd Varga Livius (Quimby, A Kutya Vacsorája) tart előadást a dalszerzés történetéről, hátteréről. A résztvevők az est zárásaként interaktív dalszerző játékon vehetnek részt Egri Bálint színész (Azegrivár) vezetésével, aki egyben a kerekasztal moderátora.

Plusz az alkotás iránt érdeklődőknek lehetőségük van a dalszövegeiket nevezni egy versenyen, amelynek szakmai zsűrije a meghívott előadók egy részéből áll össze. A pályázaton három művet díjaz a zsűri, valamint a beküldött dalszövegeket közönségszavazásra is bocsátják. A díjazottak különböző összetételű ajándékcsomagokat nyerhetnek, a fődíj egy személyes mentoring óra Varga Liviusszal.

Jelentkezni május 15-ig lehet itt (egy ember több művet is nevezhet).

A rendezvényt először streaming formában hirdették meg, de ha a járványügyi intézkedések lehetővé teszik, korlátozott számban élőben is lesz lehetőség meghallgatni az előadókat és részt venni a játékban.

Az eseményre jegyek itt válthatók.

Mai Dal, Muzikum, dalszöveg, dalszerzés, Bagossy Norbert, Varga Livius

 

 

Szólj hozzá!


Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem agresszív előadás: JUDAS PRIEST

Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem...

A Judas Priest szeptember 1-én az Arénában* bizonyította, hogy több mint öt évtized és egy 75 éves frontember sem akadálya egy elementáris heavy...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

James Blunt repülőüzemmódba került

James Blunt és Budapest között lassan rendszeres járat lesz: a brit énekes-dalszerző 2027. március 9-én ismét az MVM Dome színpadán áll. Ezúttal az ősszel érkező Airplane Mode című albumát hozza magával – és persze azt a több mint húszéves dalkatalógust is, amivel már újra és újra meghódította a magyar rajongók szívét.

De mi van, ha megcsinálom? – Nyolc koncerttel és egy hetvendalos albummal készül Presser Gábor

Háromféle tematikával nyolc koncertet ad 2027 januárjában Presser Gábor a Budapest Kongresszusi Központban. A koncertsorozaton kívül egy "Munkakönyv" elnevezésű albumot is kiad majd, amely a maga hetven dalával az utóbbi másfél évtized munkájának grandiózus összefoglalója lesz. Mindezekről Presser Gábort kérdeztük.
Új koncertek