Az Őrölt Nők Ketrece

Menő producerek gondolták újra az első Belau lemez dalait

2017/05/24  ·   Ajánló   ·  Labancz Andrea

A Belau egy év alatt közel 60 koncertet adott, köztük a legnagyobb fesztiválokon és külföldön egyaránt. Az első lemezük, The Odyssey címmel novemberben jelent meg, amely Fonogram-díjat kapott az év elektronikus zenei albuma kategóriában. Most magyar és külföldi producerek értelmezik újra a debütáló lemezük dalait.

Menő producerek gondolták újra az első Belau lemez dalait

A Belau kezdetben szóló projektként, később duóvá bővülve körülbelül egy éve tűnt fel a magyar zenei palettán. A frissnek mondható projekt által megzenésített világában az elvágyódás és a reményteli hangulat találkozik aktuális elektronikus zenei alapokkal. A céljuk, hogy gondolatban olyan áhított helyekre kalauzolják hallgatóikat, ahova titkon önmaguk kívánnak eljutni.

 

A zenekar egy év alatt számos sikernek örülhetett: tavaly több portálon is bekerültek az év legjobb dalai és klipjei közé, megnyerték a Klipszemle különdíját, több komoly rádiós játszással is büszkélkedhetnek, valamint megnyerték a Fonogram-díjat az év elektronikus zenei albuma kategóriában. A fiatal formáció egy év alatt közel 60 koncertet adott a legnagyobb hazai fesztiválokon és klubokban, valamint 7 különböző országban. Ezen a nyáron sem tétlenkednek, hiszen fellépnek a legkomolyabb fesztiválokon a régióban.

 

A Belau első, The Odyssey című lemezén a tőlük koncerteken megszokott instrumentális dalokon kívül olyan tehetséges fiatal énekesnők kaptak kiemelt szerepet, mint Antonia Vai, Dallos Bogi, Herrer Sára, Myra Monoka és Szécsi Böbe. A dalok egy különleges utazást zenésítenek meg a Földközi-tenger térségében és ezt a világot szeretné a formáció még jobban átadni azoknak, akik elmennek a koncertjeikre.

“A The Odyssey megjelenése óta rengeteg pozitív visszajelzést kapott a zenekar szerencsére. Mindenképp szerettük volna, ha néhány, számunkra kedves dj/producer újragondolná, szerencsére igent mondtak a felkérésre. Mindegyik remix picit más irányba viszi az eredeti számokat, mindenki belevitte a saját egyéniségét.” – mondta a május VIVA Push felfedezett formáció, akinek dalait olyan elismert nevek értelmezték újra, mint Chris.SU, Subsets, Paperdeer, Himalia, Damien, Rusty, vagy SuperStereo.

A Fonogram-díjas zenekar nemrég tért vissza egy sikeres horvát turnéról és játszott teltház előtt a Parkban. A számos külföldi és fesztivál fellépésen felül július 21-én, az A38 Hajón adják az egyetlen klubkoncertjüket a nyáron.

 


 

 

Szólj hozzá!


Ezért nem jött el tavaly a Szigetre Michael Kiwanuka

Ezért nem jött el tavaly a Szigetre Michael Kiwanuka

2025-ben nagyon vártuk, hogy végre élőben is hallhassuk Michael Kiwanukát a Sziget Fesztiválon. A brit énekes-dalszerző hangját sokan akkor is...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Sötét érzelmek, elektronikus hangzások – új lemezével érkezik Budapestre KOVACS

November 27-én a Barba Negrában lép fel a különleges hangjáról és sötét tónusú dalairól ismert holland énekesnő, KOVACS. A koncerten már a november 13-án megjelenő negyedik stúdióalbum, a Static Tears szerzeményei is megszólalhatnak.

Rekordokat dönt a brit koncertpiac, mégis sorra zárnak be a klubok

A brit élőzenei piac felülről nézve virágzik, alulról nézve lassan elfogy. Miközben a stadionturnék és a nagy fesztiválok rekordbevételeket termelnek, a kisebb klubok többsége alig nyereséges, vagy egyáltalán nem az. Birmingham közönsége most egy vasúti beruházás miatt veszélybe került klubnegyedért vonult utcára – de a...
Új koncertek