Rendhagyó koncerttel és szólóban tér vissza az egykori frontember

2020/10/01  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

Öt év után első szólólemezével tér vissza a színpadra Fehér Balázs, a Carboonfools egykori frontembere – a koncert előtt dumálni is lehet majd vele.

Rendhagyó koncerttel tér vissza Fehér Balázs

Fehér Balázs I am(Vagyok) című első szólóalbumával lép fel 2020. október 24-én az Ötkertben.

A lemez – stílusát tekintve – experimentalelektro-akusztikus popzene. Az album dalait egymás után fogják közzétenni, ezért a teljes hanganyag az októberi koncerten hallgatható meg először. A koncert előtti egy órában Balázsék kedvenc számai szólnak majd, és egyfajta közönségtalálkozóként is értelmezhető: lehet kérdezgetni majd őket.

Fehér Balázs szereplését éppúgy nem értjük (de) a kiszavazós-páros tévéshow-ban, mint  Belmondo frontemberéét, szerintünk a zenészeknek semmi keresnivalójuk nincs efféle helyeken, a közönségük nem a párkapcsolati problémáikra/attitűdjeikre kíváncsi, hanem a zenéjükre, a  tévécsatorna közönsége pedig pont fordítva. Minek...

A promóműsorban Balázs a menedzserével-partnerével szerepel, ezért is kapott hideget-meleget a FB-on, jobb lenne már, ha a zenéről szólna a dolog, például az említett menedzser által küldött anyagból erősen hiányoljuk a zenésztársak nevét, de majd biztos elhangzik a koncerten, úgyhogy arccal az ötkert felé, emberek.

 

Fehér Balázs, Carboonfools

 

 

Szólj hozzá!


Kincskereső játékot játszanak a Foo Fighters fekete öves rajongói

Kincskereső játékot játszanak a Foo Fighters fekete...

Szokatlan mozgolódás indult el a Foo Fighters körül: a legelkötelezettebb rajongók az elmúlt napokban valóságos kincskereső játékba kezdtek,...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Majdnem egy évtizednyi szünet után lép fel a Tankcsapda az Arénában

Egészen pontosan: kilenc év után ad ismét önálló koncertet a Tankcsapda a Papp László Budapest Sportarénában március 28-án. Ezen az estén mutatkozik be hivatalosan a zenekar új gitárosa, Vörös Attila.

Suttogva is betölti a teret: Jose Gonzalez új lemezével érkezik a Völgybe

2026-ban július 24. és augusztus 2. között Kapolcs, Taliándörögd és Vigántpetend a hazai kulturális élet legpezsgőbb központjává válik, ahol a színház, irodalom, újcirkusz, képzőművészet és a zene legismertebb képviselői fordulnak meg 10 nap alatt.
Új koncertek