Paulina meg a bugi a Kobuciban

2025/05/08  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

Május 9-én Paulina és zenekara visszatérnek a Kobuciba, kedvenc óbudai szórakozóhelyünkön a pénteki koncert után pedig újfajta koncertafter-program indul: lábadba teszik a bugit.

Paulina meg a bugi a Kobuciban

Egy éve jelent meg a Rubin, Paulina első nagylemeze, mely közönség előtt a Kobuciban mutatkozott be nagy sikerrel, most pedig ismét színpadra állnak Óbudán: mindent felbolygató energiák, szókimondó szövegek, felejthetetlen hangulat várja majd a közönséget ezen a nyárköszöntő estén, ahol a régi nagy kedvencek és a legújabb dalok is felcsendülnek majd.
 
„A régiek mellett nagyon sok új dalt hallhat majd a közönség, és kíváncsiak is vagyunk, hogy reagálnak majd ezekre. Mivel a Fonogram közönségszavazásának egyik jelöltje lett az Odaadom, a koncerten ezt a dalt is megünnepeljük. Azt nem árulom el, hogyan, de nagyon jó meglepetés lesz" – mondta Paulina.

Az énekesnő korábban elmesélte azt is, hogyan született a dal:

„Az évfordulónkon elutaztunk Olaszországba, ültünk este a teraszon és odaadtuk egymásnak az ajándékainkat. Én ezt a dalt adtam, akkor még csak egy zongorával rögzített énekfelvételen, és a barátom nagyon örült. Szerintem abban rejlik a különleges hangulata, hogy ezt tényleg neki szántam, róla és rólunk szól, de azt mondta, nem bánja, ha nyilvánosságra kerül. Akkor megmutattam a zenekarnak és együtt átdolgoztuk: az a rész, ami végül a refrén lett, egy felvezető lett volna, de arra jutottunk, hogy az tükrözi leginkább, amit mondani akartam, így született meg a dal..."

A koncerten természetesen felcsendül majd Paulina legutóbbi megjelenése, a rendkívüli sikerrel futó Összes nő is.
 
Az estét Janet Gruber és zenekara indítja, ami meg a koncertek után jön, arról így ír a Kobuci:

"Ismered az érzést, amikor a zene önkéntelen mozgásra késztet?
A koncertnek már vége, épp levezetnéd az estét, erre megszólal egy szám és a ritmusát szép lassan átveszed. Először csak a poharadon táncolnak az ujjaid, majd snitt és te lettél a táncparkett ördöge. Hát ez történik majd veled a Kobuci Bugin. A péntek és szombat éjszakákat mostantól hosszabbra szabjuk és a kedvenc zenéiddel béleljük ki!"
A Bugi Estek 22:00-kor kezdődnek a koncertek után. A belépő 1500 Ft, ami a jegypénztárban, vagy akár online elővételben is megváltható. (A koncertjegyek természetesen az aznapi Bugi Estre is érvényesek).
Mindez azt jelenti, hogy aki eddig csak koncert után csöppent be a szórakozóhelyre hétvégén meginni egy italt vagy topogni egyet (kettőt) a szokásos, jó kis kobucis bulihangulatban, azoknak mostantól belépőt kell váltaniuk.

 

Paulina, Kobuci, bugi

 

 

Szólj hozzá!


Működik-e a Sex Pistols Johnny Rotten nélkül? (koncertbeszámoló)

Működik-e a Sex Pistols Johnny Rotten nélkül?...

Ezt a kérdést már egyszer feltettük, mégpedig 2024-ben, amikor a Sex Pistols alapító tagjai (kivéve Lyndon) összeálltak, hogy egy londoni...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Hogy vagy?

Új társadalmi kezdeményezést indít a Sziget Fesztivál: a SZociety Mozgalom és a hozzá kapcsolódó SZuper SZociety-díj célja, hogy támogassa és láthatóvá tegye azokat a civil szervezeteket, oktatási intézményeket és közösségeket, amelyek a 12–30 éves fiatalok mentális jóllétéért dolgoznak. A díjazottakat a fesztivál...

Tisztítótűz a színpadon és lelkünkben

Szabadság, szerelem címmel tartotta meg lemezbemutató koncertjét a Mehringer a Budapest Parkban. A május végén azonos címmel megjelent lemezhez kapcsolódó koncert a zenekar első önálló Budapest Park-koncertje volt, amely ráadásul teljes teltházzal zajlott – én pedig egyik ámulatból a másikba estem.
Új koncertek