Goldenfeszt 2016 – Először díjazták a fesztiválokat itthon

2016/11/30  ·   Általános   ·  koncert.hu

Először adtak át szakmai fesztiváldíjat Magyarországon. Budapesten, az Akváriumban tartott díjátadón hat produkció kapott díjat.

Goldenfeszt 2016  – Először díjazták a fesztiválokat itthon

A díj bírálását és a díjátadó szervezését Magyarország első zeneipari képzése, a Majdnem Híres Rocksuli végzezte, egész évben dolgozott a csapat. A Goldenfeszt stábja a zeneiparban dolgozó fiatalok segítségével egész szezonban járta a fesztiválokat és egységes szempontrendszer szerint rangsorolta a magyar fesztiválokat.

A szavazásra felkínált listát, egyrészt az MHRS stábja állította össze az általuk fontosnak tartott és szeretett fesztiválok közül, másrészt a fesztiválok rajongói is ajánlhattak fesztiválokat.

Goldenfeszt 2016 magyar fesztiváldíj hat kategóriában adott ki díjakat. A zsűri döntött a kicsi, a közepes méretű és a nagyfesztiválok szakmai díjáról. A közönség díjazta a zenekarokat is, és a legtöbb szavazatot gyűjtő fesztivál is kapott Közönségdíjat. Mivel sok fesztivál nem közöl látogatottsági adatokat, a fesztiválok besorolását a Facebook oldalak lájkszáma alapján határozták meg a szervezők:

  • 1000 és 10.000 like között kisfesztivál
  • 10.000 és 60.000 like között közepes méretű fesztivál
  • 60.000 like fölött nagyfesztivál

A Goldenfeszt 2016 magyar fesztiváldíj díjazottjai

Magyar Fesztiválok Felfedezettje Zenekarok Közönségdíja

Blahalouisiana

Magyar Fesztiválok Zenekara Közönségdíj

Irie Maffia

Közönségdíj

S.U.N. Fesztivál

Legjobb magyar kisfesztivál

UbikEklektik Összművészeti Fesztivál

Legjobb magyar közepes méretű fesztivál

Fishing On Orfű

Legjobb magyar nagyfesztivál

Sziget Fesztivál

 

 


Képtár

  • Goldenfeszt 2016  – Először díjazták a fesztiválokat itthon kép 54373
  • Goldenfeszt 2016  – Először díjazták a fesztiválokat itthon kép 54374
  • Goldenfeszt 2016  – Először díjazták a fesztiválokat itthon kép 54375
  • Goldenfeszt 2016  – Először díjazták a fesztiválokat itthon kép 54376
  • Goldenfeszt 2016  – Először díjazták a fesztiválokat itthon kép 54377
 

 

Szólj hozzá!


Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene legszebb anyák napi üzenetei

Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene...

A könnyűzene története tele van érzelmes, hálával teli, vagy éppen elgondolkodtató dalokkal, amiket az édesanyák ihlettek. Hogy ne évekig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Miért érezzük kényszernek, hogy egy rossz minőségű videót készítsünk valamiről, amit éppen most kellene átélnünk?

A modern koncertélmény ma már nem az első akkord leütésével, hanem a kijelzők kék fényének tengerével kezdődik. Amint a fények kialszanak, a közönség egy emberként emeli magasba a karját, de nem az üdvrivalgás, hanem a rögzítés kényszere miatt.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...
Új koncertek