Metalcore-rajongók, szevasztok: az August Burns Red visszatér!

2018/09/20  ·   Ajánló   ·  Simonyi Éva

November 27-e ünnepnap lesz a metalcore kedvelőinek, ugyanis ismét hazánkba látogat az August Burns Red. A srácok az Akvárium Klub Nagyszínpadáról pörgetik majd a bulit.

Metalcore-rajongók, szevasztok: az August Burns Red visszatér!

A pennsylvaniai együttes idén ünnepli megalakulásának 15. évfordulóját. Ez idő alatt 8 albumot adtak ki, legutóbbit “Phantom Anthem” címmel tavaly. Örülhetünk, hiszen a The European Phantom Anthem Tour során szerencsére Budapest sem maradt ki a koncerthelyszínek közül. Idén egyébként már láthattuk őket, márciusban a Barba Negrában álltak színpadra, azonban a magyar közönség mindig megmutatja a srácoknak, hogy ide érdemes visszajönni, hiszen látható, hogy a zenekar szívesen tér vissza hozzánk akár évente többször is.

 

A zenekar stílusát tekintve metalcore, azonban sok helyen találkozhatunk a keresztény metal besorolással is, hiszen az együttes tagjai vallásosak, és ez megjelenik a zenéjükben is. JB Brubaker, a zenekar gitárosa viszont egyszer így nyilatkozott a Shout! magazinnak: “a kereszténység egy vallás, nem pedig egy zenei műfaj. A zene magáért beszél. Nem azért zenélünk, hogy a rajongók megtérjenek, nem ez a célunk. Az együttes elsőszámú célja a szórakoztatás.”

Az ABR 2003-as megalakulását követően 2 évvel már meg is jelent az első lemez, azonban csak később érte el őket a siker: a 2007-es “Messengers” debütálása hozta meg számukra a szélesebb körben való ismertséget, az albummal ugyanis felkerültek a Billboard 200-as listájára (pontosabban a 81. helyre). 2017-ben a lemez 10. évfordulóját egy turnéval ünnepelték meg.

“Rescue & Restore” (2013) albumuk a Billboard 200-as listáján a 9. helyén debütált, míg a Billboard Top Christian Album (Legjobb Keresztény Album) listán a 2. helyet szerezte meg, ebben a kategóriában a Skillet “Rise” albuma előzte meg őket. A 2015-ös “Found in Far Away Places” ugyanúgy a 9. helyen debütált, ez lett a 2. albuma a srácoknak a Billboard TOP 10-esén belül. Ezen felül az albummal sikerült megszerezni az első helyet a Billboard Top Christian Album, a US Top Hard Rock Albums, a US Independent Albums, és a US Top Rock Albums listákon! A tavalyi “Phantom Anthem” a 19. helyen debütált a Billboard 200-on, de a Legjobb Keresztény Album listán szintén az első helyet szerezték meg a srácok!
Fantasztikus teljesítményükön és eredményeiken szinte hab a tortán a két Grammy-jelölés: 2016-ban a “Legjobb Metal Előadás” kategóriában (Best Metal Performance) az "Identity" című dalukkal, illetve ugyanezen kategóriában 2018-ban az "Invisible Enemy"-vel voltak esélyesek a díjra (végül egyik jelölést sem váltották szobrocskára, de ez nem von le az érdemeikből).

Dalaikban a pozitív üzenetet a metalcore stílusjegyeit viselő zenéjükön keresztül közvetítik.

Mottójuk: dühös zene boldog embereknek!

 

 

 

 

 

August Burns Red, Akvárium, metalcore, keresztény metal

 

 

Szólj hozzá!


Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem agresszív előadás: JUDAS PRIEST

Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem...

A Judas Priest szeptember 3-án a budapesti MVM Dome-ban bizonyította, hogy több mint öt évtized és egy 75 éves frontember sem akadálya egy...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

James Blunt repülőüzemmódba került

James Blunt és Budapest között lassan rendszeres járat lesz: a brit énekes-dalszerző 2027. március 9-én ismét az MVM Dome színpadán áll. Ezúttal az ősszel érkező Airplane Mode című albumát hozza magával – és persze azt a több mint húszéves dalkatalógust is, amivel már újra és újra meghódította a magyar rajongók szívét.

De mi van, ha megcsinálom? – Nyolc koncerttel és egy hetvendalos albummal készül Presser Gábor

Háromféle tematikával nyolc koncertet ad 2027 januárjában Presser Gábor a Budapest Kongresszusi Központban. A koncertsorozaton kívül egy "Munkakönyv" elnevezésű albumot is kiad majd, amely a maga hetven dalával az utóbbi másfél évtized munkájának grandiózus összefoglalója lesz. Mindezekről Presser Gábort kérdeztük.
Új koncertek