Az ország egy pillanat alatt beleszeretett a rockoperába

2020/08/20  ·   Általános   ·  koncert.hu

Harminchét éve, 1983. augusztus 18-án, a városligeti szánkódombon mutatták be első alkalommal az István, a király című rockoperát – az Újságmúzeum posztját közöljük.

 Az ország egy pillanat alatt beleszeretett a rockoperába
Az alkotók eredetileg filmforgatásban gondolkoztak, és csupán egy előadást terveztek az óbudai amfiteátrumban, ám a városvédők közbeléptek.
Szóba került a Népstadion is, de végül ez a lehetőség sem jött össze, s mivel a költségvetés szűkös volt, a városligeti, úgynevezett szánkódombon debütált a rockopera. A dombot az előadás kapcsán keresztelték át Királydombra, s ma is így hívják.
Az István, a király alapötlete amúgy az írói Boldizsár Miklósé volt. Az énekesnő, Koncz Zsuzsa férje tíz évvel korábban írt drámát István király életéről, ám nem lett belőle előadás. Boldizsár műve alapján indult el Szörényi Levente, aki a rockopera zenéjét írt és Bródy János, aki szövegíróként közreműködött. A legendás Illés együttes két frontembere egy korábbi Illés-lemezen már elhangzó kérdést is belecsempészett a rockoperába, méghozzá a legfontosabbat: Mondd, te kit választanál?
Egy előadást tervezetek, végül hét lett belőle, és több mint százezer ember látta a Városligetben. Négy előadáson dolgozott a Koltay Gábor rendező vezette filmes stáb is, amely 1984-ben jött ki a nagy sikerű István, a király filmmel, amelyet több millióan láttak a mozikban.
Sokan alkottak maradandót benne. Vikidál Gyula zseniálisan hozta Koppány szerepét, Deák Bill Gyula Tordaként énekelt lehengerlően és Nagy Feróhoz is passzolt Laborc szerepe. A rockopera nagy vesztese Varga Miklós volt, aki végül csak a hangját adhatta István királynak, az előadáson Pelsőczy László alakította az államalapítót.
1983. augusztus 18-án este, az első előadás után tízezer ember tapsolt a Városligetben. Nem lehet azt állítani, hogy túlságosan beharangozták a lapok az eseményt, az aznapi Népszabadság például egy sort sem írt róla.
Ellenben hosszan tudósított arról, hogy Sarlós István, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnökhelyettese az alkotmány ünnepe kapcsán kijelentette: „Megvédjük a szocializmus világtörténelmi eredményeit.”
A helyszínváltoztatás a szervezőket is megzavarta, mivel rövid közleményben megjelent a lapokban, hogy az István, a király című rockoperára kiadott jegyeken az előadás helyét tévesen adták meg.
Ehhez képest mindenki odatalált augusztus 18-án este a Városligetbe, ahol kellemes nyári este várta a publikumot, nem csoda, hiszen napközben plusz 31 fok volt Budapesten. Senki nem tudta, mire számíthat, bár a lapok beharangozóiban a néhány héttel korábban a mozikban bemutatott Jézus Krisztus szupersztárhoz hasonlították az István, a királyt, nem véletlen, hogy a Magyar Ifjúság című lap, István király szupersztár címmel írt kritikát a rockoperáról.
Az újság szerint néhol külföldieknek szóló folklórműsorra hasonlított az előadás,
„s rettentően ízléstelen a befejezés, a dombgerinc teljes hosszában megjelenő piros-fehér-zöld zászló és a Himnusz elénekeltetése.”
A sarkos vélemény után Budapesten több vitaestet is rendeztek az István, a királyról, az egyiken pedig a cikk írója is megjelent, ám a közönség kifütyülte. Az ország egy pillanat alatt beleszeretett a rockoperába, a végén pedig együtt énekelte a Himnuszt tízezer ember és fél óráig zúgott a taps.
Ne felejtsük, 1983-at írtunk.
A szovjeteknél ekkor az a Jurij Andropov volt a kommunista párt főtitkára, aki 1956-ban Budapesten volt nagykövet, és nagy szerepe volt a forradalom leverésében, két nappal később, 1983. augusztus 20-án pedig nem az államalapítást ünnepelte az ország, hanem az 1949-ben, szovjet mintára elfogadott alkotmányt... Éppen ezért volt fontos esemény az István, a király.
A Himnusszal, a vastapssal és az áthallásos kérdéssel:

Köszönjük a lehetőséget az Újságmúzeumnak!

István, a király, rockopera, Királydomb, Újságmúzeum

 

 

Szólj hozzá!


Most akkor ez koncert vagy irodalmi est?

Most akkor ez koncert vagy irodalmi est?

A kortárs spoken word nemzetközileg is elismert brit-nigériai előadója 2026. október 9-én először ad koncertet Magyarországon. A Turbina...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Ásgeir az A38-on: amikor Izland költészete dalra fakad

Kevés előadó érkezik Magyarországra olyan különös háttértörténettel, mint Ásgeir. Az izlandi énekes-dalszerző dalai egyszerre merítenek a kortárs folkból, az elektronikából és a skandináv költészetből, miközben pályája hazájában egészen rendkívüli sikertörténetté vált. Július 31-én az A38 Hajón ad koncertet, ahol...

Hogy vagy?

Új társadalmi kezdeményezést indít a Sziget Fesztivál: a SZociety Mozgalom és a hozzá kapcsolódó SZuper SZociety-díj célja, hogy támogassa és láthatóvá tegye azokat a civil szervezeteket, oktatási intézményeket és közösségeket, amelyek a 12–30 éves fiatalok mentális jóllétéért dolgoznak. A díjazottakat a fesztivál...
Új koncertek