Ma kitárulnak a Campus fesztivál kapui

2025/07/16  ·   Fesztivál   ·  koncert.hu, MTI

Az idei debreceni Campus Fesztivál hivatalos megnyitóját szerda este 19 órakor tartják (nincs infó, kik vesznek részt rajta), de a kapukat már 14 órakor kitárulnak a látogatók előtt.

Fotó: Campus Fesztivál (FB)

21 programhelyszín, 16-18 ezerről 22-23 ezresre bővített nagyszínpad előtti befogadótér – és rengeteg zene. 

A szervezők szerint a debreceni az egyik legolcsóbb fesztivál, az italokat például közbülső vállalkozó beiktatása nélkül, diákmunkások értékesítik. Egy fokhagymás lángos 890 forintba került, lesz olyan helyszín, ahol egy korsó sört 790 forintért csapolnak, az egyik áruházlánc pedig helyben készíthető kétszemélyes grilltálat kínál 2500-3000 forintért.

Az MTI érdeklődésére azt is megtudtuk: a fesztivál teljes költsége mintegy kétmilliárd forint, ennek felét a jegybevételek, a többit a szponzorok támogatása és a vendéglátás árrése fedezi.

A Nagyerdei Stadion környékén lévő Campus az ország egyik legjobb infrastruktúrával rendelkező fesztiválja, ugyanakkor a retró-érzést kedvelőknek berendeztek egy olyan területet is, amely az egykori Vekeri tavi fesztiválok nomádabb hangulatát idézi, ez nyilván csak a helyieknek mond bármit is.

Fontos infó, hogy a zenekaron kívül álló okok miatt a New York-i alternatív metal formáció, a Life of Agony európai turnéját törölték, így a Campus Fesztiválra tervezett fellépésük is elmarad.

Az MBH Bank Rock Aréna programja július 18-án, pénteken ezért így alakul:
17:00 Omega Diatribe
18:15 Necropsia
19:45 Leukémia
21:30 AWS
23:15 Down for Whatever

 

Campus fesztivál, Debrecen

 

 

Szólj hozzá!


Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene legszebb anyák napi üzenetei

Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene...

A könnyűzene története tele van érzelmes, hálával teli, vagy éppen elgondolkodtató dalokkal, amiket az édesanyák ihlettek. Hogy ne évekig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Miért érezzük kényszernek, hogy egy rossz minőségű videót készítsünk valamiről, amit éppen most kellene átélnünk?

A modern koncertélmény ma már nem az első akkord leütésével, hanem a kijelzők kék fényének tengerével kezdődik. Amint a fények kialszanak, a közönség egy emberként emeli magasba a karját, de nem az üdvrivalgás, hanem a rögzítés kényszere miatt.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...
Új koncertek