Rudán Joe a Légó Clubban

2015/02/03  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

Immáron öt éve, hogy Rudán Joe akusztikus formációjával járja az országot. Február 6-án, pénteken végre a főváros legfrekventáltabb helyén lévő friss rockszentélybe, a Légó Clubba is ellátogat.

Rudán Joe a Légó Clubban

A majdnem kétórás műsorban a legismertebb klasszikus rock nótákat és Joe korábbi zenekaraiból ismert slágereit vonultatja fel zenésztársával.  Akusztikus gitáron Tóth László kíséri, kinek neve a Ska-Pécs együttesből lehet ismerős. Az est szervezői figyelembe vették az aznapi Kalapács-koncertet is, így Rudánékat korábbi, 19.00-ás kezdéssel hallgathatja meg a nagyérdemű, hogy a másik buli után is érdeklődök időben átérhessenek. Azokat pedig, akik inkább maradnának, hajnalig tartó rockdiszkó marasztalja, a legjobb magyar és külföldi előadókkal a palettán.

A Rudán Joe Akusztik, Rudán Joe rockénekes együttese, amit 2010 januárjában alapított. A kéttagú formációban partnere a fent is említett Tóth László. Találkozásuk tulajdonképpen véletlen, amit megkönnyített, hogy egymástól néhány utcányira laknak. Azt a megalakuláskor kitűzött célt, hogy az akusztikus duó a hangszálak karbantartására, gyakorlásra, kis örömzenélésre legyen jó, nagyon hamar túllépték. Műsorukban a klasszikus rock örökzöldjei szerepelnek, igen kreatív felfogásban, így Led Zeppelin-, Deep Purple-, Rainbow-, Kansas-, Bad Company-számok, illetve Rudán (Mobilmánia, Coda) más zenekarai által is játszott magyar zenék. A Kalapács és az Akusztika formációval és a Kormorán Memory Band három tagjával közösen Szelíd Metálosok Orchestra néven is szoktak játszani.


Rudán Joe Akusztik
2015. február 6.  (péntek)
Légó Club (1055 Budapest, Szent István krt. 15. – A Vígszínházzal szemben)
Kapunyitás: 18.00, koncertkezdés: 19.00
Belépő: 990 Ft


Képtár

  • Rudán Joe a Légó Clubban kép 40487
  • Rudán Joe a Légó Clubban kép 40497
 

 

Szólj hozzá!


Balatonszemesen avatják fel Magyarország első Freddie Mercury-szobrát

Balatonszemesen avatják fel Magyarország első Freddie...

Július 25-én avatják fel Balatonszemesen Freddie Mercury-mellszobrát. A XXXIII. Queen Fesztivál kiemelt eseményeként leleplezendő alkotás a...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Egy kulturális merénylet igaz története

A My Way talán az egyetlen világsláger, amely ugyanazzal a dallammal egyszerre jelképezi az eleganciát és a teljes kulturális rombolást. Frank Sinatra előadásában az életút méltóságteljes összegzése, Sid Vicious kezében viszont a punkmozgalom egyik legtökéletesebb kulturális merénylete lett. A két felvétel között alig tíz év...

Ásgeir az A38-on: amikor Izland költészete dalra fakad

Kevés előadó érkezik Magyarországra olyan különös háttértörténettel, mint Ásgeir. Az izlandi énekes-dalszerző dalai egyszerre merítenek a kortárs folkból, az elektronikából és a skandináv költészetből, miközben pályája hazájában egészen rendkívüli sikertörténetté vált. Július 31-én az A38 Hajón ad koncertet, ahol...
Új koncertek