Nem lesz Pa-Dö-Dő a Blahán: Falusi Mariann az Amadindával és Presserrel szilveszterezik

2013/11/22  ·   Ajánló   ·  MTI, koncert.hu

Az évbúcsúztató koncert helyszíne idén még a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem lesz, de a következő Amadinda-szilveszter már visszatér a Zeneakadémia nagytermébe, oda, ahol az első műsort 2001 végén adták.

Nem lesz Pa-Dö-Dő a Blahán: Falusi Mariann az Amadindával és Presserrel szilveszterezik

Rácz Zoltán, az Amadinda alapító vezetője felidézte: egy ötletelés során pattant ki a szilveszteri összejövetel terve, és mivel annyiszor és annyian hívták őket, úgy vélték, a baráti kört érdemes kiszélesíteni a zenéjüket kedvelő közönséggel.

"Ha valaki azt kérdezné, kell-e változtatni a műsor szerkezetén, akkor az a válaszom, hogy nem. Háromnegyed tizenegy táján elkezdünk egy klasszikusabbnak mondható műsort, ehhez a részhez hívunk különböző műfajok előadói közül rangos előadókat. Tavaly a Szent Efrém Férfikar volt velünk, korábban Marton Éva, a Ránki család, Fassang László. Mindig különleges élményeket kaptunk mi magunk is. Idén könnyebb programot kínálunk, a virtuóz Szabó Tamás szájharmonika-művész és Falusi Mariann jön el" - részletezte a zenész.

Éjfél után pedig indul a zenevonat Presser Gábor vezetésével: Gershwin-, Bernstein- és természetesen Presser-örökzöldeket hallhat a publikum.

Falusi Mariann elmondta: Presser Gáborral tart a koncertkörútjuk, de az Amadindával még nem lépett fel, egyszeri és megismételhetetlen produkció lesz a szilveszteri. Hozzátette: a hagyományos Blaha Lujza téri Pa-Dö-Dő-koncert pénz híján idén elmarad, így felszabadult a szilveszter estéje.

Az alapítása 30. évfordulóját idén ünneplő Amadindát jelölték a Prima Primissima Díjra. A Bartók-Pásztory-díjas és Kossuth-díjas muzsikusok számára a legnagyobb alkotók komponáltak: Steve Reich, John Cage, Ligeti György. Műveiket és a fiatal magyar komponisták darabjait a világ 33 országában mutatták be. Nemrég Gyöngyösi Levente Sinfonia concertantéjának ősbemutatóján játszottak, jövő tavasszal az Egyesült Államok négy egyetemén adnak mesterkurzusokat, ezeken a Gyöngyösi-mű is megszólal.Tervezik az Amadinda Percussion Projekt elindítását, amely az utánpótlást támogatná.

Az Amadinda 2014. május 18-án jubileumi nagykoncertet is ad a Zeneakadémián.


Képtár

  • Nem lesz Pa-Dö-Dő a Blahán: Falusi Mariann az Amadindával és Presserrel szilveszterezik kép 22060
 

 

Szólj hozzá!


Ludwig van Beethoven vs. jégmadár

Ludwig van Beethoven vs. jégmadár

Bár minket közvetlenül nem érint, de aki kiteszi a lábát az országból belefut a bankjegybe: az Európai Központi Bank a mai napon közzétette az...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Balatonszemesen avatják fel Magyarország első Freddie Mercury-szobrát

Július 25-én avatják fel Balatonszemesen Freddie Mercury-mellszobrát. A XXXIII. Queen Fesztivál kiemelt eseményeként leleplezendő alkotás a világon mindössze a harmadik nyilvános köztéri Freddie Mercury-szobor lesz. Az emlékmű mögött több mint harminc évnyi rajongói közösségépítés, hét évnyi szervezés és egy nemzetközi...

Most akkor ez koncert vagy irodalmi est?

A kortárs spoken word nemzetközileg is elismert brit-nigériai előadója 2026. október 9-én először ad koncertet Magyarországon. A Turbina Kulturális Központban Ludvig Parmenttel közös produkciója érkezik Budapestre, amely a kimondott szót és az elektronikus zenét kapcsolja össze.
Új koncertek