Rájátszanak: koncert, könyv- és cédébemutató az Akváriumban

2015/11/13  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

Szívemhez szorítom címmel megjelent a Rájátszás második, könyvbe csomagolt CD-je a Magvető és a Kultúrkombinát közös kiadásában, november 25-én pedig jön élőben, az Akvárium színpadán.

Rájátszanak: koncert, könyv- és cédébemutató az Akváriumban

“Csúful odaveszett rockzenész lendületem és vele együtt ifjúságom. Se az előbbi, se az utóbbi nem jön már vissza, de van helyette Rájátszás, ami írónak, zenésznek, hallgatónak is egyaránt gyógyír, illúzió, remény és ábránd, hogy volt ifjúság, volt lendület, és valahol, egészen mélyen, még van is” – mondja Grecsó Krisztián, aki énekes dalszerzőként debütál a Rájátszás legújabb hanganyagán. A lemezen 14 dal szerepel, s a hozzá társított könyvben a dalszövegek, novellák és az eredeti versek is megtalálhatók, itt lehet belelapozni.

A Magvető Kiadó igazgatója szerint a Rájátszás az utóbbi évek legfontosabb irodalom-népszerűsítő kezdeményezése. "Sok szomorú elemzést lehet olvasni arról, hogy a fiatal generációkat már egyáltalán nem érdekli a költészet” – mondja Nyáry Krisztián, a kiadó vezetője. “A Magvető célja, hogy a közönség ne csak hallgassa, hanem olvassa is a kedvenc verseit, ezért adtuk ki a Szívemhez szorítom című Rájátszás-könyvet" – teszi hozzá Nyáry

A Rájátszásban a magyar pop-rock szcéna legismertebb alakjai valamint kortárs költők, írók írják újra és játsszák el egymás műveit. A lemezen és a könyvben szereplő rájátszók: Beck Zoltán (30y), Egyedi Péter (Óriás), Erdős Virág  (József Attila-díjas író, költő), Grecsó Krisztián (Aegon-díjas író, költő), Háy János (József Attila-díjas író, költő), Kardos-Horváth János (Kaukázus), Kemény István (József Attila-díjas író, költő), Kollár-Klemencz László (Kistehén), Szálinger Balázs (József Attila-díjas költő), Szűcs Krisztián (Heaven Street Seven).


A Rájátszás 2011-ben mutatkozott be először a Margó Irodalmi Fesztiválon, akkor még az alkotói folyamatban a költők új szövegeket írtak a zenészek ismert dalaihoz, a zenészek pedig  megzenésítettek verseket. A Szívemhez szorítom című könyv és lemez az elmúlt két év dalait mutatja be, illetve azt a folyamatot, ahogy a költőkből és zenészekből állandó csapat áll össze, melynek tagjai megszokott szerepeiken túl tökéletesen kiegészítik egymást: aki az egyik dalban énekel, a másikban basszusozik vagy vokálozik. A Rájátszás közepe a vers vagy dalszöveg, abból építkezik minden dal széles együttműködésben: a lemez nyitó dalát, Dezső szövegét és zenéjét Grecsó Krisztián írta, a Van egy ország című dal eredetijét Erdős Virág énekli.

 


 

 

Szólj hozzá!


Működik-e a Sex Pistols Johnny Rotten nélkül? (koncertbeszámoló)

Működik-e a Sex Pistols Johnny Rotten nélkül?...

Ezt a kérdést már egyszer feltettük, mégpedig 2024-ben, amikor a Sex Pistols alapító tagjai (kivéve Lyndon) összeálltak, hogy egy londoni...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Hogy vagy?

Új társadalmi kezdeményezést indít a Sziget Fesztivál: a SZociety Mozgalom és a hozzá kapcsolódó SZuper SZociety-díj célja, hogy támogassa és láthatóvá tegye azokat a civil szervezeteket, oktatási intézményeket és közösségeket, amelyek a 12–30 éves fiatalok mentális jóllétéért dolgoznak. A díjazottakat a fesztivál...

Tisztítótűz a színpadon és lelkünkben

Szabadság, szerelem címmel tartotta meg lemezbemutató koncertjét a Mehringer a Budapest Parkban. A május végén azonos címmel megjelent lemezhez kapcsolódó koncert a zenekar első önálló Budapest Park-koncertje volt, amely ráadásul teljes teltházzal zajlott – én pedig egyik ámulatból a másikba estem.
Új koncertek