Innen indult Horváth Charlie pályája is – emléktábla került a legendás hely falára

Innen indult Horváth Charlie pályája is – emléktábla került a legendás hely falára

Május 9-én a Kispesti Munkásotthonban felavatták az NKA Hangfoglaló Program Magyar Könnyűzenei Örökség Megőrzését Támogató Alprogramjának tizenötödik poptörténeti emlékpontját.
 
PASO 15 a Belfeszten

PASO 15 a Belfeszten

Fennállásának 15. évét ünnepli a budapesti Pannonia Allstras Ska Orchesra. Az együttes eleddig több mint 20 országban hozzávetőlegesen 1000 koncertet adott. Az egyik ezerpluszos koncert éppen a Belfeszten lesz, ahol nagyszabású műsorral idézik fel az elmúlt 15 év legjobb dalait.
 
 
16 év után egyetlen koncertre összeáll a zenekar

16 év után egyetlen koncertre összeáll a zenekar

2019-ben 17 év szünet után egyetlen önálló koncert erejéig újra színpadra áll az idén decemberben 25 éves, kultikus doom metal banda, a Mood.
 
Zenés esték a templomkertben

Zenés esték a templomkertben

2018. május 12-én szombaton 19 órakor megkezdődik a 2018. évi Templomkerti Esték előadássorozata a Máriaremetei Kisboldogasszony Bazilika kertjében. A jótékonysági estek bevételét a bazilikára fordítják majd.
 
Fotók: Miki357

Som Lajos és Somló Tamás is szerepel a különleges új magyar könyvben

Tempó címmel újra a magyar rockzene szereplőit szokatlanul bemutató kötettel jelentkezett Baksa-Soós Attila. Az író, költő, zenész, performansz előadó szabad gondolataihoz az elsősorban kliprendezőként ismert Miki357 társított fotókat.
 
Fotó: Bye Alex és a Slepp/FB

ByeAlex zenekara basszerost keres!

Márta Alexék rövidesen basszusgitáros nélkül maradnak, a Facebook-on keresik az utódját.
 
 
Anima Sound System a Vegan Food Festen

Anima Sound System a Vegan Food Festen

A nemrég vegetáriánussá vált Prieger Zsolt nevével fémjelzett, idén 20 éves Anima Sound System minden bizonnyal a tavaszi Vegan Food Fest egyik legmuzikálisabb pillanata lesz.
 
Kedvenc városi fesztiválunk: Vajdahunyadvári Nyári Zenei Fesztivál

Kedvenc városi fesztiválunk: Vajdahunyadvári Nyári Zenei Fesztivál

idén 27. alkalommal is megtelik zenével a Vajdahunyadvára. Július 2. és augusztus 2. között szimfonikus koncerteket valamint a Budapest Bár, a 100 Tagú Cigányzenekar és a Sabbathsong Klezmer Band előadásait élvezhetjük ebben a páratlan reneszánsz környezetben.
 
Fotó: Andres Putting

Eurovízió: Túl a második próbán, a fiúk készenállnak

Vasárnap este hivatalosan is megnyitották az Eurovíziós Dalfesztivált. A ceremónia részeként az előadók a lisszaboni MAAT (Museum of Art, Architecture and Technology) előtti partszakaszon leterített kék szőnyegen vonultak fel, ahol interjúkat adtak és találkoztak a rajongókkal is.
 
Gyorsan lett világsztár, mégis szerény maradt: James Blunt holnap Budapesten!

Gyorsan lett világsztár, mégis szerény maradt: James Blunt holnap Budapesten!

James Blunt 4 évvel ezelőtti, óriási sikerű koncertje után holnap ismét Budapesten lép fel új, The Afterlove elnevezésű turnéjával. Az estét az Arénában Király Viktor nyitja egy különleges, akusztikus előadással.
 
Fotó: iamtheindustry.com

A világ legnagyobb fesztiváljainak fellépője a Hajón

Christopher Taylor, azaz SOHN új lemezével, a Rennen-nel érkezik május 8-án az A38 Hajó fedélzetére.
 
Budapest legújabb koncerttermében ad Csoki-visszatérő koncertet a Piramis!

Budapest legújabb koncerttermében ad Csoki-visszatérő koncertet a Piramis!

A vártnál is jobban sikerült a rehabilitációs időszaka, így a PIRAMIS zenekar fedélzetére tökéletes állapotban, teljes erőbedobással visszatér Csoki június 2-án.
 
Most akkor ez koncert vagy irodalmi est?

Most akkor ez koncert vagy irodalmi est?

A kortárs spoken word nemzetközileg is elismert brit-nigériai előadója 2026. október 9-én először ad koncertet Magyarországon. A Turbina...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Ásgeir az A38-on: amikor Izland költészete dalra fakad

Kevés előadó érkezik Magyarországra olyan különös háttértörténettel, mint Ásgeir. Az izlandi énekes-dalszerző dalai egyszerre merítenek a kortárs folkból, az elektronikából és a skandináv költészetből, miközben pályája hazájában egészen rendkívüli sikertörténetté vált. Július 31-én az A38 Hajón ad koncertet, ahol...

Hogy vagy?

Új társadalmi kezdeményezést indít a Sziget Fesztivál: a SZociety Mozgalom és a hozzá kapcsolódó SZuper SZociety-díj célja, hogy támogassa és láthatóvá tegye azokat a civil szervezeteket, oktatási intézményeket és közösségeket, amelyek a 12–30 éves fiatalok mentális jóllétéért dolgoznak. A díjazottakat a fesztivál...
Új koncertek