Újabb bejelentés mára: jön a Nightwish

2019/11/08  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

Indul a finn szimfonikus metal együttes következő turnéja: Budapesten bő egy év múlva, 2020. december 7-én játszanak majd több előzenekar kíséretében: új lemezüket mutatják majd be az Arénában.

Újabb bejelentés mára: jön a Nightwish

A zenekar most is javában dolgozik: a holland származású énekesnő, Floor Jansen egy interjúban nemrég elmondta, hogy már befejezték a tavasszal megjelenő új lemez felvételeit, amely a 2015-ös Endless Forms Most Beautiful lemezt követi. Floor azt is elmesélte, hogy a csapat hosszas próbák után vette fel az új dalokat, és a visszatekintő Decades turné után most nagyon örülnek annak, hogy végre ismét együtt dolgozhatnak valami új megalkotásán.

S hogy milyen is a Nightwish koncert-élmény, abból ízelítőt kaphatunk a zenekar friss videójából, amin a Devil & Deep Dark Ocean-t adják elő Buenos Aires-ben. Ez a felvétel is szerepel majd a Decades: Live In Buenos Aires című új koncertfelvételen, ami idén decemberben válik elérhetővé, BluRay digibook, 2 CD-s digipak, BluRay +2 CD-s earbook, illtve 3 lemezes vinyl kiadásban.



A budapesti koncertre idén november 12-én, kedden 11 órakor indul a jegyek értékesítése.

Nigtwish, szimfonikus metal, turné, koncert, Aréna

 

 

Szólj hozzá!


Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem agresszív előadás: JUDAS PRIEST

Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem...

A Judas Priest szeptember 3-án a budapesti MVM Dome-ban bizonyította, hogy több mint öt évtized és egy 75 éves frontember sem akadálya egy...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

James Blunt repülőüzemmódba került

James Blunt és Budapest között lassan rendszeres járat lesz: a brit énekes-dalszerző 2027. március 9-én ismét az MVM Dome színpadán áll. Ezúttal az ősszel érkező Airplane Mode című albumát hozza magával – és persze azt a több mint húszéves dalkatalógust is, amivel már újra és újra meghódította a magyar rajongók szívét.

De mi van, ha megcsinálom? – Nyolc koncerttel és egy hetvendalos albummal készül Presser Gábor

Háromféle tematikával nyolc koncertet ad 2027 januárjában Presser Gábor a Budapest Kongresszusi Központban. A koncertsorozaton kívül egy "Munkakönyv" elnevezésű albumot is kiad majd, amely a maga hetven dalával az utóbbi másfél évtized munkájának grandiózus összefoglalója lesz. Mindezekről Presser Gábort kérdeztük.
Új koncertek