Szétváltak a Szarka testvérek útjai? Nevet változtatott a Ghymes

2018/11/13  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

Két különálló produkció összevonásával, a Szarka Tamás és zenekara valamint a Ghymes zenekar fúziójával létrejött a SZARKA TAMÁS & GHYMES formáció.

Szétváltak a Szarka testvérek útjai? Nevet változtatott a Ghymes

"A zenekar pályafutása páratlan sikertörténet: a 35 éves működésük alatt eddig 25 önálló albumot jelentettek meg, több mint 3000 koncertet adtak a világ 25 országában és titkuk a folyamatos megújulásban rejlik. Ez a mindig megújulni tudás a feltétele és záloga sikereiknek" – írják a nekünk küldött közleményben. Mondjuk, mi a megújulást általában a zenére értjük, de mindenkinek szíve joga eldönteni, milyen név alatt játszik. Amit a közlemény azonban nem tartalmaz, az az információ, amely a sajtótájékoztatón viszont elhangzott: a Ghymes-alapító Szarka Tamás és Szarka Gyula útjai vélhetően elválnak, azért vélhetően, mert elég talányos ez a mondat:

"Szarka Gyula gitáros-énekes hozzátette: jó ideje sokat dolgoznak külön és megbeszélték, hogy a folytatás így legyen." (MTI)

Mi úgy gondoljuk, az marad a zenekarban, akinek a nevét is viseli a továbbiakban.

Egyébként nemrég a Pribojszki Mátyás Band cserélte le a nevét, náluk mondjuk az volt az indok, hogy sokat játszanak külföldön, és hát próbáld meg mondjuk Hollandiában kiejteni a vezetéknevét...

Visszatérve a Ghymesre, illetve a Szarka Tamás & Ghymesre (megjegyezzük, hogy szerintünk ez után is mindenki per Ghymes fogja emlegetni őket), a 35 év legszebb dalaiból adnak nagykoncertet majd március 24-én a Kongresszusiban, ahol vendégük lesz Szarvas József színművész és a Hunyadi János Ének-zenei, Nyelvi Általános Iskola kiskórusa.

Mivel a koncertet népszerűsítő plakáton mindkettejük fotója szerepel (sőt: a honlapon a taglistában is ott van), ebből arra következtetünk, hogy még egy (dísz)vendége lesz a  formációnak: Szarka Gyula.

Vagy nem értjük ezt az egészet. Mert az MTI híre ráadásul így záródik:

"Az együttes dalainak meghatározója Szarka Tamás zenéje, irodalmi értékű szövegvilága, hegedűjátéka és éneke, ezt egészíti ki a gitáron játszó és szintén éneklő Szarka Gyula népzenei alapú szerzői zenéje."

 

Szarka Tamás, Szarka Gyula, Ghymes, névváltoztatás

 

 

Szólj hozzá!


Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene legszebb anyák napi üzenetei

Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene...

A könnyűzene története tele van érzelmes, hálával teli, vagy éppen elgondolkodtató dalokkal, amiket az édesanyák ihlettek. Hogy ne évekig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Miért érezzük kényszernek, hogy egy rossz minőségű videót készítsünk valamiről, amit éppen most kellene átélnünk?

A modern koncertélmény ma már nem az első akkord leütésével, hanem a kijelzők kék fényének tengerével kezdődik. Amint a fények kialszanak, a közönség egy emberként emeli magasba a karját, de nem az üdvrivalgás, hanem a rögzítés kényszere miatt.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...
Új koncertek