Zsédát hívták meg vendégnek az angol hercegi pár osztálytársai

2018/11/15  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

Az angol hercegi pár kedvenc énekegyüttese, a sármos fiúkból álló Blake trió a hazai pop-szcéna legvonzóbb énekesnőjét, Zsédát kérte fel vendégművészként az idén 10. születésnapját ünneplő formáció első budapesti koncertjére.

Fotó: Zséda (FB)

Számos világ körüli turné után jövő januárban Budapestre érkezik az angol hercegi pár kedvenc énekegyüttese, az idén 10. születésnapját ünneplő Blake. A klasszikus crossover kiválóságai először látogatnak el hazánkba, hogy ugyanúgy meghódítsák a magyar közönséget, mint ahogy rajongójukká tették Katalint és Vilmos herceget, Fülöp herceget, II. Erzsébetet vagy akár Jennifer Hudsont.

A fiúk – koncertjeik során – az adott turnéhelyszín legjobb énekeseit hívják meg koncertjeikre. Budapesti fellépésük előtt több magyar előadót is meghallgattak és választásuk Zsédára esett, mint mondták:

„Adrienn fantasztikus hangja mellett döntő érv volt, hogy sokáig dolgozott énekegyüttesben, így biztosan hamar közös nevezőre találunk majd a próbák alatt".

Számos világhírű sláger feldolgozását köszönhetjük eddig a formációnak, egyedi stílusuknak köszönhetően dalaik tíz országban is a toplisták első helyén végeztek, és korábban a 2012-es olimpiai játékok főelőadójának is felkérték őket. A Blake, amellett, hogy világ körüli és országos turnék, valamint nemzetközi fesztiválok állandó résztvevői, a Buckingham Palotában is visszatérő vendégek. Maga II. Erzsébet kétszer is meghívta őket a Buckingham Palotába koncertezni -  a hercegi párral a mai napig jó kapcsolatot ápoló zenekar, melynek tagjai együtt jártak iskolába Katalin hercegnével és Vilmos brit királyi herceggel, egy külön számot is írt a pár esküvőjére, ami „All of Me" címmel vált híressé.

Január 19-én a formáció Debrecenben is színpadra lép. Itthoni fellépéseiket egy magyar szimfonikus zenekar fogja kísérni mindkét helyszínen, akik már javában próbálnak a januári koncertekre. Az élő show-n az együttes 10. születésnapja alkalmából kiadott album dalait is hallhatjuk, ami a mai napig a Brit Classical Charts első helyein szerepel.

A jegyértékesítés már folyik (a csatolt eseménynél megtalálható a lehetőség), addig is hangolódjunk együtt a januári koncertre:

Megjegyeznénk, hogy mellettük legalább 3 BLAKE is létezik a világ könnyűzenéjében, de ahogy nézzük, ők egészen más stílusban nyomulnak:

 

Blake, crossover, Kate Middleton, Vilmos herceg, Zséda

 

 

Szólj hozzá!


Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem agresszív előadás: JUDAS PRIEST

Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem...

A Judas Priest szeptember 1-én az Arénában* bizonyította, hogy több mint öt évtized és egy 75 éves frontember sem akadálya egy elementáris heavy...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

James Blunt repülőüzemmódba került

James Blunt és Budapest között lassan rendszeres járat lesz: a brit énekes-dalszerző 2027. március 9-én ismét az MVM Dome színpadán áll. Ezúttal az ősszel érkező Airplane Mode című albumát hozza magával – és persze azt a több mint húszéves dalkatalógust is, amivel már újra és újra meghódította a magyar rajongók szívét.

De mi van, ha megcsinálom? – Nyolc koncerttel és egy hetvendalos albummal készül Presser Gábor

Háromféle tematikával nyolc koncertet ad 2027 januárjában Presser Gábor a Budapest Kongresszusi Központban. A koncertsorozaton kívül egy "Munkakönyv" elnevezésű albumot is kiad majd, amely a maga hetven dalával az utóbbi másfél évtized munkájának grandiózus összefoglalója lesz. Mindezekről Presser Gábort kérdeztük.
Új koncertek