Új zenekarával koncertezik a Heaven Street Seven egykori basszusgitárosa

2017/01/06  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

A Heaven Street Seven egykori, a Pegazusok Nem Léteznek jelenlegi basszusgitárosa január 19-én Pécsen, a Nappaliban, január 20-án Budapesten, az A38 Hajó Kiállítóterében lép fel zenekarával.

Új zenekarával koncertezik a Heaven Street Seven egykori basszusgitárosa

Viszonylag ritka a popzene történetében, hogy egy zenekar ritmusszekciójának addig önálló dalszerzőként nem túl produktív basszusgitárosa szólólemezzel rukkoljon elő. Nem rég azonban történt egy ilyen eset hazánkban: a 2015-ben feloszlott HS7 basszusgitárosa, Németh Róbert – miközben 2013 óta a Pegazusok Nem Léteznek aktív tagja – még magát is meglepve idén tavasszal elkezdett dalokat írni, amik annyira jók lettek, hogy stúdiófelvételt és nagylemezt érdemeltek. A Nincsen mozgás az eseményhorizonton című bemutatkozó albumot a Gold Record kiadó jelentette meg.

„Egészen biztos, hogy rémesen nyálas, meg modoros lenne azt mondani, hogy ez a lemez ajándék, sőt, talán nem is lenne pontos ez a szó arra, ami történt, úgyhogy nem is mondom ezt – inkább az mondom, hogy a semmiből jött és itt van. Oké, nem pont a semmiből: olyan 18-20 éves korom körül írtam dalokat – szerencsére nem maradt nyomuk –, aztán még a HS7 elején is; van belőlük kettő a zenekar első lemezén, aztán később egy-egy versszaknyi szöveg, vagy egy-egy sor erejéig előjött ez a szenzibilitás, de semmi több. Amikor vége lett a Hevenynek, akkor sem terveztem, hogy saját lemezt csinálok majd, úgy tűnt a Pegazusok Nem Léteznek-tagságom bőven kielégíti a zenei ambícióimat. Fel sem merült semmi ilyesmi. Aztán idén tavasszal egyszer csak, egyik éjszaka írtam egy dalt a kisfiam egy jó mondata nyomán, ez lett a Meteor – gondoltam, mi lenne, ha felvenném. Aztán egyszer csak rám dőlt a többi dal.” – nyilatkozta zenész.

Az első szerzemény után gyorsan érkezett a következő, majd a még újabbak:

„Gyakorlatilag majdhogynem azt történt, hogy ahányszor felvettem a gitárt, abból egy dal lett. Nagyon fura volt. Annyi tudatosság volt csak, illetve lett menet közben a dologban, hogy amikor elkészült egy dal, próbáltam belehallani, hogy hogyan szóljon, hogy kivel kellene együttműködni. Mondjuk ez is elég intuitív módon ment. Hát, elég sok mindenki szerepel a lemezen, vannak igen érdekes kollaborációk, de a nagy részét Lázár Dodival és Jappánnal vettem fel. Még mindig értetlenül, egyben mosolyogva állok az előtt, hogy ez a lemez elkészült.”

A zenélés mellett zenei újságíróként is ismert Németh Róbert a Nincsen mozgás az eseményhorizonton tizenkét felvételével (ezek közül az egyik egy reprise, egy másik pedig egy Balaton-szám feldolgozása) olyan dalszerző-előadó albumot hozott létre, ami ritka a magyar pop világában. Egyrészt tiszteleg hazai hősei, a Cseh-Bereményi dalszerzőpáros, Víg Mihály és úgy általában is a Trabant/Balaton-dalok előtt, másrészt olyan zenei hangulatokat jár körbe, amik szintén annyira hiányoznak a hazai palettáról: a lofis esztrád kamarapoptól a míves nagyzenekari hangszerelésen, a dreampopon és a folkos elágazáson át a csilingelős akusztikpopig terjed a skála. Ráadásul harmadrészt csupa remek előadó (a hatvanas évekből a Velvet Underground és a Beach Boys, a filmzenék felől John Barry, a kilencvenesekből a kevésbé harsány Beck, aztán twee-s Belle And Sebastian, a kamarapopos The High Llamas, az akusztikpopos Kings Of Convenience és Damon Albarn – főleg legutóbbi szólólemezének) ihletése hallatszik ki a közéleti megfigyelésekről és az élet apró örömeiről szóló dalokból, amelyek egy közvetlen, nagyon szép, és egyébként számos közreműködőt felvonultató lemezzé álltak össze.

A zenész élőben zenekarával, benne Lázár Ágostonnal (Esti Kornél, Pegazusok Nem Léteznek - dob), Lázár Domokossal (Esti Kornél, Pegazusok Nem Léteznek – billentyűk, gitár), Horváth Kristóffal (Esti Kornél, Pegazusok Nem Léteznek, Hó Márton és a Jégkorszak - basszusgitár) és Günsberger Ákossal (Szabó Benedek és a Galaxisok - gitár) adja elő a lemez dalait. A koncertek vendége a nagyszerű dalszerző-énekesnő, Barkóczi Noémi lesz.

 


 

 

Szólj hozzá!


 Cirque de Margaret: Co Lee-cirkusz a Kristályban

Cirque de Margaret: Co Lee-cirkusz a Kristályban

Utolsó fejezetéhez érkezik Co Lee cirkuszos epochja, amely a Cirque de L’Homme [CDL] című, tavaly februárban debütált nagylemeze óta zajlik. A...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Slash visszatér!

Myles Kennedy & The Conspirators társaságában 2024. április 19-én lép fel az MVM Dome-ban.

A nő, aki kilenc nyelven énekel – jön, jön, jön Lara Fabian

Nem is olyan rég járt nálunk: 2022 októberében adott koncertet az Arénában. 2024. április 30-án egy másik helyszínen, az MVM Dome-ban fog fellépni.

Elhunyt a Supermanagement társalapítója és tulajdonosa, Ferich Balázs

Ferich Balázs neve onnan is ismerős lehet nektek, hogy a Blind Myself basszusgitárosa volt, majd amikor Tóth Gergővel kis kanyarok után önálló céget alapítottak – ez lett a Supermanagement –, ők vették a szárnyaik alá például a Wellhellót, Dzsúdlót és Azahriah-t is. A zenész-menedzser mindössze 36 éves volt.
Új koncertek