Szabadnak születtél – Koncz Zsuzsa az Arénában

2022/02/24  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

Koncz Zsuzsa a magyar popzene egyik ikonja, aki tizenharmadik budapesti nagykoncertjére készül 2022. március 5-én, a Papp László Budapest Sportarénában. A koncert címe „Szabadnak születtél”, ami a pandémia alatt készült és kiadott stúdióalbumának a címe is.

Szabadnak születtél – Koncz Zsuzsa az Arénában

„A dalaim számtalan gondolatot, érzelmet, fogalmaznak meg. Csupa olyasmit, amit látok, ami történik velem, körülöttem, amit szeretek vagy épp utálok, amit érzek, vagy minderről gondolok: szabadságról, igazságról, hazaszeretetről, álnokságról, árulásról, gazemberségről, szeretetről, szerelemről, barátságról, veszteségről, a jövőről, a sors kiszámíthatatlanságáról, életünk apró vagy épp meghatározó mozzanatairól. A márciusi koncertemen mindezt szeretném megosztani azokkal, aki ott lesznek, mert volt türelmük kivárni az időt, amely sajnos csak most jött el, illetve mindenkivel, aki eljön, mert érdekli az, amit ez a koncert remélhetőleg adhat neki. Mindenekelőtt, és MINDEN helyzetben erős meggyőződést arról, hogy: „Szabadnak születtél”! – nyilatkozta a művésznő.

Koncz Zsuzsa, Aréna, Szabadnak születtél

 

 

Szólj hozzá!


Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem agresszív előadás: JUDAS PRIEST

Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem...

A Judas Priest szeptember 3-án a budapesti MVM Dome-ban bizonyította, hogy több mint öt évtized és egy 75 éves frontember sem akadálya egy...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

James Blunt repülőüzemmódba került

James Blunt és Budapest között lassan rendszeres járat lesz: a brit énekes-dalszerző 2027. március 9-én ismét az MVM Dome színpadán áll. Ezúttal az ősszel érkező Airplane Mode című albumát hozza magával – és persze azt a több mint húszéves dalkatalógust is, amivel már újra és újra meghódította a magyar rajongók szívét.

De mi van, ha megcsinálom? – Nyolc koncerttel és egy hetvendalos albummal készül Presser Gábor

Háromféle tematikával nyolc koncertet ad 2027 januárjában Presser Gábor a Budapest Kongresszusi Központban. A koncertsorozaton kívül egy "Munkakönyv" elnevezésű albumot is kiad majd, amely a maga hetven dalával az utóbbi másfél évtized munkájának grandiózus összefoglalója lesz. Mindezekről Presser Gábort kérdeztük.
Új koncertek