Most légy férfi! – Év végi Group’n’Swing nagykoncert

2015/10/29  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

Mozgalmas évet tudhat maga mögött a Group'n'Swing zenekar. A nyáron megjelent „Most légy férfi!” című albumukat a közönség nagy lelkesedéssel fogadta. Ezt a szeretetet köszöni meg a lassan tíz éves zenekar a december 27-i rendhagyó koncerttel a Millenáris Teátrumban.

Most légy férfi! – Év végi Group’n’Swing nagykoncert

A Group’n’Swing zenekar december 27-én este 19.00 órakor kezdődő nagyszabású év végi koncertjén az elmúlt évek lemezeinek dalai csendülnek majd fel, miközben a videó aláfestést és színpadi elemeket is felvonultató produkció a legfrissebb, „Most légy férfi!” címet viselő nagylemez azóta slágerré lett dallamai  köré épül.

A számos díjat, fellépést, televíziós megjelenést, valamint jótékonysági koncertet maga mögött tudó zenekar ebben az évben új vizekre is evezett. Nemcsak kiváló új énekesük, Magyar Bálint megjelenése jelentett mérföldkövet a csapat életében, de a rajongótáborát rendszeresen meglepő gárda a közönségre való egyre gyakoribb kikacsintásával is bizonyította, hogy zenéjük az emberközeliség és a humor révén válik igazán szerethetővé. Nem véletlen a koncert címe sem, hiszen a jövőben még több személyes találkozás és párbeszéd formájában lesznek jelen rajongóik életében.

A Group’n’Swing zenekar Millenárison megrendezésre kerülő év végi koncertje egyben bevezetője is 2016-os év koncepciójának: a zene, a színpadi megjelenés és az ahhoz tartozó intenzív közönségi, közösségi kommunikáció együttesen garantál majd olyan élményt a zenekar rendezvényein, amelyről hazatérve a résztvevők biztosan egy életre megfertőződnek a Group'n'Swing sajátos, természetes zeneszeretetével, műfaji világlátásával és a műfaj iránti elkötelezettségével.


Randevú a Group’n’Swinggel - év végi nagykoncert

2015. december 27. 19:00 óra

Millenáris Teátrum (E épület)


 

 

Szólj hozzá!


Most akkor ez koncert vagy irodalmi est?

Most akkor ez koncert vagy irodalmi est?

A kortárs spoken word nemzetközileg is elismert brit-nigériai előadója 2026. október 9-én először ad koncertet Magyarországon. A Turbina...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Ásgeir az A38-on: amikor Izland költészete dalra fakad

Kevés előadó érkezik Magyarországra olyan különös háttértörténettel, mint Ásgeir. Az izlandi énekes-dalszerző dalai egyszerre merítenek a kortárs folkból, az elektronikából és a skandináv költészetből, miközben pályája hazájában egészen rendkívüli sikertörténetté vált. Július 31-én az A38 Hajón ad koncertet, ahol...

Hogy vagy?

Új társadalmi kezdeményezést indít a Sziget Fesztivál: a SZociety Mozgalom és a hozzá kapcsolódó SZuper SZociety-díj célja, hogy támogassa és láthatóvá tegye azokat a civil szervezeteket, oktatási intézményeket és közösségeket, amelyek a 12–30 éves fiatalok mentális jóllétéért dolgoznak. A díjazottakat a fesztivál...
Új koncertek