Újabb sztárvendég: Magyarországra érkezik a King’s Singers

2013/11/19  ·   Ajánló   ·  MTI, koncert.hu

Magyarországon koncertezik jövő év elején a világhírű King’s Singers énekegyüttes: a négy koncert alkalmával együtt lépnek majd fel a Győri Filharmonikus Zenekarral.

Újabb sztárvendég: Magyarországra érkezik a King’s Singers

Az együttest képviselő Music Productions Ltd. és a Győri Filharmonikus Zenekar négy közös koncert megtartására kötött szerződést, ezekből a két győri és a soproni hangverseny az évad bérletsorozatának előadásaként, a negyedik 2014. január 21-én Budapesten, a Zeneakadémia nagytermében hangzik el – áll a dokumentumban. Az énekegyüttes a győri és a zeneakadémiai koncerteken mutatja be American Songbook című nagylemezének dalait a győri zenekar közreműködésével. A soproni koncerten hagyományos a cappella műsort hallhat a közönség.

Az 1968-ban alakult King’s Singers repertoárja rendkívül széles, felöleli a zenetörténet egészét, a klasszikus és a könnyűzene legszélesebb területeit. Mintegy 2000 dalt adtak elő pályájuk során. Ugyanolyan természetességgel szólaltatnak meg középkori dallamokat, mint kortárs szerzők az együttesnek dedikált szerzeményeit, népdalokat, egzotikus népek dalait, pop és dzsessz számokat.

 


Képtár

  • Újabb sztárvendég: Magyarországra érkezik a King’s Singers kép 21979
 

 

Szólj hozzá!


A horvát tengerparton született az ötlet – huszonöt év után jelent meg Zámbó Jimmy dalainak új albuma

A horvát tengerparton született az ötlet –...

Huszonöt évvel Zámbó Jimmy halála után különleges formában születnek újjá a legismertebb dalai. A Mediterrán melódiák (Jimmy újragondolva)...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Huss és pöcc!

Emlékeztek még arra, amikor a Szigeten létezett klasszikus zenei színpad? A legjobb műsor az volt, amikor bárki beállhatott vezényelni, és a zenekar nagyon is komolyan vette az illető igyekezetét, de mi kifeküdtünk a nevetéstől... Persze, akadtak olyan ösztönös zsenik, akiken még az "igazi" karmesterek is elcsodálkoztak. Jó volt :)...

Balatonszemesen avatják fel Magyarország első Freddie Mercury-szobrát

Július 25-én avatják fel Balatonszemesen Freddie Mercury-mellszobrát. A XXXIII. Queen Fesztivál kiemelt eseményeként leleplezendő alkotás a világon mindössze a harmadik nyilvános köztéri Freddie Mercury-szobor lesz. Az emlékmű mögött több mint harminc évnyi rajongói közösségépítés, hét évnyi szervezés és egy nemzetközi...
Új koncertek