A tengerentúli útra a gatyánk is ráment: interjú az Ozone Mama menedzserével

2016/10/17  ·   Általános   ·  Juhász Vali

A Cseh Tamás-program 2014 óta a hazai előadókat, klubokat segíti pályázatok útján anyagi forráshoz jutni különböző projektek megvalósításához. Ilyenek például: külföldi megjelenések (promóciók, korncertturnék, fesztiválokon/vásárokon való részvétel), előzenekaroknak (kezdő előadóknak más előadók koncertjein előzenekarként való részvételéhez), különböző könnyűzenével foglalkozó nonprofit szervezetek és internetes újságok/portálok támogatása cikkek megjelenéséhez.

A tengerentúli útra a gatyánk is ráment: interjú az Ozone Mama menedzserével
A tengerentúli útra a gatyánk is ráment: interjú az Ozone Mama menedzserével

A támogatottak között volt az Ozone Mama zenekar is. Őket nem kell bemutatni az olvasóknak, az angol nyelven éneklő együttes pályája felfelé ível. A Fonogram-díjas, hard rock-ban utazó banda idén hazai és nemzetközi fesztiválokon lépett fel, európai és tengerentúli turnékon is részt vettek. Menedzserükkel, Borbola Katalinnal beszélgettünk a program által nyújtott támogatás részleteiről.

Hogyan fogsz egy olyan pályázat elkészítéséhez, amely például a Cseh Tamás program támogatásainak megszerzéséhez szükséges? Mik az első lépések?

B.K.: A pályázatokat a kiírásuk után átolvasom, hogy lássam, akad-e a felsorolt lehetőségek, jogcímek között olyan, amelyre a zenekarnak éppen szüksége van. Ha igen, akkor az első dolgom, hogy megnézem az adott pályázat beadási határidejét, és felírom a naptáramba! Azután a megvalósítási időszakot és a pályázható összeget vizsgálom, illetve a dokumentumok listáját, amelyeket az érvényes pályázathoz feltölteni szükséges. A zenekari hozzájárulási szándéknyilatkozatok elkészítését például nem érdemes az utolsó napra hagyni, mert ha aznap éppen nincs próba, és csak nehezen tudsz összefutni a többiekkel, kellemetlen izgalmakhoz vezethet (tapasztalatból mondom).

A pályázat kritériumai mennyiben hasonlítanak vagy térnek el egy üzleti jellegű pályázatétól?

B.K.: Az elmúlt két évben több pályázatot is beadtam a az NKA-hoz, egyéb pályázatokat azonban még nem írtam, így összehasonlítási alapom egyelőre nincs.

Az összeg - amit végül megítélnek - előre kérhető, vagy a bíráló bizottság dönti el, hogy az adott projektre milyen összeget ad?

B.K.: Részben így, részben úgy. A pályázat kiírásakor ismertetik az adott témára szánt keretösszeget, ami azt mutatja meg, hogy az összes nyertes pályázó között milyen összeget osztanak majd szét. Továbbá jelzik azt is, hogy adott projektre pályázatonként maximum mennyi támogatás nyerhető. Te pályázol egy bizonyos összegre ezen a megadott maximumon belül, azután pedig reméled, hogy - pozitív döntés esetén - az általad megjelölt, vagy ahhoz nagyon hasonló összeget ítélik majd meg. A döntéshozók elsősorban az adott projekt értékes mivolta, illetve az adott produkció eddigi munkája és sikerei alapján, és nem utolsósorban a benyújtott pályázat 'hibátlansága' esetén hoznak kedvező döntést. A kitöltésre, fogalmazásra tehát érdemes időt szánni és a formai hibákat elkerülni, mert sajnos figyelmetlenség miatt is el lehet bukni egy pályázatot.

Ti, ugye, legutóbb külföldi koncert-turnéra és tengerentúli vendégszereplésre kértetek és kaptatok támogatást. Milyen mértékben képes fedezni a megítélt összeg azokat a költségeket, amelyek felmerültek az utak során?

B.K.: Az általad említett esetekben az elnyert összegek a költségeinket csak részben tudták fedezni. Egyébként is érdemes tudni, hogy a támogatásokat bizonyos jogcímekre lehet felhasználni, de vannak olyan tételek - ilyen pl. egy jó ebéd -, melyekre nem költhetsz belőlük, tehát valamennyi saját tőke mindenképpen szükséges a turnékhoz. Az európai koncertek profitorientált bulik voltak, azaz árulhattunk saját merch termékeket, a belépőkből mi is részesedtünk egy kicsit (a társzenekarral együtt), és általában vacsorával és italokkal vártak bennünket a klubok. A szállásra, szállításra (busz, sofőr, üzemanyag, pályamatrica) tudtuk a támogatást használni, és ez nagy segítséget jelentett.

A kanadai showcase fellépéseknél picit nehezebb dolgunk volt, ott a kapott támogatás csak a repülőjegyek költségének bizonyos hányadát fedezte (nagyobb hányadát), de a szállást, a hangszerbérlést és minden egyéb felmerülő kiadást (volt belőlük bőven) nekünk kellett megoldani. Mondhatjuk, hogy erre a tengerentúli útra a gatyánk is ráment :-), viszont olyan kapcsolatokkal és tapasztalattal jöttünk haza, amelyekre érdemes volt gyűjtögetni és költeni.

Hogy zajlik a pénz konkrét rendelkezésre bocsájtása? Előre, utólag, számlákkal kell igazolni, esetleg más módon?

B.K.: Elő- és utófinanszírozás is előfordul: akad olyan pályázat, ahol a pozitív döntés és a szerződés aláírása után rövid időn belül megtörténik az utalás. Aztán olyan is van, ahol az összeg egy részét utalják szerződéskötéskor, a fennmaradó részt pedig a beszámoló benyújtásakor és annak elfogadásakor kapod meg. Szóval lehet, hogy el kell költened egymilliót valamire és a pénz nagy részéhez csak pár hónap múlva jutsz hozzá, tehát mindig érdemes figyelni a pályázati kiírás részleteit, illetve a pályázati adatlapon nem árt ésszerűen megjelölni az általad vágyott finanszírozási ütemtervet.

A teljesítést minden esetben számlákkal kell igazolni, illetve amennyiben 'termék' (lemez, klip, stb.) is születik a projekt során, azt is be kell nyújtani az elszámolás részeként.

Mennyire érzitek igazságosnak az elosztást? Azt, ahogyan befogadják, esetleg elutasítják a pályázati kérelmet. (Eléggé különböző összegeket láthatunk a nyerteseknél - a szerző.)

B.K.: Az elosztással kapcsolatos döntési folyamatokra nem tudok részletes és igazán informatív választ adni, csupán véleményt nyilvánítani, hiszen nem ülök döntéshozói székben. Elképzelhető, hogy az NKA-nál sem áll rendelkezésre minden esetben akkora összeg, ahányan abból kapni szeretnének, és valamilyen szempontrendszert fel kell állítaniuk a döntések előtt. Az, hogy különböző összegeket látsz egy eredményhirdetés során, adódhat abból is, hogy mindenki más és más összegre pályázik. Tehát ha én 500 ezret kérek valamire és 400 ezret nyerek, míg valaki ugyanarra 900 ezret kér, és 800 ezret kap, a látható végeredmény valóban az, hogy ő a kétszeresét kapta annak, amit én, de ennek pl. így rögtön az oka is érthető. Egy turné pályázat során egy ötállomásos, szomszédos országokban megvalósuló körre normális esetben nem kérek és kapok ugyanannyit, mint egy tízállomásos, Európa távolabbi területeire, vagy esetleg tengerentúlra történő utazás miatt. Lehet fanyalogni azon, hogy ki nyer, ki nem nyer, ki mennyit és ki miért nem annyit, de én inkább azt mondom, hogy próbálj meg olyan munkát végezni, amit érdemes támogatni.

A találgatások helyett én a pályázatírás során mindig arra összpontosítok, hogy ne kövessek el formai hibákat, hogy az igényeim nagyjából reálisak legyenek, hogy a projektnek, amire pályázom, valóban legyen értelme és értéke, és hogy minden ezzel kapcsolatos információt részletesen és korrekt módon kommunikáljak a pályázat általam 'fogalmazásnak' nevezett részében (magyarul a projekt leírásában). Szóval nem érdemes pl. azt odabökni, hogy 'kirándulni mennénk, adjatok pénzt', mert ennek így sok értéke nincs, és aztán persze lehet bosszankodni, hogy bennünket nem támogatnak. Benyújtás előtt még egyszer mindent átolvasok és ellenőrzöm, hogy az összes szükséges csatolmány megvan-e. Ha minden rendben, akkor megnyomom a gombot és másnap reggeltől jöhetnek az imák :-)

Hasznosnak tartjátok-e a minisztériumi (kvázi állami) állami támogatás ilyen módját?

B.K.: Költői a kérdés. Szerintem nagyon sok, értéket teremtő hazai zenekar enélkül nagyon nehezen, vagy talán el sem jutna a következő lépcsőfokig.

 

 Fotó innen

 

 


 

 

Szólj hozzá!


Ozzy már járni sem tud, de utolsó koncertjén még fellép!

Ozzy már járni sem tud, de utolsó koncertjén még...

A zenei világ legendája nemrég egy interjúban osztotta meg rajongóival, hogy a Parkinson-kór elleni hosszan tartó küzdelme miatt már nem képes...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Az elektronikus zene Metallica-ja 16 év kihagyás után érkezik Budapestre

Kevés zenekar tudta olyan intenzitással átformálni az elektronikus zene élő előadásának élményét, mint az ausztrál gyökerű Pendulum. A formáció hosszú kihagyás után visszatér Budapestre: 2025. október 17. nem csak a rajongóknak, de az élő elektronikus zene szerelmeseinek is kötelező dátum.

10 dolog, amit a Metallica-koncerttel kapcsolatban tudunk

Na, csak kibökték végre :) Mondjuk, pont ez a zenekar, amelyiknek semmiféle külön hergelésire nincs szüksége, akkora a rajongótábora világszerte, így Magyarországon is, hogy a suttogó propaganda elindítása max. kis izgalmat vitt az életünkbe, a jegyek így is, úgy is el fognak fogyni.

Tizedszer is dalra fakad Salföld – a strandokon is szól majd a zene

Sebestyén Márta, Andrejszki Judit, Dresch Mihály, Lakatos Mónika és Little G Weevil is koncertet ad az idei Salföldi Dalföldön. A Balaton-felvidéki kisfesztivált június 20-tól 22-ig tartják, immár tizedik alkalommal.

Santana Woodstock óta stabilan játssza az Europa-t: teltházas best of az MVM Dome-ban

Vannak olyan előadók, együttesek, akiket – ha nem is rendelkeznek elvakult rajongótáborral – mindenki szeret. Az Iron Maiden-koncerten alig volt rajtunk kívül valaki, akin ne az együttes pólója feszített volna, úgy az MVM Dome-ban nem láttam egyetlen Santana-pólót sem. Csak nagyon-nagyon lelkes, tapsoló, ujjongó, táncoló,...
Új koncertek