Az album, amelyhez Szantorini adta az ihletet

2016/03/31  ·   Általános   ·  Labancz Andrea

A „Provocateur” új zenei irányzatokat és egzotikus, szokatlan hangokat szólaltat meg a már jól ismert Dj Antoine stílus mellett. Az album március 18-a óta elérhető a digitális platformokon, készítéséhez Szantorinin, Görögországban inspirálódtak az alkotók.

Az album, amelyhez Szantorini adta az ihletet
Az album, amelyhez Szantorini adta az ihletet

A svájci származású dj számára 2006-ban jött el a nagy áttörés a “Dj Antoine – Live In Moscow” című albummal és a “This Time” kislemezzel. Sikere 2011-ben tetőzött, amikor a „Welcome To St. Tropez” slágerrel világszintű ismertséget szerzett. A számot a hazai rádiók is megállás nélküli rotációban játszották, „Welcome To Dj Antoine” lemezével a magyar rajongókat is végleg meghódította. A hazai közönség már háromszor is találkozhatott a sztárdj-vel, hiszen 2012-ben a Studio-ban, 2013-ban Siófokon és 2014-ben a Campus Fesztiválon lépett fel és aratott hatalmas sikert.

A „Provocateur” albumban megszólal többek között Jordin Sparks, akinek elsöprő hangja a „Too Late For Love” slágert teszi felejthetetlenné. A lemez sikeréhez hozzájárult még Antonio Gerardi, a German Idols 2015-ös évadának legtehetségesebb résztvevője, a belga dj / producer Dimaro, és a 2015-ös „Holiday” című nyári sláger hangja, Akon is.

Az új album DJ Antoine és stúdiópartnere, Mad Mark eddigi legújítóbb anyaga. Az első kislemez, a „Thank You” január 15-én debütált és azóta is a játszási listák visszatérő szereplője. A „Provocateur” március 18-án jelent meg, digitális formában már elérhető.


Képtár

  • Az album, amelyhez Szantorini adta az ihletet kép 49855
 

 

Szólj hozzá!


Zajkapitány: az A38-on és a Turbinában is forog majd a hetvenes DJ-ről szóló film

Zajkapitány: az A38-on és a Turbinában is forog majd...

Szabó Márton István filmje egy abszurd humorú történet, amely a budapesti éjszakában készül, sok zenével. A jeleneteket többek között olyan...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Az elektronikus zene Metallica-ja 16 év kihagyás után érkezik Budapestre

Kevés zenekar tudta olyan intenzitással átformálni az elektronikus zene élő előadásának élményét, mint az ausztrál gyökerű Pendulum. A formáció hosszú kihagyás után visszatér Budapestre: 2025. október 17. nem csak a rajongóknak, de az élő elektronikus zene szerelmeseinek is kötelező dátum.

10 dolog, amit a Metallica-koncerttel kapcsolatban tudunk

Na, csak kibökték végre :) Mondjuk, pont ez a zenekar, amelyiknek semmiféle külön hergelésire nincs szüksége, akkora a rajongótábora világszerte, így Magyarországon is, hogy a suttogó propaganda elindítása max. kis izgalmat vitt az életünkbe, a jegyek így is, úgy is el fognak fogyni.

Nyomjad, Papa! Billy Idol, Budapest Park

A forró nyári estében hömpölygő tömeg már rég készen állt egy időutazásra... Így is kezdődhetett volna, de már annak is őszintén örültünk, hogy nem esett az eső abban a másfél órában. És azért hömpölygésinek sem lehetett nevezni a bejutást. Billy Idol három év után tért vissza a tett színhelyére, a Budapest Parkba.

FACT CHECK: tényleg Michael Jackson lányával fog turnézni a QOTSA?

Nem kacsa: a Queens of the Stone Age őszi amerikai turnéján Paris Jackson, Michael Jackson lánya csatlakozik Josh Homme-ékhoz előzenekarként (mindketten a Live Nation-höz tartoznak amúgy).
Új koncertek