FRISSÍTVE! A fél zenekar a bukaresti koncerten történt robbanás áldozatai között

2015/11/02  ·   Általános   ·  koncert.hu, MTI

Vasárnap délutánig harmincra emelkedett a péntek esti bukaresti tűzvész áldozatainak száma, miután a nap folyamán három súlyosan megégett nő belehalt sérüléseibe, további legalább 35-nek pedig továbbra is válságos az állapota.

FRISSÍTVE! A fél zenekar a bukaresti koncerten történt robbanás áldozatai között

Bukarestben több mint tízezer ember vett részt vasárnap azon a felvonuláson, amelyet a balesetben meghaltak emlékére szervezett egy Facebook-csoport. Az Egyetem-téren összegyűlt emberek virágokkal és gyertyákkal vonultak a tűzvész helyszínére, hogy kifejezzék együttérzésüket a sebesültekkel és az áldozatok hozzátartozóival.

Péntek este tűz ütött ki egy bukaresti belvárosi klubban, ahol több százan vettek részt egy rockkoncerten. A pillanatok alatt lángba borult teremből az egyetlen használható kijáraton keresztül, egymást taposva próbáltak kimenekülni az emberek: 26-an a helyszínen meghaltak, 150 embert égési sérülésekkel és füstmérgezéssel vittek kórházba.

Az igazságügyi orvostani intézetnek időközben sikerült valamennyi áldozatot azonosítania, a sérültek egyikének kilétét viszont továbbra sem ismerik. Csaknem 30, kórházban kezelt súlyos sérültnek csak "valószínűsített" személyazonossága van, ugyanis sérüléseik és az arcukat takaró kötszerek nem teszik lehetővé, hogy a baleset körülményeit vizsgáló ügyészek hivatalosan is megállapítsák kilétüket.

A sérülteket több mint tíz bukaresti kórházban ápolják. Állapotukról a román egészségügyi miniszter vasárnap reggel azt mondta, hogy 80-90-re tehető a súlyos sérültek száma, közülük 35-öt is elérheti azoké, akik még közvetlen életveszélyben vannak.

A halálos áldozatok között van a péntek este fellépő Goodbye to Gravity nevű együttes két gitárosa, énekesük, Andrei Galut, a 2008-as román Megastar tehetségkutató vetélkedő győztese, az együttes dobosa és basszusgitárosa pedig válságos állapotban fekszik a kórházban.

A Digi 24 hírtelevízió által vasárnap bemutatott iratok szerint a Colectiv klub tulajdonosai egy 80 ülőhellyel rendelkező terem működtetésére kaptak egy évvel ezelőtt engedélyt a kerületi polgármesteri hivataltól. A törvény értelmében csak a 100 főnél nagyobb befogadóképességű vendéglátóhelyeknek kell külön tűzrendészeti engedélyt kérniük. A Colectiv klubban rendszeresen tartottak olyan koncerteket, amelyeken több százan vettek részt.

A zarándokhellyé vált klub épülete előtt mécsesek ezrei égnek, sok száz önkéntes véradó szombaton órákig állt sorban a vérközpontok előtt. A kormány szombaton háromnapos nemzeti gyászt rendelt el.

***

 Az ügyet az áldozatok nagy számárára hivatkozva vette át a legfőbb ügyészség a bukaresti kerületi vádhatóságtól. Tiberiu Nitu legfőbb ügyész szombaton azt mondta: a tragédia súlyosságára való tekintettel minősített emberölés gyanújával indít vizsgálatot ismeretlen tettes ellen. Az előre kitervelt emberölésért akár 25 éves börtönbüntetés is kiszabható. Mivel azonban a klub tulajdonosai esetében nem feltételezhető a szándékosság, őket gondatlanságból elkövetett emberöléssel gyanúsítják, amit egytől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetnek.

Bár a holttestek nagy részét már átadták a családoknak, az igazságügyi orvostani intézet még nem adott ki jelentést arról, mi okozta az egyes áldozatok halálát. Az egyik boncolóorvos hétfőn azt közölte az Agerpres hírügynökséggel, egyelőre annyi bizonyosodott be, hogy a tragédia áldozatai a belélegzett füsttől és mérgező gázoktól szenvedtek mérgezést. A román hírtelevíziók által megszólaltatott szakértők szerint a klub hangszigetelésénél használt szivacs rendkívül mérgező, hidrogén-cianidot tartalmazó füsttel töltötte meg a helyiséget, amikor elégett.

Szombaton Raed Arafat belügyi államtitkár-helyettes közölte: a klubnak nem volt tűzrendészeti engedélye, a teremben nem voltak vészkijáratok. A román előírások szerint egy ekkora (több mint 400 négyzetméteres) teremnek hat kivilágított vészkijárattal kellett volna rendelkeznie, ezzel szemben egyetlen ajtaja volt. A mennyezetre sem építették be az előírt füstérzékelős automata oltóberendezéseket, sőt, a hangszigetelés - feltehetően takarékossági okokból - gyúlékony anyagból készült.

Médiajelentések szerint a Colectiv klub tulajdonosai egy 80 ülőhellyel rendelkező terem működtetésére kaptak egy évvel ezelőtt engedélyt a kerületi polgármesteri hivataltól. A törvény értelmében csak a 100 főnél nagyobb befogadóképességű vendéglátóhelyeknek kell külön tűzrendészeti engedélyt kérniük. A Colectiv klubban rendszeresen tartottak olyan koncerteket, amelyeken több százan vettek részt.

***

Klaus Iohannis román államfő "Az Érdemért" nemzeti érdemrend lovagi fokozatát adományozta post mortem a pénteki bukaresti tűzvész két áldozatának, Claudiu Petrének és Adrian Ruginának, annak a bátorságnak, önfeláldozásnak és odaadásnak az elismeréseként, amellyel megpróbálták mások életét megmenteni sajátjuk feláldozása árán a Colectiv klubnál történt tragédiánál - közölte hétfőn a román elnöki hivatal.

A román médiában megjelent beszámolók a belvárosi szórakozóhelynél történt, több mint harminc áldozatot követelő tűzvész hőseiként írták le Claudiu Petre fotóst és Adrian Ruginát, a Bucium együttes dobosát. A szemtanúk szerint mindketten sértetlenül kijutottak az égő klubból, majd visszatértek a sűrű füstbe borult, lángokban álló helyiségbe, hogy segítsenek azoknak, akiknek nem sikerült kimenekülni.

Ruginát barátai látták, amint a kijárat közelében a menekülők által letaposott, földön fekvő embereket próbálja felemelni, és kivonszolni a klubból. Később már nem került elő, annyira megégett, hogy felesége csak a tetoválásai alapján tudta azonosítani a halottak között.

Claudiu Petre kétszer is visszatért a lángok közé, hogy bennragadt barátait kimentse. Végül ő is eszméletét vesztette a mérgező füstben. Az időközben megérkezett tűzoltók hozták ki a klubból, a szomszédban működő szülészet ügyeletes orvosa pedig háromnegyed órán keresztül próbálta újraéleszteni, de már nem sikerült megmenteni az életét.


Képtár

  • FRISSÍTVE! A fél zenekar a bukaresti koncerten történt robbanás áldozatai között kép 47002
  • FRISSÍTVE! A fél zenekar a bukaresti koncerten történt robbanás áldozatai között kép 47003
 

 

Szólj hozzá!


KoreaON 2024: az acapellától a fergeteges K-pop buliig

KoreaON 2024: az acapellától a fergeteges K-pop buliig

Idén 5 éves a KoreaON kulturális fesztivál, ami évről évre megújuló programsorozattal jelentkezik. Májusban a Comic Con vendégrendezvényeként...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Loreena McKennitt ismét elhozza Budapestre a kelta zene varázslatos világát

A többszörösen díjazott kanadai énekesnő és dalszerző – 2004-ben megkapta a Kanada Rendjét, és 2013-ban Franciaország Nemzeti Művészetek és Levéltárak Lovagja lett – 2024-ben 24 állomásos tavaszi európai turnéja keretén belül Budapestre is ellátogat, március 24-én érkezik az MVM Dome-ba.

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Egyetlen alkalommal újra megjelenik nyomtatásban a PESTI EST

Április 4-én (...) kerül a mozikba a rendszerváltás körüli időszakot felelevenítő Kék Pelikan című film. A bemutató kampányának részeként a filmet forgalmazó JUNI11 Distribution életre kelti a kilencvenes évek és az ezredforduló legendás programmagazinját – írja a Magyar Narancs.

Új tagot keres a Szent Efrém Férfikar

Ha hiszed, ha nem, a férfikar bejelentett, főállású énekest keres. A félig-meddig családi zenekarból ugyanis kiszáll Bubnó Márk – őt egy különleges koncerttel búcsúztatják, az eseményt csatoltuk.
Új koncertek