2018-ban Budapesten egyetlen alkalommal csendülnek fel majd a kedvenc Neoton-slágereink

2018/04/19  ·   Általános   ·  koncert.hu

2018-ban Budapesten mindössze egyetlen alkalommal hallhatók élőben a Neoton Família Sztárjai: 2018. október 13-án, az Arénában.

Fotó: Neoton Família Sztárjai/FB

Megjelent egy könyv, amelyben a rendszerváltozás előtti zenei élet nagyjaival készített interjúkat adják közre. A beszélgetések a CSTP (most Hangfogalaló) keretén belül készültek, de ennél több interjú is olvasható a program honlapján: ezúttal a Csepregi Évával készült beszélgetésből idézünk.

A Neoton – Erdős Péter menedzselésének köszönhetően – a hetvenes-nyolcvanas évek fordulójának legnépszerűbb hazai diszkóformációjává nőtte ki magát, és nemzetközi szinten is figyelemre méltó sikereket ért el. 1979 és 1989 között több országban (Japán, Spanyolország, Németország, Dánia, Oroszország, Dél-Korea) jelentek meg albumaik és játszották slágereiket (Santa Maria, Don Quijote, Halley, Latin szerenád, Pago-Pago, Te Quiero) a rádiók. 1980 és 1989 között minden évben ellátogattak Japánba, hol promóciós körúton, hol filmzene bemutatón, hol országos turnén vettek részt.

1990-ben a Neoton Família kettévált: a zenekar egyik része – Pásztor László és Jakab György vezetésével – Neoton néven folytatta tovább, másik része – élén Csepregi Évával – megalapította az Éva-Neotont. Emellett az énekesnő szólóban is rendszeresen fellépett, sőt a nyolcvanas évek közepe óta számos szólóalbumot készített. A Neoton Família 1998 áprilisában a Budapest Sportcsarnokban adta búcsúkoncertjét Jakab György emlékére, de 2005-ben egy buli erejéig a Népstadionban ismét összeálltak. Azóta Csepregi Éva, Végvári Ádám és Baracs János Neoton Família Sztárjai néven szoktak együtt fellépni.

„Dönci bácsi volt az, aki előállt a nagy tervvel, hogy három lány tanítványából énekes triót szervez és elindítja őket a Ki mit tud?-on. Addig nem is ismertük egymást. De hamar barátnők lettünk, különösen Pál Évával értettük meg jól egymást. Dönci bácsi teljes erőbedobással dolgozott velünk, végre kiélhette hangszerelői és karnagyi ambícióit. Nevünket egy olasz sláger, a La Bambola, vagyis „a baba” után kaptuk. Mivel ez így nem passzolt a dallamra, ki kellett bővíteni a szótagszámot, így lett belőle kócbaba, mi meg a Kócbabák.”

„1973 nyarán (…) Pásztor László, a Neoton vezetője üzent nekünk, hogy szeretne velünk találkozni. (…) Elmondta, hogy épp a Tessék választani!-ra készülnek, és arra gondolt, a fellépésükön mi énekelhetnénk a vokált. Bár a fesztiválon végül a Neoton nem aratott különösebb sikert, Pásztor Laci felvetette, hogy tanuljunk meg dalokat, és amikor csak lehet, járjuk együtt az országot. Jól szólt a vokálunk, sokat léptünk fel együtt, művelődési házakban és építőtáborokban egyaránt.”

„A Menedékház eléggé öszvér nagylemez lett, sokféle stílus keveredett rajta. Jakab Gyuri a Winkelmayer Brassban nevelkedett, számára a dzsessz és a funky volt a fontos, Pásztor viszont sokkal populárisabb dalokban gondolkodott. Időnként keményen összecsaptak az erők. Ahogy a következő, Csak a zene című albumunk kapcsán is. (…) Ezt követően Pásztor, Jakab és Hatvani egyfajta szövetséget kötött, hogy a továbbiakban mindent együtt írnak. Gyuriban gazdagabb volt a harmóniavilág, bátrabban bánt a hangokkal, Laciból nagyon sok slágerötlet pattant elő, és mint kiderült, Emese is remek szövegeket írt.”

„Mintegy kapóra jöttünk a Magyar Hanglemezgyártó Vállalatnak. A hazai könnyűzenében a vezető szerepet ugyanis akkoriban a fiatalok körében egyre népszerűbbé váló kemény rock vette át. A Hungaroton részben politikai, részben üzleti megfontolásból – a lemezeket főleg nem a rockkoncertekre járó csöves fiatalok vásárolták – alternatívát keresett. Az agresszívabb, súlyosabb rockot képviselő zenekarok közül a számukra elfogadhatóbb Piramist választották ki, azt tartották támogatandónak, ugyanakkor keresni kezdtek egy olyan együttest, amely a békeszerető fiataloknak tetsző, lágyabb, de azért korszerű muzsikát játszik. Nyugaton ekkor kezdett divatba jönni a diszkó, ennek hazai meghonosítása lett a kitűzött cél. Így olyan produkciókra volt szükségük, amelyekkel kiegyensúlyozottabbá lehet tenni a hazai könnyűzenei palettát.”

 

„Bevallom, kezdetben a spanyol sikerben jobban bíztunk, végül az élet megcáfolt minket, és az igazi sikereket Japánban értük el. De elsőként a spanyol Movieplay vezetőjével, Allejandróval kezdtünk dolgozni, aki chilei menekültként élt Madridban és kicsit beszélt magyarul is. Az ő gyönyörű, de kemény felesége nagyon hitt abban, hogy be tudja bizonyítani a kapitalistáknak, hogy egy szocialista országból érkezett zenekar is tud náluk sikereket aratni.1980-ban Spanyolországban hódítottunk a Santa Mariával. Emlékszem, mikor a madridi repülőtérről tartottunk be a városba, a taxiban felcsendült a dal. Megdöbbentő élmény volt. Hát még, amikor kiderült, hogy a lemezcég szorgos munkájának eredményeként akkoriban a legtöbb rádióban lehetett hallani a dalt. (…) Ebben az évben amúgy ötször jártunk Spanyolországban. Egyik alkalommal egy fesztiválon több mint százezer ember előtt léptünk fel. A turné közti szünetekben pedig készültek az új dalok, köztük egy, amelyet kifejezetten a spanyol piacra szántunk, a Don Quijote.”

 

„Előttünk több magyar előadó versenyzett a Yamaha fesztiválon: Kovács Kati, Szűcs Judit, Vincze Viktória. A legnagyobb sikert az Omega aratta a Gyöngyhajú lány című dalával. De a fesztivál fődíját, a Grand Prix-t addig még nem sikerült magyar versenyzőnek elvinne, miközben korábban olyan világnagyságok nyerték el, mint Tina Charles vagy Bonnie Tyler. Akkoriban készült el a Hungaroton új, törökbálinti stúdiója, ahol a fesztivál előtt felvettünk két dalt, a Pago-Pagot és a Holnap halnaligot. Az utóbbit választották, melyet angolul énekeltünk, Time Goes By címmel. Viszont a japánok azt kérték, ne az egész zenekar utazzon el, csak Végvári Ádám és én. Amire persze ismét pattanásig feszült lett a helyzet a bandában. Mindenki ellenünk fordult, mindenki azt mondta, ezt nem szabad elvállalni. Aztán végül mégis beleegyeztek az utazásunkba. Ha ez nem így történik, elestünk volna a Neoton Família pályájának legnagyobb győzelméről.”

„Búcsúzni csak szépen – ez lett az 1998-as Neoton Família búcsúkoncertjének a címe. Vita volt azon, hogy kik lépjenek színpadra, milyen legyen a felállás. Ádám és én amellett voltunk, hogy Pál Éva és Fábián Éva is lépjen fel, mert a történetünk csak velük együtt teljes. A lányok hozzáállása azonban eléggé különös volt. Vica úgy gondolta, a koncert fele róla fog szólni, Palinak is különleges igényei voltak. Ahogy közeledett a koncert időpontja, a hangulat egyre feszültebb lett. Végül nagy nehezen sikerült dűlőre jutni velük, de a koncertről készült lemezen nem énekeltek, mert nem tudtam megegyezni a Pásztor Laci vezette Magneoton kiadóval. Maga a koncert igazi nagy siker volt, isteni hangulat, nekünk egy életre szóló élmény. Végre, tíz év harag után újra együtt voltunk a régi társakkal, csak a halottaink hiányoztak. De ők nagyon.”

2018 októberében tehát újra szólnak majd a NEOTON FAMÍLIA örök slágerei, amelyek meghódították egykor Magyarországot és a világot. Az este folyamán lesz rock, disco, líra és minden, ami belefér. A Kétszázhúsz felett, a Santa Maria, a Holnap hajnalig… és az összes nagy Neoton-sláger. A csapatot ezúttal is Csepregi Éva, Végvári Ádám és Baracs János trió alkotja – állandó zenésztársaikkal, Heatlie Dáviddal, Lukács Andreával és Lukács Lászlóval kiegészülve.

Neoton, Csepregi Éva, Végvári Ádám, Neoton Família Sztárjai, sláger, retró, koncert, Papp László Budapest Sportaréna

 

 

Szólj hozzá!


KoreaON 2024: az acapellától a fergeteges K-pop buliig

KoreaON 2024: az acapellától a fergeteges K-pop buliig

Idén 5 éves a KoreaON kulturális fesztivál, ami évről évre megújuló programsorozattal jelentkezik. Májusban a Comic Con vendégrendezvényeként...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Loreena McKennitt ismét elhozza Budapestre a kelta zene varázslatos világát

A többszörösen díjazott kanadai énekesnő és dalszerző – 2004-ben megkapta a Kanada Rendjét, és 2013-ban Franciaország Nemzeti Művészetek és Levéltárak Lovagja lett – 2024-ben 24 állomásos tavaszi európai turnéja keretén belül Budapestre is ellátogat, március 24-én érkezik az MVM Dome-ba.

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Egyetlen alkalommal újra megjelenik nyomtatásban a PESTI EST

Április 4-én (...) kerül a mozikba a rendszerváltás körüli időszakot felelevenítő Kék Pelikan című film. A bemutató kampányának részeként a filmet forgalmazó JUNI11 Distribution életre kelti a kilencvenes évek és az ezredforduló legendás programmagazinját – írja a Magyar Narancs.

Új tagot keres a Szent Efrém Férfikar

Ha hiszed, ha nem, a férfikar bejelentett, főállású énekest keres. A félig-meddig családi zenekarból ugyanis kiszáll Bubnó Márk – őt egy különleges koncerttel búcsúztatják, az eseményt csatoltuk.
Új koncertek