Nem kártyavárat építettek – Apostol 45. nagykoncert

2015/10/19  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

A fennállásának 45. évfordulóját ünneplő zenekar decemberi nagykoncertjén a jazz korszakot idéző dallamok mellett természetesen felcsendülnek a legnagyobb Apostol slágererek is.

Nem kártyavárat építettek – Apostol 45. nagykoncert

Az Apostol együttes története 1970 nyarán kezdődött. Az alapító diákok éppen komolyzenei tanulmányokat folytattak a Zenegimnáziumban, illetve a Zeneakadémián, amikor a hatvanas évek beat mozgalma őket is "megfertőzte". Németh Zoltán, az együttes vezetője a konziban egy osztályba járt Presser Gáborral, Mihály Tamással, akiknek később kulcsszerepük lett a magyar rockzene történetében. A szünetekben lelkendezve játszották egymásnak a Szabad Európa Rádióban vagy a Luxemburgi Rádióban előző nap hallott új dalokat. Az új zenére fogékony tagokból, muzsikustársakból alakult meg tehát az Apostol együttes.

A hetvenes évek elején nehéz volt "profi" erősítőkhöz és hangszerekhez jutni Magyarországon. Így aztán a zenekar külföldi munkalehetőség után nézett, melynek a bevételéből akarták mindezt előteremteni. Ebben az időszakban csatlakozott a csapathoz Meződi József (ének), aki a későbbiekben, nagyban meghatározta a zenekar stílusát. Ezekben az években a zenekar műsorában egyre jobban szétvált a kezdeti időszakot jellemző jazz muzsika és az "emészthetőbb" popzene. Az úgynevezett hagyományos koncerteken populárisabb zenét játszottak, a hazai és külföldi jazzfesztiválokon viszont hangszeres kompozíciókkal vett részt a csapat.

A stiláris elkülönülés első átütő sikerű dala 1974-ben Németh Gábor–Szenes Iván: Okosabban kéne élni című dala volt.

 

Ettől kezdve napjainkig töretlen sikernek örvend a zenekar: hazai és nemzetközi díjak, arany és platinalemezek, színházi produkciókban való közreműködés, saját dalokra épülő musical és folyamatos koncertezés jellemzi az elmúlt több mint 40 évet, A lendület napjainkban is töretlen, hiszen rövidesen megjelenik az Okosabban Kéne Élni című lemezük, s a nagykoncertre való felkészülésre remek alkalom, hogy hogy a zenekar október második felében az Egyesült Államokban turnézik.


Apostol 45

2015. december 8.

Syma Csarnok


 

 

Szólj hozzá!


Most akkor ez koncert vagy irodalmi est?

Most akkor ez koncert vagy irodalmi est?

A kortárs spoken word nemzetközileg is elismert brit-nigériai előadója 2026. október 9-én először ad koncertet Magyarországon. A Turbina...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Ásgeir az A38-on: amikor Izland költészete dalra fakad

Kevés előadó érkezik Magyarországra olyan különös háttértörténettel, mint Ásgeir. Az izlandi énekes-dalszerző dalai egyszerre merítenek a kortárs folkból, az elektronikából és a skandináv költészetből, miközben pályája hazájában egészen rendkívüli sikertörténetté vált. Július 31-én az A38 Hajón ad koncertet, ahol...

Hogy vagy?

Új társadalmi kezdeményezést indít a Sziget Fesztivál: a SZociety Mozgalom és a hozzá kapcsolódó SZuper SZociety-díj célja, hogy támogassa és láthatóvá tegye azokat a civil szervezeteket, oktatási intézményeket és közösségeket, amelyek a 12–30 éves fiatalok mentális jóllétéért dolgoznak. A díjazottakat a fesztivál...
Új koncertek