Ő Jack Black kedvenc heavy metálosa

2017/12/29  ·   Általános   ·  hirado.hu

A Planet Rock interjút készített a rockmániás színésszel, a saját zenekarral is rendelkező Jack Blackkel. Az újkori Jumanji, a Rocksuli vagy a Pop, csajok, satöbbi című filmek sztárja soha nem titkolta a keményebb zene iránti rajongását, sőt, amikor csak tehette, filmjeiben rengeteg utalást is tett erre vonatkozóan.

Fotó: Larry Hirshowitz

A régi nagy bandákról volt éppen szó, amikor előjött a megkerülhetetlen Black Sabbath Ozzy Osbourne-nal az élen. Black kifejtette, mekkora hatással volt rá a zenekar, de mégis, számára nem a klasszik felállás, hanem az Ozzy távozását követő új korszak, a Ronnie James Dio fémjelezte, 1979-től tartó hároméves szakasz jelenti a csúcsot. Akkor lett rabja Dio éneklésének, és mindmáig a 2010-ben elhunyt (2010. május 16-án hunyt el gyomorrákban) énekest tartja a legnagyszerűbb heavy metal-toroknak.

„Attól volt speciális Dio, hogy amerikaiként került be egy angol bandába. Közülünk való volt. Számomra ez egyfajta nemzeti büszkeség érzést adott akkoriban, hogy a világ legnagyobb metálbandájának énekese egy amerikai ember lett. Teljesen más volt, mint Ozzy. Az ördögről addig is énekelt a Black Sabbath, de Ronnie beleszőtte a maga fantasy világát is, amitől az egész még misztikusabb lett.” – emlékezett vissza Jack Black.

A hír innen

Jack Blacket magát pedig itt láthatjátok énekelni – távolról sem metált:

Jack Black, heavy metál, Black Sabbath, Ronnie James Dio

 

 

Szólj hozzá!


Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem agresszív előadás: JUDAS PRIEST

Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem...

A Judas Priest szeptember 3-án a budapesti MVM Dome-ban bizonyította, hogy több mint öt évtized és egy 75 éves frontember sem akadálya egy...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

James Blunt repülőüzemmódba került

James Blunt és Budapest között lassan rendszeres járat lesz: a brit énekes-dalszerző 2027. március 9-én ismét az MVM Dome színpadán áll. Ezúttal az ősszel érkező Airplane Mode című albumát hozza magával – és persze azt a több mint húszéves dalkatalógust is, amivel már újra és újra meghódította a magyar rajongók szívét.

De mi van, ha megcsinálom? – Nyolc koncerttel és egy hetvendalos albummal készül Presser Gábor

Háromféle tematikával nyolc koncertet ad 2027 januárjában Presser Gábor a Budapest Kongresszusi Központban. A koncertsorozaton kívül egy "Munkakönyv" elnevezésű albumot is kiad majd, amely a maga hetven dalával az utóbbi másfél évtized munkájának grandiózus összefoglalója lesz. Mindezekről Presser Gábort kérdeztük.
Új koncertek