Menopauza

Budapest belvárosába költözik az óriás zenedoboz, Halott Pénzt is játszik

2016/05/24  ·   Általános   ·  koncert.hu

A tavalyi siker után Budapest belvárosába költözik a Müpa Hangjáték nevű interaktív zenedoboz, amelyet május 28. és június 5. között bárki megszólaltathat a Madách téren.

Budapest belvárosába költözik az óriás zenedoboz, Halott Pénzt is játszik

Csaknem egy év tervezés, fejlesztés és építés után 2015. novemberében mutatkozott be a közönség előtt az a hatalmas, interaktív zenedoboz, amely klasszikus társai pontos mása, azonban megszólaltatni a tekerő kar helyett egy óriási mókuskerékben gyalogolva lehet, a dallam a hangzófésűk és a kézzel lyuggatott dallamponyva segítségével csendül fel.

Tavaly novemberben az Allee bevásárlóközpontban egy hét alatt mintegy 30 ezer ember láthatta és több száz ki is próbálhatta próbálhat az innovatív és látványos szerkezetet.

 

Május 28-tól minden nap déltől nyolc órán keresztül várja a vállalkozó kedvűeket a doboz, amely Liszt 2. Magyar rapszódiája, a Halott Pénz Van valami a levegőben című slágere, a Vuk és a Harry Potter zenéje mellett három új dallamot, Wagner Ring tetralógiájának ikonikus részét, A Walkürök lovaglását, Nino Rotának a Fellini Oscar-díjas, 8 1/2 című filmjéhez írt La Passerella Di Addio című számát és a Müpa Hangjáték online zeneszerkesztő applikációjának legnépszerűbb dallamát lehet majd megszólaltatni a téren.

 

 


 

 

Szólj hozzá!


Fekete Lyuk, Sex Action, 35

Fekete Lyuk, Sex Action, 35

A rendszerváltás szertelen éveiben volt egy hely Budapesten, ahol minden este új fejezetet írt az underground: a Fekete Lyuk. A klub neve mára...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Beth Hart és a Pink Martini idén tuti eljönnek – teljes a VeszprémFest 2026-os programja

Tavaly a VeszprémFest közönsége két várva várt fellépőt is nélkülözni kényszerült: Beth Hart és a Pink Martini egyaránt lemondta koncertjét, komoly kihívás elé állítva a szervezőket. 2026 azonban kárpótol mindenkit: mindkét előadó ott lesz a fesztiválon, csakúgy, mint Juanes és a Kraftwerk.

Brian Hugh Warner, azaz Marilyn Manson kilenc év után visszatér Budapestre

A botrányokra és ikonikus vizuális világra épülő előadó legutóbb 2017-ben adott teltházas koncertet a Budapest Parkban, és akkor még senki sem gondolta, hogy közel egy évtizedig kell várni az újabb találkozásra. Most azonban visszatér: 2026. július 22-én ismét a Park színpadán áll majd.

Azahriah, Halott Pénz, Beton.Hofi, Dzsúdló és mások már biztosan STRANDolnak

Ha kicsit sűrítünk az időn, akkor azt mondhatjuk, hogy a Mikulás idén nemcsak csomagot/virgácsot (kinek érdemei szerint), hanem komoly bejelentést is hoz: 2026-ban a STRAND Fesztivál két nagyszínpaddal tér vissza Zamárdiba – és az első fellépők a hazai élvonalból érkeznek.

Czutor Zoltán zenél és beszél – Hujber Feri felolvas és mesél

A „Tízparancsolat – Másképp" című műsor december 11-én, csütörtökön 20:30-tól várja a közönséget az Inga Kultúrkávézóban, ahol Czutor Zoltán és Hujber Feri egy rendhagyó, őszinte és emberközeli programmal lép színpadra.
Új koncertek