Nagy Gyula emlékére Fekete Lyuk-emlékbuli lesz vasárnap

2018/12/06  ·   Ajánló   ·  Zerge

Mint mi is megírtuk, november 2-án elhunyt Nagy Gyula, a Fekete Lyuk szellemi atyja és vezetője (milyen érdekes, hogy a klub kereken 30 éve nyitott meg, de egészen Gyula haláláig senki nem is foglalkozott ezzel).

Nagy Gyula emlékére Fekete Lyuk-emlékbuli  lesz vasárnap

Ennek apropóján lesz egy emlékkoncert december 9-én az Analóg Music Hallban a Fekete Lyukban egykor gyakran fellépő zenekarokkal – vagy azok zenészeivel – a színpadon.

Már legalábbis azokkal, amelyek még léteznek – nincs belőlük sok –, és emellett még budapestiek is. Gondolom, ez utóbbi miatt maradt ki például a győri Auróra, akik annak idején havonta léptek fel a Yukban, és amennyire Vigit ismerem, szívesen jönnének is zenélni, ha hívnák őket, hacsak nincs már valami más lekötött koncertjük erre az időpontra. Lecsót ismerve a szigetszentmiklósi illetőségű Pál Utcai Fiúk dettó. De talán még a Sziámi, oppardon, Müller Péter Andfriends is, ráadásul ők többségükben pestiek.

A VHK-ban már nem lennék ennyire biztos, főleg hogy a Yukhoz jobban kötődő tagok már nincsenek az együttesben, ki kiválás, ki elhalálozás okán. De talán még a mostanában néha újra koncertező CAFB is fellépne, ha hívták volna, mivel a vezetője-énekese-gitárosa, Szakácsi Greg – akkor még Gabika, egyeseknek Kispunk – tizenévesen törzsvendég volt a Yukban, mondhatni, ott szocializálódott a punkkultúrában, valószínűleg sok kedves emlék köti oda. Igaz, ő a székhelyét áttette már régen Seattle-be, de december 22-én pl. fellép az együttes Budapesten a Dürerben, még az is lehet, hogy hajlandó lett volna egy kicsit korábban hazajönni.

De mindegy is, nem lehetett egyszerű ennyire rövid idő alatt megszervezni az eseményt, és így is színvonalas koncertek várhatók. Álljon itt a koncert netes szórólapjának szövege:

30 éve nyitotta meg kapuit a Fekete Lyuk. Emlékezzünk közösen a legendás klub legendás zenekaraival és zenészeivel a daliás időkre és Nagy Gyulára.

HELYSZÍN

Analóg Music Hall

1116 Budapest, Kondorfa u. 8.

17.00: Kapunyitás

Mátyás Attila és a MAB + vendég: Jerabek Csaba

Sex Action

Legát Tibor és speciális vendége (Kézi-Chopin)

Rituális Rémtettek zenekar

Kretens zenekar

Hisztéria zenekar

Gabrieli Richárd és barátai (Mask, Block)

Amennyiben nem tudnál eljönni, de Neked is sokat jelentett a Fekete Lyuk, válaszd a támogatói jegyet! Ezzel segítheted a céljaink elérését, cserébe a támogatói jegy vásárlását követően egy egyedi letölthető emléklapot küldünk Neked! A koncert jegybevételét és a támogatói bevételeket egy emléktábla kihelyezésére és a maradék összeget Nagy Gyula síremlékének kialakítására szándékozzuk költeni.

Köszönjük a részvételt és a támogatást!

JEGYEK

2.500 Ft - belépőjegy

1.988 Ft - támogatói jegy / belépésre nem jogosít!

***

Mi igyekszünk ott lenni.

Szerencsére a magyar női kézilabdázók Eb-középdöntős meccse pont úgy ér véget, hogy arról sem kell lemaradni. Szurkoljunk a csajoknak, megérdemlik!

Lesz egy kiállítás is 2018. december 18-tól egészen 2019. június 25-ig a Fekete Lyukról a Kiscelli múzeumban, állítólag rengeteg archív anyaggal. Bővebben itt lehet olvasni róla.

 

 

Fekete Lyuk, Nagy gyula, Analóg Music Hall

 

 

Szólj hozzá!


Budapest QUEEN/Freddie Mercury-lázban ég

Budapest QUEEN/Freddie Mercury-lázban ég

Negyven éve annak, hogy a Queen bevette a Népstadiont, Freddie Mercury pedig magyarul elénekelte a Tavaszi szél vizet áraszt című népdalt....
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Három év után újra Budapesten a Hollywood Vampires – ezúttal színpadra is lépnek

2023. július 18-án már ott álltunk a Budapest Aréna előtti placcon, amikor bemondták, hogy aznap este nem lesz Hollywood Vampires-koncert. A fellépést később sem pótolták, úgyhogy van mit jóvátennie Alice Cooper, Johnny Depp, Joe Perry és Tommy Henriksen zenekarának. Szeptember 8-án újra nekifutnak Budapestnek – és ezúttal már...

Ha az ABBA-ra működött, a Queenre miért ne működne? – utcadiszkó lesz a MOMkultnál

Májusban több száz ember táncolt ABBA-slágerekre a MOMkult előtti Sirály sétányon. Az apa–fia páros, Bősze Ádám és Bősze Bálint szeptember 3-án megismétli a mutatványt, ezúttal azonban a Queen és a körülötte lévő korszak zenéivel. A szabadtéri utcadiszkó ingyenes!
Új koncertek