A legendás koporsóbőgő a Hajón: Nekromantix!

2017/03/30  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

Vasárnap Budapestre érkezik a psychobilly dán-amerikai alapzenekara, a több mint húszéves múltra visszatekintő, horrormanírokban gondosan konzervált Nekromantix, akik meghódították Amerika – és persze a világ – élőhalott történeteire fogékony, táncoslábú zenehallgatóit.

A legendás koporsóbőgő a Hajón: Nekromantix!

Kim Nekroman triója tizenöt éve alapjaiban adott új impulzust a műfajnak: a kilencvenes években egész Európát, valamint Japánt is többször bejárta az MTV-t is meghódító, Grammy-díjas zenekar, akik már ekkor kultstátuszba kerültek a tengerentúlon a nehezen beszerezhető importlemezek jóvoltából.

Aztán 2001-ben a Rancid énekes-gitárosa, Tim Armstrong leigazolta a zenekart saját kiadójához, a Hellcathez, amely ennek köszönhetően újabb löketet adott a psychobilly-mozgalomnak. Többek között így emelkedhetett fel többek között a Tiger Army is: a psychobilly azóta a világ minden pontján él és virul, és ebben nagy szerepe van a Nekromantix önironikus, szórakoztató pokoljárásának, amivel csúfot űznek életből és halálból egyaránt.

Persze a zenekar dalaiban a danse macabre is csak épp olyan elem, mint Kim mára legendássá vált koporsóbőgője: a Nekromantix a színpadon él a leginkább, és ezt végre áprilisban az A38 fedélzetén is megtapasztalja mindenki, aki szeretne szembenézni a saját végzetével.

Előzenekar: The Silver Shine (HUN)


 

 

Szólj hozzá!


Három kontinens, három zenei határátlépés - és egy bérlet a Magyar Zene Házában

Három kontinens, három zenei határátlépés - és...

Mi történik, ha a marokkói gnawa találkozik a pszichedelikus rockkal, a kolumbiai tánczene zajos improvizációvá alakul, a hiphop klasszikusait pedig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Ennél undergroundabb már nem lehet egy parti

Az underground kifejezést sokféleképpen használta már a zeneipar, de ennyire szó szerint talán még soha: Roni Size október 15-én egy elhagyatott walesi palafejtő mélyén ad koncertet. A helyszínt nem lehet egyszerűen lifttel megközelíteni. A közönségnek bányászlépcsőkön, elárasztott járatokon és föld alatti szakadékokon át,...

Nem adják fel: sztárvendégekkel és jótékonysági céllal koncertezik a NEMADOMFEL Együttes

Falusi Mariann, Kalapács-Ódor Cintia, Jenei Szilveszter, a The Beatcats és a Kiss Barna Crew is színpadra lép október 16-án az Analog Music Hallban, ahol a NEMADOMFEL Együttes ad koncertet. Az est bevételével fogyatékossággal élő fiatalokat támogatnak – a zenekar pedig több mint húsz éve bizonyítja a zene közösségteremtő erejét.
Új koncertek