Buli van a BalatonParton – jön Fritz Kalkbrenner és a Nouvelle Vague is!

2021/06/23  ·   Balatoni nyár   ·  koncert.hu

Nagyon úgy tűnik, hogy felpezsdül az élet idén nyáron az egykori pártüdülőben, mert először azt jelentették be, hogy a STRAND fesztivál költözik át Zamárdiból a Club Aligába, most pedig egy teljes programsorozatról kaptunk hírt, amely a BalatonPart nevet kapta.

Buli van a BalatonParton – jön Fritz Kalkbrenner is!

A BalatonPart célul tűzte ki, hogy olyan vízparti kulturális centrum legyen, ahol sokféle program és stílus, művészet és szórakozás jól megfér egymás mellett, így a koncertek mellett filmvetítések, kortárs képzőművészek, fiatal zenészek és élő legendák –beszélgetések és színház is lesz, hétvégente pedig családi programok várják a közönséget egész nyáron át.

A Club Aliga hangulatos vízpartjai és hatalmas fái látták már a pecázó Kádár Jánost és a pingpongozó Fidel Castrót is. Az aligai magaspart alatt – amelyet a Best of Balaton kurátorai a Balaton egyik kedvenc célpontjaként ajánlanak idén - most új fejezet kezdődik, indul a BalatonPart egész nyáron át tartó programokkal, Budapesttől autóval 50 percnyire, biciklivel, vonattal is elérhető közelségben.

Július 1-től a „kultüdülő” – vagyis a hiánypótló kulturális központtá alakult egykori pártüdülő  – nyitó hétvégéjén másfél év után először lép fel hazánkban nemzetközi előadó. Fritz Kalkbrenner mellett a nyitó hónapban a hazai zenei világ legnagyobbjai veszik be a BalatonPart színpadát.

A sztár dj az elmúlt években a világ legnagyobb fesztiváljainak és legrangosabb klubjainak állandó meghívottja volt. Korábban a Sziget Fesztiválon és az Akvárium Klubban is hallhattuk szettjeit, viszont másfél év nemzetközi előadók és fesztiválélmény nélküli időszak után igazi durranásnak számít, hogy először ő érkezik Magyarországra. Napjaink egyik legkeresettebb lemezlovasa július 2-án, pénteken veszi kezelésbe a keverőpultot a Parton.

Ami meg a Nouvelle Vague-ot illeti, éppen a napokban, az új videójuk megjelenése kapcsán nyivákoltunk azon, hogy mennyire jó lenne újra látni-hallani őket, hát így valósuljon meg minden álmunk :) A két francia producer-muzsikus, Olivier Libaux és Marc Collin által életre hívott Nouvelle Vague a kétezres évek elején új stílust teremtett. Olyan nagysikerű zenekarok számainak újraértelmezésével szereztek maguknak hírnevet, mint a Joy Division, Billy Idol, The Clash, Blondie vagy a Dead Kennedys. Úgy nyúltak hozzá a nagynevű elődök slágereihez, hogy az erőteljes eredeti hangzásvilágot melankolikus, lágy dallamokra cserélték, finom akusztikus hangszereléssel és gyönyörű énekhangokkal. Koncertjeiken csak a két alapító tag jelenléte vehető fixre, míg a szebbnél szebb hangú énekesek folyamatosan cserélődnek mellettük. Korábban fellépett velük Camille, Phoebe Killdeer, vagy az elbűvölő, szólóprojektjével Magyarországon is koncerttermeket megtöltő Mélanie Pain. Az új klipet nézve arra tippelünk, hogy Világosra  Mélanie érkezik.

Reagálva a sajtóhírekre, a szervezők belefoglalták a közleménybe, hogy a környék nyugalma érdekében a színpadi programok éjfélkor véget érnek, a koncertek, események zöme pedig nappal indul. Azt is elmondták, hogy az előkészületek során közel 400 helyi küldte el javaslatait, melyek nagy része már be is épült a programba.

A BalatonArt művészeti projekt keretében minden héten más-más kortárs képzőművész „költözik” a BalatonPartra. Itt a közönség szeme láttára készül egy-egy balatoni tematikájú alkotás, melyeket a nyár végén árvereznek el. A bevétel teljes egészét a Balatonvilágos Önkormányzat számára ajánlják fel.

A júliusi program:

 

 

 

 

BalatonPart, Club Aliga, Fritz Kalkbrenner, Nouvelle Vague

 

 

Szólj hozzá!


A Bujtor István Filmfesztivál is elköltözik

A Bujtor István Filmfesztivál is elköltözik

A héten ez már a második költözködős-fesztiválos hírünk, a másik a cikk végén. Másfél évtized után Balatonszemesről Keszthelyre teszi át...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Loreena McKennitt ismét elhozza Budapestre a kelta zene varázslatos világát

A többszörösen díjazott kanadai énekesnő és dalszerző – 2004-ben megkapta a Kanada Rendjét, és 2013-ban Franciaország Nemzeti Művészetek és Levéltárak Lovagja lett – 2024-ben 24 állomásos tavaszi európai turnéja keretén belül Budapestre is ellátogat, március 24-én érkezik az MVM Dome-ba.

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Az Oasis debütáló lemezét hozza el Liam Gallagher a Szigetre

Újabb fellépőket jelentett be a Sziget. A most közzétett majd' 50 előadó között szerepel Liam Gallagher, generációjának egyik legsokszínűbb és legsikeresebb előadója, az idénre új albumot is ígérő Halsey, a 8 Grammy-t birtokló Skrillex, a 21. század egyik legkiemelkedőbb pop’n’soul énekesnője, Janelle Monáe, az idei Brit...

Kalóztól kongáig: öt jó koncert a közelgő Budapest Ritmo fesztiválon

A Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek keretében megvalósuló Budapest Ritmo idén is igazi zene csemegékkel szolgál. A már bemutatott fellépőkön kívül – link a cikk végén – további ajánlatokat teszünk régi/új izgalmas előadók felfedezésére.
Új koncertek