A zsidó kántornő és a zenész-újságíró esete Wastelandben

2016/03/21  ·   Általános   ·  Labancz Andrea

2015 decemberében már kiderült, hogy Bihari Balázs és Polnauer Flóra hat év után ismét együtt dolgozik: a készülő PollyFlow EP-t vezette fel a Berghain-Terézváros tengelyen mozgó Lola Lola című dal, melyet néhány rádió el is kezdett játszani. A team ismét helyzetjelentést küldött újabb felvétel formájában. Ez itt a Wasteland.

A zsidó kántornő és a zenész-újságíró esete Wastelandben

"Azt a Hippikiller-soundot szerettem volna visszahallani, ami akár 1992-ben is hasonlóan szólt volna - dobgép, előre tolt basszus, clean gitár és Fender Twin Reverb, szinti, sok vokál -, persze 2016-os körülmények között" - mondja a Wastelandről Bihari Balázs. - "A Wasteland a hamarosan elkészülő Hippikiller-album nyitó dala lesz, amely nem szimplán  dalok egymásutániságát jelenti majd, lesz benne egy csavar, de mivel éppen ezen dolgozunk, többet nem is mondanék róla. Viszont a PollyFlow-EP még áprilisban megjelenik és a Wasteland hallható lesz ott is. Érdekes párhuzamosan dolgozni két lemezen, sőt MC Fedora EP-jére is készülök egy számmal - ennek a logisztikája, mondjuk azt, nem egyszerű."

Hippikiller & PollyFlow: Wasteland

PollyFlow és a Hippikiller pár hete már látható volt együtt a David Bowie-emlékkoncerten, az A38-on, ahol a The Man Who Sold The Worldöt adták elő.

"Hat éve nem voltunk együtt színpadon, utoljára szerintem egy Planet 55-Hippikiller-Hollywoodoo-koncerten játszottunk, majd megcsináltuk a Flaszter Maszter-klipet Buppának, utána Flóra elköltözött Berlinbe. Ez a bowie-s felállás akár az idei ősz PollyFlow-koncertjeinek az alapfelállása is lehet. Mogyorósi János/Mogyi barátom és szerzőtársam kezeli az elektronikát és a Hippikiller-társalapító Mezei Andris basszusgitározik, ők egyébként a PollyFlow EP több számában is közreműködnek szerzőként, zenészként egyaránt."

Zene: Bihari Balázs
Szöveg: Polnauer Flóra
Hippikiller: dob, basszus, gitárok, synth
PollyFlow: ének, vokál

Felvétel, előkeverés: Bihari Balázs
Énekfelvétel, utókeverés, mastering: Schram Dávid


 

 

Szólj hozzá!


Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene legszebb anyák napi üzenetei

Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene...

A könnyűzene története tele van érzelmes, hálával teli, vagy éppen elgondolkodtató dalokkal, amiket az édesanyák ihlettek. Hogy ne évekig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Miért érezzük kényszernek, hogy egy rossz minőségű videót készítsünk valamiről, amit éppen most kellene átélnünk?

A modern koncertélmény ma már nem az első akkord leütésével, hanem a kijelzők kék fényének tengerével kezdődik. Amint a fények kialszanak, a közönség egy emberként emeli magasba a karját, de nem az üdvrivalgás, hanem a rögzítés kényszere miatt.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...
Új koncertek