Milyen (volt) a zenészek élete élőzene nélkül? – 50 zenekar és művész fotója válaszol a kérdésre

2021/05/21  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

A színfalak mögé, azaz a művészek privát életterébe enged betekintést a LEVEGŐT! fotóturné megálmodója, Larann (Kovács Annamária Laura) és fotós csapata, akik több ezer kilométert és milliónyi kattintást maguk mögött hagyva tárják elénk a meg-, az át- és a túlélés pillanatait képek, videók, beszélgetések és egy országos fotókiállítás formájában.

Fotók: LARANN

A Larann.photo csapatának magját három fotográfus (Larann, Borsa Eszter, Király “Wildung” Győző) és egy projektmenedzser (Kovács “Kojak” Gábor) alkotja, akiknek önszerveződő kezdeményezése átfogó kultúrmisszióvá duzzadt.

A LEVEGŐT! projekt egy fullasztó élethelyzetben kelt életre: benne komolyzenészek és rapperek, háttérvokálosok és frontemberek, menedzserek és hangosítók, rockerek és dzsessz-zenészek lélegeznek együtt. Larann szemén és lencséjén át láthatjuk ismert kedvenceinket (pl. Vad Fruttik, Ocho Macho, Copy Con, Oláh Ibolya, Firkin, Dely Domonkos, Animal Cannibals), illetve a feltörekvő zenészeket is (Ten Big Toys, Touch Me Not, Plasticocean) a maguk lélekben teljesen lecsupaszult formájában.

Vad Fruttik

Az elkészült képek, videók, interjúk korlenyomatába dráma, hit, düh, vidámság, kilátástalanság, remény – azaz az emberi érzések színes skálája préselődik bele. Át- és megélhetjük, milyen érzések dúlnak ma a zenészekben, elmerenghetünk, hol van a valóság és a mese határa, mi igazi és mi a megélt élmény kivetülése, amely a zene- és a fotóipart oly szerethetővé teszi.

Firkin

Larann stábja a LEVEGŐT! fotóturné lezárultával – a vírushelyzettel összhangban – országos kiállítást is szervez, hogy egy gondosan összeállított csokorban testközelből is tapinthatóvá váljon, zenészként milyen volt létezni a pandémia alatt, és mindenki magába szívhassa a friss LEVEGŐT!

Copy Con

 

A projekt kordokumentuma mindannak, ami az elmúlt egy évben történt velünk, s ami – reményeink szerint – belátható határidőn belül múlt idővé válik, és soha nem tér vissza.

Szabadtéri rendezvény 500 főig korlátozás nélkül tartható – 5 millió beoltott után

Larann, fotó, LEVEGŐT! projekt

 

 

Szólj hozzá!


Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene legszebb anyák napi üzenetei

Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene...

A könnyűzene története tele van érzelmes, hálával teli, vagy éppen elgondolkodtató dalokkal, amiket az édesanyák ihlettek. Hogy ne évekig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Miért érezzük kényszernek, hogy egy rossz minőségű videót készítsünk valamiről, amit éppen most kellene átélnünk?

A modern koncertélmény ma már nem az első akkord leütésével, hanem a kijelzők kék fényének tengerével kezdődik. Amint a fények kialszanak, a közönség egy emberként emeli magasba a karját, de nem az üdvrivalgás, hanem a rögzítés kényszere miatt.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...
Új koncertek