Marika néni, Pici bácsi – főpróbán jártunk

Egy ilyen tré napon, mint ez a csütörtök volt, receptre kellene felírni Presser Gábor dörmögő hangját – úgy ölelnek körbe a mélabús dallamok, hogy paradox módon elfelejted minden bajod, s a depi meglepő módon nem melankóliába, hanem bazi nagy nyugalomba csap át, mintha egy bögre forró kakaót vagy egy pohár testes vörösbort kortyolgatnál puha takarókba tekerve. Miután megérkeztél a nirvánába, már csak csodálkozni és lelkesedni tudsz, amikor a ZENÉSZEKET és rengeteg hangszert vagy annak használt tárgyat  hallgatod, bámulod.

Egymással tökéletes összhangban levő remek muzsikusok játszanak a hangokkal és a hangszerekkel a színpadon, finomabb és erőteljesebb zenei poénok csattannak, és arra vágysz, hogy legyen az életedben valami olyan, mint nekik: amit és akit ennyire szeretnek, tisztelnek – és tuti addig nyomják, ameddig egy darabban látod őket.

Jó Marika néninek (Falusi Mariann), mert nem akárkikkel zenélhet, s nem akárki írt neki dalokat – vagy adta neki ajándékba a már meglevőket, hogy sajátos személyiségét és hangját egybeolvassza az ismerős dallamokkal. Csodálatos, láthatóan megszállott zenészek – Holló Aurél, a Kossuth-díjas Amadinda tagja, Tóth Tamás Ferenc, a Concerto Budapest hegedűművésze, Kovax, „a Torok”, aki 2001 óta sokszor játszik Presserrel, ideértve jó néhány nagy LGT-koncertet is, akárcsak a jóbarát, a multiinstrumentalista Födő Sándor – társaságában repül az este, repül a bánat, és már jó előre tudod, hogy a kongresszusi közönsége mikor fog sírni, vagy mikor fog felpattanni a helyéről, és állva tapsolni.

Mi most receptre felírjuk nektek ezt a koncertet – holnap is pocsék idő lesz, de garantáljuk, mikor kijössz, észre sem fogod venni, csak dúdolni fogsz meg boldogan vigyorogni.

A délutáni koncertre még van pár jegy...