Most rajtatok a sor: járjatok koncertekre!

2017/07/23  ·   Ajánló   ·  Juhász Vali

Lehet azon izmozni, hogy jó támogatott zenekarnak lenni vagy sem, a mi szempontunkból az a fontos, hogy minél több koncert legyen :) Azonban kár minden fillérért, ha a közönség nem kíváncsi a zenekarra, és ez leginkább azon mérhető, hogy hányan mennek el megnézni őket. Szeretnénk, ha szeretnétek az élőzenét – függetlenül attól, hogy ki és hogyan finanszírozza azt –, és kiválasztanátok magatoknak az új kedvenceket! A felsorolásból is látszik, hogy nagyon színes a választék.

Most rajtatok a sor: járjatok koncertekre!
Most rajtatok a sor: járjatok koncertekre!

Lépcső Akusztik pres. Flatband // ZSIRÁF //
Július 25., 20 óra, Zsiráf (Eiffel tér)

A FLATBAND 2009-ben alakult, az elektronikát a rockkal ötvöző zenekar. Nemrég jelentették meg nagylemezüket, és mutatták be erős hangulatú új videóklipjüket Holtomiglan címmel.

A csapat – a vegetáriánus/vegán életmódja mellett – nagy figyelmet fordít a környezetvédelem és állatok jogainak fontosságára, és számaikban a tudatos életmód, emberi kapcsolatok nehézségéinek szerepén túl hangot ad ennek is.
Ezen az estén akusztikus koncertet adnak, ez a műfaj átültetve akusztikra különösen izgalmasnak ígérkezik.
A belépés ingyenes!

Braincoats & Lack Of Loud from Sweden & Alone In The Moon
Július 25., KVLT (Fényes Adolf utca 28.)

Két, remek svéd pop-punk banda játszik a KVLT BP színpadán, a BRAINCOATS és a Lack Of Loud! A hazai különleges vendég pedig a Cseh Tamás Program által támogatott Alone in the Moon.

Az Alone in the Moon egy rockmetal trió Budapestről, mely a punk nyersességét ötvözi a hard rock vonzó közhelyeivel és koncepciózus dalszövegekkel. 2015-ben jelent meg debütáló kiadványuk Collection of Great Generational Anthems címmel. Az album a tinédzserkor és a digitális éra előtti világ mementója – egyúttal tisztelgés a 90-es és a kora 2000-es évek mainstream rock/metal zenéje előtt.

Boldogság: Dokumentarista koncertszínház Cserháti Zsuzsa emlékére
Július 30., Esztergomi Vár-Színház (Esztergom, Szent István tér 1.)

Cserháti Zsuzsa korának meghatározó énekesnője volt, mindenki elismerte hangi kvalitását, tehetségét, mégsem tartozhatott a kor legtámogatottabb művészei közé. Az őt megillető helyre csak a tizenöt éves számkivetettség után kerülhetett, az 1996-os nagy visszatérésekor. Történetét a dokumentarista színház és a koncert eszközeivel mutatja be Horányi Juli énekesnő és zenekara, fiatal, tehetséges színészek; Märcz Fruzsina és Ágoston Péter közreműködésével. Az est különlegessége, hogy az előadás azon a helyszínen kerül bemutatásra, ahol Cserháti Zsuzsa utolsó alkalommal lépett színpadra. Emlékét ápolni kell, mint minden olyan művészét, aki nyomott hagyott az emberek lelkében.



Zenekar: Kovács Felícián- billentyű; Miklós Milán- basszusgitár; Szakonyi Milán- gitár, vokál; Weisz Nándor- dob, vokál. Rendező: Dénes Viktor

Warm-up Udvar - Antonia Vai + Telma Lincoln & Minimyst akusztik
Augusztus 2. Esernyős, Óbuda, Fő tér 2.

Idén nyáron az Esernyős épületének felújított belső udvarában tartott zenei sorozatban a belvárosi klubokban és a nyári fesztiválokon már méltán befutott fiatal nemzedék lép színpadra, ezúttal akusztikus kiadásban. A sorozat a Cseh Tamás Program szakmai támogatásával zajlik.

A svéd-magyar énekes-dalszerző Antonia Vai 2013-ban költözött Svédországból Magyarországra, gyerekkora óta ír dalszövegeket, szívügye a zene. A stílus, amelyben alkot, a hangulatától függ: a lényeg, hogy minden a szöveg, a történetmesélés köré épül. Kicsit soulos, kicsit popos, kicsit folkos, bohém produkció az övé. Magyarországra inspirálódni jött, de ami itt elindult, az egész életét megváltoztatta. Az underground szcéna meghatározó énekesnője, turnézott a Quimbyvel, dolgozott együtt Senával, teltházas koncertje volt 2015 júniusában a Müpában. Fellépett az MR2 Akusztikban, játszott a Bohemian Betyars és a Mongooz and the Magnet zenekarral is. Új lemezén a világzene dominál majd, az útjai során – többek között Marokkóban – szerzett inspirációit önti dalba. Mottója: „Home is where your heart’s at”.

Warm-up Udvar - Áron Andris 'Apey' (Apey & the Pea)
Augusztus 4., Esernyős, Óbuda, Fő tér 2.

Szintén az Esernyősben lép fel  Áron Andris 'APEY' (Apey & the Pea). Autodidakta művészként már tizenöt éve a hazai rock-metál underground állandó szereplője, számos neves zenekarban megfordult. Az utóbbi években önálló koncertekkel jelentkezett országszerte, több fesztiválon is találkozhatott vele a közönség. Zenéjének ihletforrásai a klasszikus zene, az amerikai népzene, de merít a folk-akusztikus műfajokból, Bob Dylan életművéből és a 90-es évek poprockjából is.

 


 

 

Szólj hozzá!


Megvan az év koncertje, és még csak júniusnál tartunk (Imagine Dragons 06.15.)

Megvan az év koncertje, és még csak júniusnál...

A hatodik nagylemezt megutaztató LOOM a banda ELSŐ teljes stadionturnéja, amely során 16 országban tették/teszik tiszteletüket. Erős kezdés –...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Az elektronikus zene Metallica-ja 16 év kihagyás után érkezik Budapestre

Kevés zenekar tudta olyan intenzitással átformálni az elektronikus zene élő előadásának élményét, mint az ausztrál gyökerű Pendulum. A formáció hosszú kihagyás után visszatér Budapestre: 2025. október 17. nem csak a rajongóknak, de az élő elektronikus zene szerelmeseinek is kötelező dátum.

10 dolog, amit a Metallica-koncerttel kapcsolatban tudunk

Na, csak kibökték végre :) Mondjuk, pont ez a zenekar, amelyiknek semmiféle külön hergelésire nincs szüksége, akkora a rajongótábora világszerte, így Magyarországon is, hogy a suttogó propaganda elindítása max. kis izgalmat vitt az életünkbe, a jegyek így is, úgy is el fognak fogyni.

A Pearl Jam lehetett volna a zenekar, amely addig játszik, amíg el nem süllyed a Titan?

A Netflix új dokuja június 11-én került fel a kínálatba: a Titan: The OceanGate Disaster című film a 2023 nyarán bekövetkezett tragikus Titan-tengeralattjáró-katasztrófát dolgozza fel.

Lesz-e Fleetwood Mac búcsúturné, avagy hogyan kell elköszönni egy legendának?

Kevés zenekar írt akkora fejezetet a rocktörténelem könyvébe, mint a Fleetwood Mac. A brit-amerikai formáció zenei öröksége vitathatatlan: Rumours, Tusk, Mirage — albumok, amelyeken generációk nőttek fel. A dalok mögötti drámák – szakítások, intrikák, sebek – máig részei a popkulturális mitológiának.
Új koncertek