Menopauza

10 dolog, amit szeretünk Lukas Graham-ben

2016/03/30  ·   Általános   ·  Labancz Andrea

Lukas Graham története egészen egyedi: az énekes egyenesen a koppenhágai gettóból, az ún. Christiana negyedből került a rivaldafénybe. Dalait nem különböző lányok vagy szerelmi bánatok ihletik, hanem a börtönfalak mögött ülő barátok, az énekes édesapjának elvesztése és a társadalmi kiszorítottság érzése.

10 dolog, amit szeretünk Lukas Graham-ben

 Íme, 10 dolog, amit nem tudtál Lukas Graham-ről.

1. Hogy egyáltalán létezik: Lukas Graham már 2012 óta része a zenei piacnak, azonban nemzetközi sikerre csak 2015-ben tett szert.

2. Hogy nem egy ember: bár a név azt sejteti, hogy egy szóló előadóról van szó, a Lukas Graham valójában egy négyszemélyes együttes, amelyet Lukas Graham frontember, Mark Falgren dobos, Magnus Larsson basszusgitáros és Kasper Daugaard billentyűs alkotnak.

3. Hogy Koppenhágában van egy gettó negyed: a neve Christiana, és Graham is itt nőtt fel. Az, hogy nem volt menő cipője vagy nem nyaraltak évente, nem jelentett számukra gondot, inkább annak örültek, hogy van hol aludniuk. A „Mama Said” című dal épp erről szól:

4. Hogy a „Lukas Graham” című album másodszorra jelenik meg: 2012-ben már kiadták, de csak Dániában. 2015-ben az együttes a Warner Bros. lemezkiadóhoz került, akik világszintű terjesztésbe kezdtek.

5. Hogy a „7 Years” az énekes édesapjához való viszonyáról szól: a férfi nemrégiben hunyt el, és nagyon közeli kapcsolatban voltak. „Kezdek rájönni, hogy apának lenni a legfontosabb dolog a
világon. Tökéletes apám volt és szeretnék a nyomdokaiba lépni egy napon.”

6. Több tízmilliós megtekintés 3 hónap alatt: ami európai produkció esetén nem elenyésző teljesítmény! A 7 Years Spotify-on több mint 158 millió, YouTube-on több mint 17 millió lejátszást
tud maga mögött.

7. Ír népzene, 90-es évekbeli rap, a Questlove és Dr. Dre: zenei stílusok és nevek, amelyek az együttesre hatással voltak. Lukas szerint Dr. Dre „2001” című albuma az egész életét megváltoztatta.

8. Hogy Lukas példaképe a világ legszegényebb elnöke Uruguayban: bár mostanra a zenész kilépett a szegénysorsból, mégis Christianától egy saroknyira vett magának lakást.

9. Hogy a fiúk egy suliba jártak: az együttest középiskola első évében alapították. Ekkor még csak egy kis folk bandaként működtek, a Lukas Graham nevet és stílust később, 2009-ben vették fel.

10. A lemez április 1-én debütál Magyarországon: nem, ez nem április elsejei tréfa, az új album pénteken kerül piacra. És szerintünk ütni fog.

 


 

 

Szólj hozzá!


Online zenei kvízt indít a Zene Háza

Online zenei kvízt indít a Zene Háza

Online zenei vetélkedőt indított a Magyar Zene Háza: elstartolt a Quiz Toccata, egy középiskolásoknak szóló, csapatokra épülő játék
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Galentine's Day a Turbinában

Február 13-án Barbibelle Galentine's Day koncertet és showcase-t szervez a Turbina nagytermében – egy olyan estét, ahol feltörekvő magyar női előadók kapnak teret, és a közönség is aktív része lehet a közösségi élménynek

Tudjuk, hol leszel egy év múlva ezen a napon

Geszti Péter 2027. január 30-án mutatja be új nagyszabású koncertprodukcióját, a Poptimista Show-t az MVM Dome-ban. Az est az azonos című készülő album köré épül, amelyben a disco és a funk hangzásvilága találkozik Geszti rapes-popos szövegvilágával.
Új koncertek