Titusz kilép a Bëlgából

2013/12/06  ·   Ajánló   ·  MTI, koncert.hu

A csapat a december 30-i Müpa-koncerttel nemcsak a 15. születésnapját ünnepli, hanem egy korszakot is lezár: jó ideig most lép fel velük utoljára Titusz.

Titusz kilép a  Bëlgából

Nos, a Bëlga-koncerteken elhangozhatnak szókimondó kifejezések, de a 15 éves, személyi változás előtt álló csapat egyik rappere, Még5lövés szerint a közönség a MÜPÁ-ban egy Bëlga "light" estre számíthat.

"Egyszer már felléptünk a Müpában, igaz, akkor nem a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben, hanem a Fesztivál Színházban. Akkor is, most is hívtak minket, és kellőképpen komolyan vesszük a lehetőséget, nagyon készülünk rá. Igaz, most nem fogjuk előadni a szabad szájú számainkat, és olyan darabokat is válogattunk az elmúlt 15 évből, amelyeket amúgy nem szoktunk játszani" - nyilatkozta Még5lövés (Jáger Barnabás).

A ritkán előadott, de most előkerülő dalok között említette a Kémiát az "oktatási segédanyagként" készült, 2010-es Platina lemezről. A Müpa-koncert részleteiről Még5 keveset árult el, annyit azonban megjegyzett, hogy számos olyan zenészt elhívtak, akik a másfél évtized alatt velük játszottak, és lesz vetítés is.

A Bëlga 1998-ban alakult a Tan Kapuja Buddhista Főiskola három hallgatójából, akik a Tilos Rádió egyik műsorában találtak egymásra és a vicces, (ön)ironikus, szókimondó bëlgás stílusra, amelynek zenei alapjait az akkor feltörekvő producer, Dj Titusz (Bicskei Titusz) teremtette meg. Bauxit (Kékesi Balázs), Még5 és és Tokyo (Győrfi Tamás) azóta is szövegel, a Bëlga eddig tizenkét lemezt és számos óriási hip-hopos slágert (Nemzeti hip-hop, Kalauz, A gyaloglás vége, Képviselő boogie, Mit parodizálsz, Az a baj, Zsolti a béka) készített.

Titusz most elhagyja a "fiait", de azért nem annyira.

"Természetesen marad a Bëlgában, de a koncerteken a jövőben nem lesz velünk, mert már nem tudja összeegyeztetni a fellépéseket másik zenekarával, a Carbonfoolsszal. Ha az elmúlt egy-két évben ütközés volt, Tituszt helyettesítette valaki a Carbonfoolsban, de most éppen nincs, aki ezt megtenné. A Bëlga effektgépeket használ, Titusz CD-ről, laptopról szokott zenéket játszani, hamarosan belép egy új tag hozzánk, aki átveszi a szerepét. Hogy ki lesz a Bëlga ötödik tagja, azt januárban jelentjük be" - jelentette ki Még5.

A Bëlga legutóbbi lemeze, a Sanyi októberben jelent meg, az album anyaga a sokak által klasszikusnak tartott, erősen hip-hopos első három anyag (Majd megszokod - 2002, Jön a gólem! - 2004, Bokorpuszta/Zsolti a béka - 2005) világára emlékeztet. A mai magyarországi állapotokra is reflektáló Nem leszünk gyarmat, valamint a Tini rock című számhoz már elkészült a klip.

"Kísérletező együttes vagyunk, rengeteg stílusban próbáltuk ki magunkat, a 2010 tavaszán havonta kiadott koncepció-lemezeink is ennek a megnyilvánulásai. Nem volt tudatos, de lehet, hogy az új számainkban vannak bizonyos visszautalások régebbi anyagainkra. A Dugóban eredeti címe Sorban 2 volt, ami a Gyémánt lemezen szereplő felvételről jutott eszünkbe, persze mivel az autózás a téma, beugorhat A gyaloglás vége (Gépkocsi) is az első lemezünkről. A De rossz buliba hoztál, baby talán párba állítható a Gyere kislány, gyerével, ami a gólemes anyagon van rajta, a Munkát keresek pedig a Fizetésnappal a StégFM-es albumról vagy akár a Melóssal a Zigilemezről. Zsolti, a béka történetét felvállaltan folytattuk, a 15 év című dal pedig rólunk szól" - fejtette ki az énekes-rapper.

Még5 elmondta, hogy Titusztól ezúttal több hip-hopos zenét kértek, analóg gitárokat és dobot, kevesebb szintetizátoros részt, ami érezhető a Sanyi című lemezen. A Rímálom az Elme utcában teljesen a három frontember szerzeménye, de több más számhoz is hoztak zenei ötleteket. Van a lemezen stadion rock (VIP), reggae (Kolbi) és sok minden más. "Nyitottak vagyunk, de azért bármit nem vállalunk fel, musicalről például szó sem lehet".

A szövegek általában vidéki "összetartások" során készültek, amikor kivettek néhány napra egy házat, és ott alkottak, egymást inspirálva. "A kémia most is működik".

"Teljesen jó a kapcsolatunk a hazai hip-hopos színtérrel, Busa Pistával különösen, és én nagyon bírom például, ahogy Funktasztikus rappel. Velünk általában csak annak volt baja, aki túlságosan komolyan veszi a műfajt, és nem érti az iróniát és a szarkazmust" - mondta Még5lövés.

 


 

 

Szólj hozzá!


Ludwig van Beethoven vs. jégmadár

Ludwig van Beethoven vs. jégmadár

Bár minket közvetlenül nem érint, de aki kiteszi a lábát az országból belefut a bankjegybe: az Európai Központi Bank a mai napon közzétette az...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Balatonszemesen avatják fel Magyarország első Freddie Mercury-szobrát

Július 25-én avatják fel Balatonszemesen Freddie Mercury-mellszobrát. A XXXIII. Queen Fesztivál kiemelt eseményeként leleplezendő alkotás a világon mindössze a harmadik nyilvános köztéri Freddie Mercury-szobor lesz. Az emlékmű mögött több mint harminc évnyi rajongói közösségépítés, hét évnyi szervezés és egy nemzetközi...

Most akkor ez koncert vagy irodalmi est?

A kortárs spoken word nemzetközileg is elismert brit-nigériai előadója 2026. október 9-én először ad koncertet Magyarországon. A Turbina Kulturális Központban Ludvig Parmenttel közös produkciója érkezik Budapestre, amely a kimondott szót és az elektronikus zenét kapcsolja össze.
Új koncertek