Vincze Lillának volt három perce

2017/11/12  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

3 perc, ám lehet, hogy ennyi idő sem kellett annak idején Vincze Lillának, hogy eldöntse, hogy az akkor éppen versmegzenésítéseket előadó Dóka Attilával érdemes lenne egyesíteni mindazt, amit zenei téren képviselnek, hiszen dalaik biztosan izgalmas egyveleget alkotnának együtt. Mindez még 2014-ben történt és egy évvel később már meg is jelent az első közös videoklipjük, amelyet természetesen első dalukra, a 3 perc című szerzeményre forgattak.

Vincze Lillának volt három perce

A november 16.-i, Muzikum-fellépés kettejük közös zenei munkásságát összegző koncertjük alcíme természetesen nem is lehetne más, mint az említett első daluk egy sora: „Egymásnak tükröt tartva”.

Az elmúlt három évben Lilla és Attila számtalan különböző formáját élte meg annak, hogy milyen jól működnek ők ketten együtt a zenében: játszottak templomban, akusztikusan kisebb, meghittebb koncerthelyszíneken és nagyobb megmozdulásaik is voltak már. Eközben sorra születtek a dalok és persze a videoklipek is. A koncert különleges pillanatai lesznek többek között azonban azok, amelyekben az alkotók olyan oldalukat is megmutatják majd a közönségnek, amely talán kevésbé ismert.

 

Vincze Lilla, Dóka Attila, Muzikum

 

 

Szólj hozzá!


Három fesztivál – háromféle nyárbúcsúztató

Három fesztivál – háromféle nyárbúcsúztató

Jazz egy Balaton-felvidéki patak partján, összművészeti kalandozás az Ormánság falvaiban, majd négynapos rock and roll házibuli Alsóörsön:...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Generációk ünnepelték Bródy Jánost

Az idei Sziget Fesztivál -1. napján Bródy János életművét ünnepelte a magyar könnyűzene és természetesen a közönség. Bár a koncertmaratonhoz kapcsolt szlogen a „Mindannyian mások vagyunk” volt, mi hozzátennénk ugyanebből a dalból a fotón idézett sort is.

Krézi srácok a Parkban: 28 dalnyi emlékeztető a HS7 30 évére

Egy újabb jubileumi koncerten tombolhattunk a szombat esti forróságban a Budapest Parkban. A magyar alter egyik legszórakoztatóbb zenekara idén ünnepelte (kb.) 30. évfordulóját. Ennek apropóján régi és még régebbi tagok, valamint meglepetésvendégek lepték el a színpadot, megidézve tova szállt fiatalságunk darabkáit.
Új koncertek