Mark Knopfler Budapesten!

2018/10/23  ·   Ajánló   ·  Labancz Andrea

Újonnan megjelenő szólólemezének dalaival, és persze a régi nagy Dire Straits slágerekkel 6 év után újra az Arénában ad koncertet Mark Knopfler 2019. július 9-én.

Fotó: Mark Knopfler Facebook

November 16-án kerül a boltokba a Dire Straits frontemberének szólóalbuma Down The Road Wherever címmel, melynek apropóján Mark Knopfler 2019 áprilisában világkörüli turnéra indul. Szerencsére, kis hazánk is bekerült az állomások közé, így a rajongók nagy örömére jövő júliusban az Aréna közönsége is meghallgathatja élőben az új lemez dalait, melyről így nyilatkozott:

„A dalaim azért készülnek, hogy előadjam őket. Imádom az egész folyamatot, dalokat írni egyedül, felvenni őket a bandával, de az egészben a legjobb, élőben játszani őket a közönségnek. Szeretem az egész cirkuszt, városról városra utazni, a többi zenésszel együtt létezni, ez számomra igazi öröm. Most is nagyon várom már!”

A világ egyik legjobb gitárosa, több mint 120 millió albumot adott el a Dire Straits korai éveitől mostanáig. A többszörös Grammy-díjas énekes és zeneszerző csípős szövegeit és merész gitártechnikáját kombinálva alkotta meg a Dire Straits nagy slágereit, a Money For Nothing, Sultans Of Swing, Romeo And Juliet vagy a Walk Of Life dalokat. Producerként közreműködött Bob Dylan és Randy Newman albumainál is, csakúgy, mint számtalan filmzenéje esetében.

A koncertre a jegyeladás november 5-én 10 órakor startol, és tekintettel a műsor jellegére, kizárólag ülőhelyek lesznek elérhetők. Már az is biztos, hogy előzenekar ezúttal nem lesz, tehát pontos kezdés várható!

Dire Straits, Mark Knopfler, koncert, Budapest Aréna, 2019, Live Nation, Down The Road Wherever, turné

 

 

Szólj hozzá!


Michelin-csillagos étterem séfje főz Budapesten Jennifer Lopeznek

Michelin-csillagos étterem séfje főz Budapesten...

JLo július 20-án ad koncertet Budapesten, az MVM Dome-ban. A Green Stage Produkciós Iroda és nemzetközi partnere olyan hazai gasztronómiai szereplőt...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Az elektronikus zene Metallica-ja 16 év kihagyás után érkezik Budapestre

Kevés zenekar tudta olyan intenzitással átformálni az elektronikus zene élő előadásának élményét, mint az ausztrál gyökerű Pendulum. A formáció hosszú kihagyás után visszatér Budapestre: 2025. október 17. nem csak a rajongóknak, de az élő elektronikus zene szerelmeseinek is kötelező dátum.

10 dolog, amit a Metallica-koncerttel kapcsolatban tudunk

Na, csak kibökték végre :) Mondjuk, pont ez a zenekar, amelyiknek semmiféle külön hergelésire nincs szüksége, akkora a rajongótábora világszerte, így Magyarországon is, hogy a suttogó propaganda elindítása max. kis izgalmat vitt az életünkbe, a jegyek így is, úgy is el fognak fogyni.

Zajkapitány: az A38-on és a Turbinában is forog majd a hetvenes DJ-ről szóló film

Szabó Márton István filmje egy abszurd humorú történet, amely a budapesti éjszakában készül, sok zenével. A jeleneteket többek között olyan budapesti helyszíneken rögzítik, mint az A38 hajó és a Turbina.

Alkonyattól pirkadatig: bevezetik a Szigeten az éjszakai jegyet

Idén a Delta District lesz az elektronikus zenei bulik központja – az új helyszínnek köszönhetően a Sziget éjszakai élete jelentősen felpezsdül, de a Nagyszínpad zárása után nem csak itt folytatódik majd a buli egészen hajnalig. A szervezők ezért kedvezményes jegyet kínálnak azoknak, akik csak ezt az éjszakai életet akarják...
Új koncertek