Erre költik a VOLTon az egymilliárdot

2019/01/29  ·   Általános   ·  koncert.hu

Mint arról beszámoltunk mi is, egy raklap pénzt kapott az államtól Sopron városa közműfejlesztésre – zenei fesztiválok és más városi rendezvények megtartásához.

Fotó: VOLT Official/FB

Nem volt nehéz kikövetkeztetni, hogy a pénz elsősorban a VOLTra megy majd, hiszen a határozat alapján kijelölt terület nagyjából lefedi a Lővér kempinget.

A Kisalföldből most megtudtuk, hogy a fejlesztés kizárólag az áram, víz- és szennyvízrendszer föld alatti kiépítését jelenti, további épületek nem létesülnek, azt többször is hangsúlyozzák, hogy a természeti értékekben gazdag terület ma is látható formája nem változik meg.

Mindez csak megerősíti a város szándékát, hogy az elkövetkezendő tíz évben Sopronban tartsák a fesztivált, plusz a fesztiválozók a pénznek köszönhetően egy, a korábbinál sokkal modernebb, komfortosabb, igazán egyedülálló fesztiválközponttal is gazdagodnak.

Erről nem árultak el részleteket, de hajrá!

 

Itt vannak az első VOLT-os nevek!

 

Nehezen jött meg a siker – jubileumi koncerttel készült a VOLTra a Halott Pénz

 

Micsoda év áll előttünk: Foo Fighters, Giorgio Moroder, Sting, Slash... és jó sokan mások!

 

VOLT fesztivál, Sopron, állami támogatás

 

 

Szólj hozzá!


Budapest QUEEN/Freddie Mercury-lázban ég

Budapest QUEEN/Freddie Mercury-lázban ég

Negyven éve annak, hogy a Queen bevette a Népstadiont, Freddie Mercury pedig magyarul elénekelte a Tavaszi szél vizet áraszt című népdalt....
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Három év után újra Budapesten a Hollywood Vampires – ezúttal színpadra is lépnek

2023. július 18-án már ott álltunk a Budapest Aréna előtti placcon, amikor bemondták, hogy aznap este nem lesz Hollywood Vampires-koncert. A fellépést később sem pótolták, úgyhogy van mit jóvátennie Alice Cooper, Johnny Depp, Joe Perry és Tommy Henriksen zenekarának. Szeptember 8-án újra nekifutnak Budapestnek – és ezúttal már...

Ha az ABBA-ra működött, a Queenre miért ne működne? – utcadiszkó lesz a MOMkultnál

Májusban több száz ember táncolt ABBA-slágerekre a MOMkult előtti Sirály sétányon. Az apa–fia páros, Bősze Ádám és Bősze Bálint szeptember 3-án megismétli a mutatványt, ezúttal azonban a Queen és a körülötte lévő korszak zenéivel. A szabadtéri utcadiszkó ingyenes!
Új koncertek