Momiji kotóval a szegedi füvészkertben

2023/11/02  ·   Ajánló   ·  koncert.hu, MTI

A hagyományos japán ünnep, a momiji alkalmából várják a látogatókat a Szegedi Tudományegyetem füvészkertjébe szombaton.

A fotó illusztráció

Momiji, amikor a hegy istene vörösre festi a faleveleket. 

Ekkor a japánok szívesen látogatják végig a legfestőibb helyeket. Szombaton a botanikus kertben a japánok e hagyományos ünnepét szeretnék közelebb hozni a látogatókhoz, megmutatva a növényeket és a kultúrát is, hiszen a japán juharok a szegedi füvészkert japánkertjében is bámulatos színes ruhát öltenek ősszel. A levelek október elején kezdenek a vörös és sárga számtalan árnyalatában ragyogni, és november közepére az egész tájat mesés színekbe vonják.

A vendégek több időpontban is vezetett sétákon vehetnek részt a japánkertben, az ösvényeket pedig késő délutántól a program zárásáig lámpákkal és mécsesekkel is megvilágítják, így egyedi, különleges élményben lehet része annak, aki ekkor kilátogat a kertbe.

A rendezvényen bonszaibemutatóval várják az érdeklődőket, akik szusit és más ételeket kóstolhatnak, de vásárolhatnak japán ajándék- és dísztárgyakat is. Kora délután a citerához hasonló japán húros, pengetős hangszeren, a kotón játszó Bakos Tünde koncertezik. A kotó (箏) egy hagyományos japán húros, pengetős hangszer. Tizenhárom húrja van, régen ezeket selyemből fonták. A hangszer mewgszólaltatása – bizonyos körökben – a kötelező menyasszonyi ismeretek közé tartozik ma is.

momiji, kotó, Japán, hagyomány, füvészkert, Szeged

 

 

Szólj hozzá!


Budapest QUEEN/Freddie Mercury-lázban ég

Budapest QUEEN/Freddie Mercury-lázban ég

Negyven éve annak, hogy a Queen bevette a Népstadiont, Freddie Mercury pedig magyarul elénekelte a Tavaszi szél vizet áraszt című népdalt....
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Három év után újra Budapesten a Hollywood Vampires – ezúttal színpadra is lépnek

2023. július 18-án már ott álltunk a Budapest Aréna előtti placcon, amikor bemondták, hogy aznap este nem lesz Hollywood Vampires-koncert. A fellépést később sem pótolták, úgyhogy van mit jóvátennie Alice Cooper, Johnny Depp, Joe Perry és Tommy Henriksen zenekarának. Szeptember 8-án újra nekifutnak Budapestnek – és ezúttal már...

Ha az ABBA-ra működött, a Queenre miért ne működne? – utcadiszkó lesz a MOMkultnál

Májusban több száz ember táncolt ABBA-slágerekre a MOMkult előtti Sirály sétányon. Az apa–fia páros, Bősze Ádám és Bősze Bálint szeptember 3-án megismétli a mutatványt, ezúttal azonban a Queen és a körülötte lévő korszak zenéivel. A szabadtéri utcadiszkó ingyenes!
Új koncertek