Bach Mindenkinek Fesztivál – gyerekprogramok

Bach Mindenkinek Fesztivál – gyerekprogramok

A koncertek mellett idén először családi kreatív játszóházat tartanak az Aranytíz Kultúrházban (1051 Budapest, Arany János utca 10.).
 
A jubiláló Apacukának koncertet kell ismételnie

A jubiláló Apacukának koncertet kell ismételnie

A 10. születésnapot eredetileg csak 2017. március 12-én délután, az Akvárium NagyHall-jában ünnepelte volna a zenekar, azonban erre a dátumra rekordidő alatt elkelt az összes jegy. Így két héttel később, 2017. március 26-án változatlan helyszínen a teljes műsort megismétli majd a...
 
 
Rocksztár az Urániában: AMADEUS

Rocksztár az Urániában: AMADEUS

Akik már látták a filmet, azoknak is, akik még nem látták, azoknak pedig egyszerűen kötelező megnézni a rendezői változatot! Ezt most megtehetik az Uránia Filmszínházban március 14.-én 19 órától.
 
Március 15. – 30 vers és mintegy 60 fellépő a Pilvakeren

Március 15. – 30 vers és mintegy 60 fellépő a Pilvakeren

Több mint 30 átdolgozott vers, mintegy 60 fellépő várja az Erkel Színházban a nézőket a Red Bull Pilvaker dupla előadásán, amely öt év klasszikusai mellett vadonatúj versekkel is készül az érdeklődők számára március 15-én.
 
Balesetet szenvedett a zenekar, a lemondott (búcsú)koncertet augusztusban pótolják!

Balesetet szenvedett a zenekar, a lemondott (búcsú)koncertet augusztusban pótolják!

A The Dillinger Escape Plan eredetileg február 17-én lépett volna fel az A38 színpadán, ám néhány nappal a koncert előtt egy súlyos közúti balesetet szenvedtek a turnébusszal (egy kamion hajtott beléjük), így jó néhány koncertet – többek között a budapestit is – kénytelenek...
 
Feltűnt, mint az Arany-óra: Kováts Kriszta estje a Müpában, szerző-vendég: Szirtes Edina Mókus

Feltűnt, mint az Arany-óra: Kováts Kriszta estje a Müpában, szerző-vendég: Szirtes Edina Mókus

2008-ban mutatta be a MÜPA az Arany-óra című estet, és most Arany János születésének 200. évfordulója alkalmából újra műsorra tűzik 2017. március 24.-én, este 8-tól.
 
 
A hazai zenészcsajok színe-java a színpadon!

A hazai zenészcsajok színe-java a színpadon!

Egyfajta utó-nőnapként március 18-ra a Vasmacska zenekar összetrombitálta a hazai zenészcsajok színét-javát. A nem mindennapi buli helyszíne a Showbarlang lesz, ahol egy este alatt vagy negyven zenész, vagányabbnál vagányabb rocker hölgy teszi majd tiszteletét.
 
Támadnak a robotok: Hogyan készülhet zene bármiből

Támadnak a robotok: Hogyan készülhet zene bármiből

Március utolsó napján rajtol a második Drón & Robotika Show Sopronban. Hogy jön ez ide? Hát úgy, hogy Iamyank is előadást tart, Zene bármiből címmel.
 
Nem csak a műtőben, a színpadon is jól muzsikálnak: medikusok a Zenekadémián

Nem csak a műtőben, a színpadon is jól muzsikálnak: medikusok a Zenekadémián

Jótékonysági koncertet rendez a Medikus Zenekar március 19-én, a Zeneakadémián. A hagyományteremtő céllal létrejött esemény teljes bevételét az I. Sz. Gyermekgyógyászati Klinika javára ajánlják fel. A befolyt összegből az intézmény betegőrző monitorrendszert vásárol az...
 
Könnyűzenei hangverseny több más föld alá szorult zenekarral együtt

Könnyűzenei hangverseny több más föld alá szorult zenekarral együtt

A Room Of The Mad Robots tavaszi koncertje most szombaton lesz a Dürer Kertben, mellettük fellép még a The Foreheads, az Ad Astra és a Dystopia is.
 
Nagy-Szín-Pad 2017!

Nagy-Szín-Pad 2017!

Májusban újra indul a Nagy-Szín-Pad.Ezúttal nyolc zenekar és előadó, a Dope Calypso, a Jónás Vera Experiment, a Konyha, a Lóci játszik, a Mörk, Petruska, Sena és a The Qualitons verseng a rendkívül rangos díjakért.
 
Ugrálni fogsz 0-24-ben: Supernem dalpremier és turné

Ugrálni fogsz 0-24-ben: Supernem dalpremier és turné

Idén új nagylemezt várhatunk Papp Szabiéktól, ám amíg ideér az album, itt egy megjósolható kislemez sláger, az „Egy nap, egy év”, mely az ősszel érkező új dalok mellett a zenekar tavaszi turnéját is beharangozza.
 
Meghalt Angry Anderson – a Rose Tattoo nélkül a Guns N' Roses is másképp szólt volna

Meghalt Angry Anderson – a Rose Tattoo nélkül a Guns...

Hetvenkilenc éves korában meghalt Gary „Angry” Anderson, az ausztrál Rose Tattoo énekese. A zenész a zenekar ötvenéves jubileumi európai...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

ParkLab: nem tehetségkutató, hanem komplett zenei hátország

Egy zenekarnak ma elvileg könnyebb elindulnia, mint valaha. Csakhogy ez a könnyebb indulás nem jelent könnyebb érvényesülést is. A Budapest Park tehetségtámogató programja, a ParkLab most újabb elemekkel bővül – stúdióidőt, videoklip-támogatást és professzionális live sessiont is kínál. A különálló lehetőségekből pedig...

Baricco és a zene újra meg újra egymásra talál

A világhírű olasz író Mr Gwyn című regénye most a POKET zsebkönyvsorozatában jelent meg, a Fesztivál Akadémia Budapest és a POKET együttműködésében.
Új koncertek