Sian hangja ezer közül is felismerhető: Kosheen a Barba Negrában

2019/11/08  ·   Ajánló   ·  Labancz Andrea

Legutóbb a Művészetek Völgyében énekelt, jövőre pedig visszatér a Barba Negra Track színpadára a különleges hangú frontasszonnyal büszkélkedhető Kosheen csapata.

Kosheen

A 3 tagú Kosheen eredetileg 1999-ben alakult, azonban első nagylemezük (Resist) csak 2001-ben látott napvilágot. Ezzel viszont azonnal be is robbantak a köztudatba, és olyan kultikus, mai napig népszerű slágerek kerültek ki az albumról, mint a Hide U vagy a Catch.

Azóta még 4 albumot készítettek – a legutóbbi 2013-ban került forgalomba –, és akadtak slágerek is szép számmal, de igazából az első lemez sikerét már nem tudták felülmúlni. Ettől függetlenül maradandót alkottak az elektronikus szcénában, és ha megszólal egy Kosheen-dal bármely szórakozóhelyen, azonnal táncra perdülnek az emberek. Az énekes-dalszerző, Sian Evans karakteres hangja ezer közül is felismerhető, a színpadon pedig egy igazi diszkó istennő!

Bár új albumról még nem szólnak a hírek, Sian Evans azért időnként beugrik egy-egy közreműködős projektbe, de szívesen vendégeskedik más előadók koncertjein is, így például a Brains zenekar korábbi buliján is énekelt már pár dalt a hazai közönségnek.

A Barba Negra Trackben 2020 május 2-án láthatjuk újra élőben, a jegyek pedig máris elérhetők.

Kosheen, Sian Evans, koncert, 2020, Barba Negra Track, trip-hop, drum and bass, rock

 

 

Szólj hozzá!


Működik-e a Sex Pistols Johnny Rotten nélkül? (koncertbeszámoló)

Működik-e a Sex Pistols Johnny Rotten nélkül?...

Ezt a kérdést már egyszer feltettük, mégpedig 2024-ben, amikor a Sex Pistols alapító tagjai (kivéve Lyndon) összeálltak, hogy egy londoni...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Hogy vagy?

Új társadalmi kezdeményezést indít a Sziget Fesztivál: a SZociety Mozgalom és a hozzá kapcsolódó SZuper SZociety-díj célja, hogy támogassa és láthatóvá tegye azokat a civil szervezeteket, oktatási intézményeket és közösségeket, amelyek a 12–30 éves fiatalok mentális jóllétéért dolgoznak. A díjazottakat a fesztivál...

Tisztítótűz a színpadon és lelkünkben

Szabadság, szerelem címmel tartotta meg lemezbemutató koncertjét a Mehringer a Budapest Parkban. A május végén azonos címmel megjelent lemezhez kapcsolódó koncert a zenekar első önálló Budapest Park-koncertje volt, amely ráadásul teljes teltházzal zajlott – én pedig egyik ámulatból a másikba estem.
Új koncertek