Úristen, már 25 éve együtt: Zoltán Erikáék nagy bulival ünnepelnek

2015/07/10  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

Zoltán Erikának idén több oka is van az ünneplésre: férjével, Kátai Róberttel 25 éve ismerkedtek meg, és a jubileum alkalmából készített duett albumuk dupla platina lemez lett. Ennek örömére augusztus 29-én nyárzáró nagykoncertet adnak a budapesti Bikás Parkban – az egész napos rendezvényen jelen lesznek tánciskolájuk növendékei, emellett meglepetésprogramokkal és sztárvendégekkel is készülnek.

Úristen, már 25 éve együtt: Zoltán Erikáék nagy bulival ünnepelnek

Erika és Robi 25 évvel ezelőtt ismerték meg egymást meg és hozták létre tánciskolájukat. „Nagyon tartalmas időszak áll mögöttünk: tánciskolát alapítottunk, felléptünk, dolgoztunk, született egy gyermekünk és sokat utaztunk. 1993-ban Londonban jártunk egy lemez kapcsán, ahol vettünk egy-egy fülbevalót egymásnak, és ezeken a következő szöveg áll: ma jobban szeretlek, mint tegnap, de kevésbé, mint holnap. Ez a gondolat jellemzi leginkább az együtt töltött éveket, és bízom benne, hogy legalább még ugyanennyi időnk lesz együtt” – nosztalgiázott Zoltán Erika.

A jubileum alkalmából Erika és Robi kiadtak egy közös duett lemezt is, amely dupla platina album lett. „Ennek örömére úgy döntöttünk, hogy a nyár utolsó hétvégéjén egész napos, ingyenes rendezvénnyel ünnepeljük meg a sikert és a negyed százados évfordulónkat – szeretettel várunk minden érdeklődőt a Bikás Parkba. Iskolánk növendékei táncbemutatót tartanak, de emellett különleges programmal készülünk, és sztárvendégeket is meghívunk. Esti nagykoncertünkön a Gríz zenekar kísér majd minket, és az új album dalai valamint az elmúlt harminc év slágerei is felcsendülnek.”

Erika és Robi az ünneplés és az egyre több élő fellépés mellett klippremierrel is készül a közeljövőben. „A duett albumon szereplő Süt a nap című dalunk a vidámságról, a jókedvről, a napsütésről szól, a nyári bulik hangulatát idézi. Ehhez Tabár István dalszerzővel készítettünk el egy klipet” – mondta el az énekesnő.


 

 

Szólj hozzá!


HangFeszt Fóton a Szent Efrém zenekarral (is)

HangFeszt Fóton a Szent Efrém zenekarral (is)

Azért a férfikart emeltük ki, mert éppen hétfőn hallottuk őket az Artisjus-díjátadón – életünkben először. Ez a rövidke fellépés annyira...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Először koncertezik Magyarországon a Take That

Európai turnéjuk alkalmával a This Life című, novemberben megjelenő vadiúj albumukat a magyar közönségnek is bemutatják. A jelenleg trió felállásban tevékenykedő együttes – Anglia egyik legnépszerűbb fiúcsapata – több mint harmincéves pályafutása során először jön hozzánk, 2024. július 3-án friss lendülettel veszik be...

Szerdán nyílik Tarján Zsófi kiállítása a Dantéban

Az esemény szerint a témák: popszakma, megáll az idő, repülés. A képeket meg lehet vásárolni és egy hónapig meg tudjátok nézni a helyszínen (1023 Török utca 1.).

Charlie, Margaret Island, Magna Cum Laude, Kiscsillag, Honeybeast: 20 helyszínen több mint 50 program a Gizella Napokon

Május 6. és 12. között 20 helyszínen több mint 50 ingyenes zenei, családi és gasztronómiai program várja az érdeklődőket a veszprémi Gizella Napokon.
Új koncertek