Összevarázsolták: Platina lett Kowáék albuma

2016/04/13  ·   Általános   ·  koncert.hu

Most két éve annak, hogy megjelent a Még nem éden című lemez, amely nagyon rövid idő alatt vívta ki a tripla platina minősítést. Ez évben április 5-én pedig polcokra került a zenekar nyolcadik albuma, amely a Varázsszavak címet kapta a korongon lévő egyik dal után. S hogy-hogy nem 4 nap alatt ez is platina lett.

Összevarázsolták: Platina lett Kowáék albuma

A lemez egyik érdekessége, hogy a basszusgitáros Jimmy és apukája valamint a dobos Vajda Péter és fivére a gitáros Vajda Tamás édesapja is együtt zenél a csapattal egy korábbi slágerük feldolgozott verziójában.  Ezen kívül nem titok, hiszen elmúlt nyáron már közösen koncerteztek Geszti Péter is hallható a Varázsszavak albumon, az általa írt szerzeményben, amelyet Kowalskyval közösen prezentálnak. A lemezen régebbi és új dalok is helyet kaptak. Tíz új szerzeménnyel örvendeztetik meg a nagyérdeműt, amelyekből hármat már az album megjelenése előtt bemutattak, képi megfogalmazásban is. Helyet kapott még a korongon az Ez a mi mesénk című FankaDelivel közösen készített nóta.

S mint minden évben most is folyik az országos turné. Hétvégenként más-más településen lépnek a színpadra. Nyáron, júniusban lesz majd ismét fővárosban Kowalsky meg a Vega koncert.  Aki nem jut el élő bulikra, annak  pedig marad a Varázsszavak című lemez, amely megvásárolható, hazavihető, letölthető, kinek, hogy tetszik!


 

 

Szólj hozzá!


Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene legszebb anyák napi üzenetei

Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene...

A könnyűzene története tele van érzelmes, hálával teli, vagy éppen elgondolkodtató dalokkal, amiket az édesanyák ihlettek. Hogy ne évekig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Miért érezzük kényszernek, hogy egy rossz minőségű videót készítsünk valamiről, amit éppen most kellene átélnünk?

A modern koncertélmény ma már nem az első akkord leütésével, hanem a kijelzők kék fényének tengerével kezdődik. Amint a fények kialszanak, a közönség egy emberként emeli magasba a karját, de nem az üdvrivalgás, hanem a rögzítés kényszere miatt.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...
Új koncertek