Pegazusok nem léteznek, ellenben koncerteznek

2014. december 19.  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

Közösen lép fel december 26-án, Budapesten, az A38 Hajón a hazai zenei élet három új tehetsége, akiket az elmúlt egy-két évben fedezett fel magának a közönség és a kritika: Jónás Vera és Antonia Vai dalszerző-énekesnők és a Pegazusok Nem Léteznek.

Pegazusok nem léteznek, ellenben koncerteznek

Jónás Vera zenéje különleges, megindító és mély, mindezt olyan természetességgel viszi színpadra, hogy úgy érezzük mintha otthon játszaná nekünk a kanapén. Ha stílusát szeretnénk meghatározni, a személyes könnyűzene volna a legtalálóbb műfaj. A három éve működő Jónás Vera Experiment üdítő színfoltja a hazai és nemzetközi zenei életnek, amire mindannyian büszkék lehetünk! A tavaly októberben bemutatott GAME című debütáló nagylemezükkel való berobbanás óta eltelt több mint egy év. A Londonban zenei diplomát szerzett nyughatatlan énekes-dalszerzőt jó pár fellépésen, klubkoncerten és fesztiválon láthattuk, köztük egy MÜPÁ-s MR2 Akusztik Plusz koncerten is. Cold Fire című dala a Megdönteni Hajnal Tímeát kasszasikerű film egyik betétdala volt. A debütáló nagylemezt jelölték  az IndependentMusic Awardson két kategóriában is, 4 másik angolszász országbeli lemez között. A lemez a kontinenst újra elhagyva novemberben megjelent Japánban a Whereabouts Records gondozásában. Legutóbbi megjelenése a Wanted című négyszámos EP, mely november 22-én jött ki.

 

A nevét egy hűtőre ragasztott gyermekrajzról kölcsönző Pegazusok Nem Léteznek - melyet az Esti Kornél zenekar dalszerző-gitárosa, Lázár Domokos 2011-ben indította útjára színművész szakos barátnőjével, Ács Eszterrel - tavaly nyáron vette fel első EP-jét (Szomorú számok), melyen négy dal kapott helyet – a Kiadó című szerzeményhez pedig klip is készült. Dalaik főként a párkapcsolati, illetve az emberek közti viszonyokról, az ezekben rejlő feszültségekről, szépségekről szólnak. A duó a brit xx hatását idéző intim hangulatot minimális hangszereléssel, monoton zenei alapokkal teremti meg, ehhez párosulnak az egyszerűen megfogalmazott, őszinte szövegek, de zenéjük megidézi a nyolcvanas évek hazai undergroundjának hangulatát is (Balaton, Trabant). A zenekar 2012 végén négytagúra bővült Lázár Ágoston (dob) és Németh Róbert (basszusgitár) beszállásával, ebben a felállásban rögzítették - az Európa Kiadó gitáros - Kirschner Péter stúdiójában Segíts nekem című számunkat, melyet idén március óta már több országos rádió is játszik. Semmi nagyzolás, megjátszás: itt a dalok a fontosak és azok a dolgok, amelyek a dalok mögött vannak, egyszerű, gyakran esendő emberi történetek. A zenekar 2014 tavaszán jelentette meg cím nélküli, csupafehér bemutatkozó nagylemezét, idén ősszel pedig egy Európa Kiadó-feldolgozással (Így vonulunk be) állt elő. A Pegazusok karácsony előtt még két új dallal jelentkeznek, meglepetésként

Antonia Vai, magyar származású, Svédországban felnőtt, de egy ideje Budapesten élő énekes/dalszerző, a svéd zenei életbe a stockholmi klubszínpadokon tört be és szerzett magának egyre növekvő közönséget. 2013-ban Antonia és zenészei kísérletképpen Budapestre költöztek. Magyarországon rövid idő alatt nagy sikereket értek el, számtalan klubban és fesztiválon felléptek: akusztikus zenekarával, az Antonia Vai Banddel meghívást kaptak a 2013-as VOLT Fesztiválra és előzenekarként közreműködtek a Quimby őszi országos turnéján. Előadásában Antonia a hazánkban jelenleg meglehetősen ritkán hallható klasszikus soul műfajt keveri a jazz és a folk elemeivel. Javarészt angol nyelvű dalaival - melyek mindegyike egy-egy szenvedélyes, kiszámíthatatlan történet - saját fantáziavilágot teremt, és a legszebb dalszerző-előadói hagyományokat követi.

 


Időpont: 2014. december 26. 20.00
Helyszín: A38
Jegyár elővételben 2014. december 25-ig  1.500.- Ft
Jegyár aznap 00:00-ig: 1.900.- Ft

 


Képtár

  • Pegazusok nem léteznek, ellenben koncerteznek kép 39122
 

 

Szólj hozzá!


Nem Queen-imitátorokat keresnek, hanem egyedi produkciókat: Q-Faktor

Nem Queen-imitátorokat keresnek, hanem egyedi...

Q-Faktor címmel negyedik alkalommal rendezik meg a Queen Zenei Tehetségkutató Versenyt. A jelentkezési határidő július 31., a döntő szeptember...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Negyedszer is a blues műfajé a Kobuci: jön az Óbudai Blues Fesztivál

A blues nem más, mint életérzés – vallja a VI. Óbudai Blues Fesztivál egyik amerikai fellépője, Big Daddy Willson. A július 23. és 27. közötti eseménysorozat idén is a műfaj legfontosabb hagyományaival és a legélesebb kortárs jelenével való találkozást ígéri. A magyar zenekarok mellett hallhatjuk többek között a texasi James...

Christina Aguilera magyar divattervező ruhájában szerepelt

Kis-Juhász Fábián maga is meglepődött, amikor meglátta, hogy a világhírű énekesnő az általa tervezett ruhában pózol. A Christina Aguilerán látható darab a divattervező diplomakollekciójának a része.
Koncert.hu már a mobilodon is!
Koncert.hu Android alkalmazás Koncert.hu iPhone alkalmazás
Új koncertek