„Öregemberek vagyunk, szeretjük egymást” – CHARLIE dupla cédével

Az összejövetel apropója az volt, hogy elkészült Horváth Charlie legújabb élő albuma, amely a december 29-i, Budapest Sportarénában  rögzített születésnapi koncert számaiból válogat – mindemellett négy új számot is tartalmaz. „Öszvérmegoldás” – kommentálta az összeállítást Horváth Attila szövegíró, de azt is hozzátette, hogy ez csak látszólag újdonság, azokra a Charlie-lemezekre is, amelyek nem voltak „teljesek”, mindig felvettek egy-két új számot. A mostani dupla cédén az első két-két szám tanúskodik arról, hogy az alkotógárda annyira jól érezte magát a Balatonon, hogy széles jókedvükben legott megírtak négy nótát. Négy éve már úgysem csináltak semmit…

És hogy miért nem teljes ez a lemez? Miért nem írnak új számokat a magyar zenészek? Nos, erről nagyon sok szó esett ezen az összejövetelen, amelyen többek között Demjén Ferenc, Szörényi Levente, Frenreisz Károly és Somló Tamás mellett az új album szinte teljes szerzői és előadói gárdája részt vett (Várkonyi Mátyás,Lerch István, Novai Gábor, Horváth Attila, László Attila, Halász János, Lattman Béla, Csiszár Péter, Fekete István –kimaradt valaki?). De Charlie felkonfja szerint a vendégsereg tagja volt egy bizonyos „Egér” nevezetű úr is, aki annak idején a Szovjetúnió-béli turné roadja volt. Jó társaság!

S ha már ennyi zenész összejön– az album ünneplése mellett –, vajon, miről folyik a szó? A Hangfoglaláson már elkezdődött az a kétségbeesett diskurzus, vagy inkább csak monológ, mert kevés értékelhető válasz érkezett arra a felvetésre, hogy miért nem jutnak be az ötvenen felüli zenészek a lejátszási listákra, noha egész eddigi pályájukkal igazolnák jelenlétüket. Ahogy azt megjegyezték a résztvevők többször is: megváltoztak a zenefogyasztási szokások, és ez nem igazán kedvez a „nagy öregeknek”. Manapság a közönség már egyenként jut hozzá a számokhoz az interneten, s lassan leáldozik a nagy stúdiózások kora, amivel pont az a különös íz vész el, amit alkotófolyamatnak hívnak.  Bár Charlie hozzátette, ő utál stúdiózni, ha kell, egy óra alatt felvesznek egy lemezt, „sokkal nagyobb show van egy élő koncerten”.

Ráadásul, és ezt egy viccel is illusztrálták, rohamosan hanyatlik a lemezvásárlások száma:
Két zenész beszélget:
– Megvettem az új lemezed!
– Te voltál???!!!

Ahogy Charliesajátos stílusában maradva kommentálta. „ A mi generációnk már nincs ebben a „job”-ban, és a fiatalok alig várják, hogy eltűnjünk…” Ekkor felpattant a helyéről Szörényi Levente, és magához ragadta a mikrofont: „Töltsön el minket büszkeséggel, hogy még mindig itt vagyunk!” – mondta, majd azzal folytatta, képzeljük el, hogy ha az István, a királyt ma mutatnák be, egyszerűen elképzelhetetlen, hogy 20 év múlva is tényező legyen, mint ahogy most, a megjelenés után húsz esztendővel az… Arról is szó esett, hogy külföldön nem parentálják el az „öregeket”, így simán Grammyt vagy más elismerést kaphatnak ők is – csak nálunk ilyen korlátolt a módi. Példaként megemlítették, hogy az egyik népszerű énekesnő koncertjét anno egy nagy kereskedelmi rádióadó támogatta, de ahogy a vezető is megjegyezte, ő egyáltalán nem ígérte meg egyúttal azt, hogy a dalokat játszani is fogják…

De ha nem játsszák a dalokat – vetődött fel újra a kérdés – hogyan lesz az sláger? Semmilyen okos megoldásra nem jutott az újságírókból, valamint a zenész és nem zenész barátokból álló társaság, ezért inkább visszakanyarodott a szó a dupla cédéhez. A zeneszerzők és a szövegírók – nem pusztán udvariasságból – elmondták, hogy öröm Charlie-nak dalokat írni, mert igen széles skálán válogathatnak, s talán a gospel volt az a stílus, amely eleddig kimaradt: most ezt is pótolták (CD II Azt mondd meg, hogy lesz tovább, Lerch I.-Horváth A.). A fáma úgy szól, hogy amikor Charlie-hoz eljutott a dal, felhívta Lerch Istvánt, és azt mondta neki:” Pista, megírtad életed legnagyobb nótáját!”.

A legnagyobb nótát is tartalmazó dupla cédé nem kerül a boltokba, a Jazzy webshopjában lesz elérhető – a sajtótájékoztatón elkapkodott lemezeken felül még ezer ember lehet a boldog tulajdonosa. A zenészek azonban már így is elégedettek, hiszen – ahogy megjegyezték – ezen a lemezen (is) egy húsz éve együtt zenélő, érett, összeszokott csapat játszik, s élvezet volt nemcsak meghallgatni, hanem elkészíteni is.

P.S. Innen üzenjük, hogy az a „kolléga”, aki Charlie Nice (nem az…) néven nyomul, az nem azonos Horvát Károly Charlie-val.