Adele a leggazdagabb U30-as brit sztár

2016/11/09  ·   Általános   ·  koncert.hu, MTI

A 28 éves énekesnő, akinek a vagyona 92 millió fontra (31,5 milliárd forintra) rúg, tavaly még a negyedik helyen állt a harminc leggazdagabb brit sztárt felvonultató sorban. Az idei listán azonban leszorította a One Direction fiúbandát a csúcsról, ahol három évig őrizték helyüket - írta kedden a BBC News.

Adele a leggazdagabb U30-as brit sztár

A magazin a második helyen a 27 éves Harry Potter-sztárt, Daniel Radcliffe színészt nevezte meg 74 millió fontos (25 milliárd forintos) bankbetéttel.

A harmadik helyre pedig a 25 éves Ed Sheeran került a becslések szerint 45 millió fontos (15,4 milliárd forintos) vagyonával.

 

A One Directiont korábban együttesként kezelték a listán, ezért trónoltak évekig a csúcson, idén azonban a tagok már egyenként szerepelnek. A banda volt tagja, a 23 éves Zayn Malik 38 millió fonttal (13 milliárd forinttal) a negyedik helyezett. A tagok közül a 22 éves Harry Styles 37 millió fonttal (12,7 milliárd forinttal) az ötödik, az egy évvel idősebb Liam Payne 34 millió fonttal (11,6 milliárd forinttal) a hetedik, a nyolcadik és kilencedik helyen pedig Niall Horan és Louis Tomlinson neve olvasható 34 millió font és 33 millió font (11,3 milliárd forint) birtokosaként.

A 26 éves Emma Watson, aki szintén a Harry Potter-filmekkel lett sztár, hatodik lett 35 millió fontos (12 milliárd forintos) bankszámlájával, a lista 10. helyét sorozatbéli osztálytársa, Rupert Grint foglalja el 29 millió fonttal (10 milliárd forinttal).

A Heat celebmagazin hatodik éve listázza a hírességek vagyonát szórakoztatóipari szakértők részvételével. A testület a filmes, televíziós, lemez- és reklámszerződések alapján becsüli meg a hírességek vagyonát. A lista idén a 30 év alatti öt leggazdagabb nemzetközi sztár rangsorát is közzétette. Ezt a csoportot a 26 éves Taylor Swift vezeti 192 millió fontos (66 milliárd forintos) vagyonával.


 

 

Szólj hozzá!


Linkin Park és Rammstein: két stadionkoncert költözik a mozivászonra

Linkin Park és Rammstein: két stadionkoncert...

Itt van az ősz és itt van újra a mozifilmek szezonja: néhány héten belül két nagy rockprodukció is a vászonra kerül: szeptember 30-tól a Linkin...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Bródy János, Schoblocher Barbara és Fekete Giorgio egy színpadon

A Magyar Zene Háza indulása óta rendszeresen megrendezik a Dalszerzők köre elnevezésű programot, amelyen egymás mellett ritkán látható és hallható dalszerző-előadók mesélnek munkájukról és zenélnek. A sorozat következő eseményén ismét izgalmas társaság áll (ül) színpadra.

Meghalt Angry Anderson – a Rose Tattoo nélkül a Guns N' Roses is másképp szólt volna

Hetvenkilenc éves korában meghalt Gary „Angry” Anderson, az ausztrál Rose Tattoo énekese. A zenész a zenekar ötvenéves jubileumi európai búcsúturnéján, Németországban került kórházba, majd hazatért Ausztráliába, ahol szeptember 21-én, családja körében hunyt el. Halálhírét családja és zenésztársai jelentették be.
Új koncertek