Zenét annak a gyereknek: új ifjúsági koncertsorozat a BMC-ben

2013/10/30  ·   Ajánló   ·  MTI, koncert.hu

Nyolc koncertből álló ifjúsági zenei sorozatot indít a Budapest Music Center. Minden hónap első vasárnapjának délelőttjén várják a Játsszunk együtt! koncertekre az ifjú közönséget és a családokat.

Zenét annak a gyereknek: új ifjúsági koncertsorozat a BMC-ben

A sorozat állandó szereplője Érdi Tamás zongoraművész, a többi fellépő a Mol Új Európa Alapítvány támogatását élvezi. Tízen játszanak a műsorokban, a legfiatalabb muzsikus 15, a legidősebb 22 éves. A nézőtéren elhelyezett hangszereket az ifjú közönség a szünetben kipróbálhatja, hadd barátkozzanak a hangok világával - hangsúlyozta Gőz László, a Budapest Music Center alapító vezetője.


Felidézte, hogy fél évszázada lépett be a hangok birodalmába a Lorántffy Zsuzsanna zeneiskolában, a Kodály irányításával működő híres intézménybe. Gőz László úgy vélte, mára a vizualitás átvette az elsőséget, így fontos kérdéssé vált, hogy Érdi Tamás és a vele muzsikáló fiatal tehetségek vajon kiknek fognak játszani a következő években, hiszen a közönség átlagéletkora nő.


Elhangzott, hogy a zenéhez ebben a környezetben máshogy kell közelíteni, a gyerekek jobban hisznek saját korosztályuknak, mint a befutott, de náluk idősebb sztároknak. Dósa Csenge, Jámbor Anna, Konyicska Renáta Krisztina, Kovács Gergely Tamás, Nauratyll Eszter, Nemes Réka, Radnóti Róza, Stark János Mátyás, Vida Mónika, Virág Mátyás működik közre a hangversenyeken.


Érdi Tamás nemcsak zongorázik, hanem a zeneszerzőkhöz fűződő személyes érzéseiről és róluk szóló érdekességekről beszél minden alkalommal. Elsőként Mozartról, azután Beethovenről, Schubertről, Schumannról, Chopinről, Lisztről, Bartókról és Kodályról, a sorozatot június elsején egy gálakoncert zárja.



 

 

Szólj hozzá!


A horvát tengerparton született az ötlet – huszonöt év után jelent meg Zámbó Jimmy dalainak új albuma

A horvát tengerparton született az ötlet –...

Huszonöt évvel Zámbó Jimmy halála után különleges formában születnek újjá a legismertebb dalai. A Mediterrán melódiák (Jimmy újragondolva)...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Huss és pöcc!

Emlékeztek még arra, amikor a Szigeten létezett klasszikus zenei színpad? A legjobb műsor az volt, amikor bárki beállhatott vezényelni, és a zenekar nagyon is komolyan vette az illető igyekezetét, de mi kifeküdtünk a nevetéstől... Persze, akadtak olyan ösztönös zsenik, akiken még az "igazi" karmesterek is elcsodálkoztak. Jó volt :)...

Balatonszemesen avatják fel Magyarország első Freddie Mercury-szobrát

Július 25-én avatják fel Balatonszemesen Freddie Mercury-mellszobrát. A XXXIII. Queen Fesztivál kiemelt eseményeként leleplezendő alkotás a világon mindössze a harmadik nyilvános köztéri Freddie Mercury-szobor lesz. Az emlékmű mögött több mint harminc évnyi rajongói közösségépítés, hét évnyi szervezés és egy nemzetközi...
Új koncertek